Új szó születik: könyvtár
A felsőoktatásban különösen mélyrehatóak lesznek a változások. Az osztályterem kitágul, azonnal elérhetők lesznek a szakértők és a tudományos sztárvendégek is. Az internetes keresések komplexebbé válnak, előtérbe kerülnek az azonnali információs igények. A hozzáférés sebessége hihetetlenül megnő, ezzel együtt csökken az egységnyi költség. Eltűnnek a falak az otthon, a munkahely, az osztály között. Az olcsó táblagépek és a megosztott hozzáférési eszközök a könyvtárban is új lehetőségeket kínálnak az információk beszerzéséhez, a tanuláshoz és a csoportmunkához; csökken az eszközök helyfüggősége. A régebben létrehozott és szerzői jogilag már nem védett anyag kritikus tömegét sikerül digitalizálni, emellett – egy kiválasztott használói kör számára – a legfontosabb kurrens tartalmak is digitalizálva állnak majd rendelkezésre. A szerzői jogi kérdéseket nemzetközi méretekben fogják megoldani, a könyvtárak pedig elfogadott partnerek lesznek a hatékony és biztonságos információkezelésben.
Alig hét év múlva a virtuális kommunikációs eszközök proaktívabb integrált rendszerekké állnak össze – írja a Könyvtári Figyelő számára készült összefoglalójában Mándy Gábor nyugdíjas könyvtáros –, amelyek beépülnek a tanulási és kutatási folyamatokba, és a könyvtárak is ezek részét képezik majd. Nem alapterületük és az állományuk nagysága alapján ítélik majd meg őket, hanem személyzetük és programjaik alapján. Sok bibliotéka indít majd akkreditált és diplomát adó oktatási formákat. A könyvtáros legfőbb tevékenysége az információs konzultáció és a tartalomkurátori munka lesz.
Hét év múlva? Nem tűnik olyan messzinek az az idő. Kérdés, csatlakozik-e ehhez a trendhez Magyarország. Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa rámutatott: nálunk nagyon ellentmondásosak ezek a tendenciák. Ha az itthoni viszonyokra akarjuk leképezni, akkor a lassan, de meglóduló információs társadalmi fejlődések és a leépülő könyvtári (köz)szféra között növekvő szakadékot találunk. Sajnos.
A könyvtárak helyzete, fejlődése szoros összefüggésben van az oktatással, közművelődéssel. Amíg ezek nálunk egyre háttérbe szorulnak, az oktatás centralizálódik, nem az önálló forráskutatás, tanulás felé, hanem a porosz irányba megy a köz- és felsőoktatás, addig kevésbé van, lesz szükség modern könyvtárra. A döntéshozóknak, politikusoknak kell a felsőoktatás, a könyvtárügy, a tudás mellé állniuk, hogy beszélhessünk tudásalapú társadalom építéséről.
Ami a szerzői jogokra vonatkozó megállapításokat illeti, Takáts Béla, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója szerint érdemes volna egy reprezentatív felmérést csinálni, hogy a szerzői jogilag nem védett – régebbi – nyomtatott művekre mekkora a kereslet a könyvtárakban, természetesen a kötelező irodalommal nem számolva és természetesen „átlagolvasóval”, azaz nem kutatóval, hallgatóval kalkulálva. Roppant érdekes lenne az eredmény, értsd: tény, hogy bizonyos rég elhunyt nagy magyar szerzők iránt időről időre megnő az érdeklődés, az is faktum viszont, hogy a könyvtári tapasztalatok szerint a közönség elsősorban a friss, tehát az elmúlt öt évben megjelent műveket keresi leginkább.
Takáts úgy látja, a Könyvtári Intézet lehetne egy efféle projekt gazdája. Felvetette: nagy kérdés, hogy kikből állna össze a washingtoni tanulmányban említett kurrens tartalmak használói köre, röviden: kik lehetnek a kiválasztottak? És még inkább: ki mondja meg, melyik a legfontosabb kurrens tartalom? A megállapításra, amely szerint a szerzői jogi kérdéseket nemzetközi méretekben fogják megoldani, az igazgató azt mondta, hogy „hiszi a piszi”, ami annyit tesz: ahány ház, annyi szokás, a világ különféle fertályain egészen más szerzői jogi szabályozások vannak. Hol nagyon szigorú a regula, hol kifejezetten laza. Magyarország e téren valahol a középmezőnyben játszik. Belátható időn belül tehát kevés az esély, hogy sikerülhet a szinkronizáció. Az igazgató mindent egybevetve megjegyezte: ha valaki megmondja, miként fog kinézni a dokumentumpiac 2020-ban, akkor szívesen megmondja, milyen lesz ugyanakkor a könyvtár.
