Nem mind patkány, ami narancs

2013-10-11

A XVIII. század Velencéje két nagy vígjátékírót adott a világnak. Az akkori viszonyokhoz képest igen magas kort értek meg, mindkettő 86 évet, mindkettőnek ugyanaz volt a keresztneve, ugyanaz volt a monogramja, és marhára utálták egymást: Carlo Goldoni és Carlo Gozzi.

A fiatalabb jogán Gozzi utált jobban: legnagyobb sikereit azokkal a mesejátékaival aratta, amelyekkel a Goldoni-féle reformkomédiát figurázta ki. Ezt a kifigurázást ma már csak az irodalomtörténészek érzékelik, de Gozzi darabjainak bizarr szarkazmusa, az álomszerű és sültrealista, érzelmes és elidegenítő elemeket vegyítő groteszk eklektikája fölöttébb jól érvényesül a modern világban. A két velencei műveiből számos opera támadt, a Gozzihoz kötődő két legnagyobbat csaknem egy időben írta a pályája végén járó Puccini – ez a Turandot – és a pályája elején járó Prokofjev, ezt ajánljuk mi most, A három narancs szerelmesét, amelynek az indulóját az is ismeri, aki nem tudja, mit ismer, mert a zenei szerkesztők sosem találnak jobbat, amikor valami vicces induláshoz kell bumfordi zene.

Ennek az olasz darabból készült operának van angol, francia, orosz verziója, csak olasz nincs. Prokofjev világcsavargó korszakában készült. Az én ízlésem szerint ez volt az ő legjobb korszaka: a nagy októberi szocialista forradalom után néhány hónappal elillant Szovjet-Oroszországból, és mindenfelé élt Japántól Amerikán át Párizsig. Aztán minden kétsége és félelme ellenére hazavitte a szíve, mely pontosan Sztálin halálának napján szűnt meg dobogni.

Otthon a szerint kapta a nagy kitüntetéseket és nagy pofonokat, hogy mennyire ítélték műveit realistának, népinek, hősinek és hazafiasnak, illetve formalistának, modernistának, avantgárdnak.

Prokofjevhez a gátlástalan, expresszionista humor passzolt leginkább. A zenei groteszk, irónia, érzelmes bohóckodás nagymestere volt ő. Legavantgárdabb korszakában fantasztikusan működött a végtelen zenekari fantáziája. Ekkori művei tele vannak meghökkentő fordulatokkal, modulációkkal, hangszerelési bűvészmutatványokkal, pillanatonként robbannak bennük a petárdák. És ehhez a tűzijátékhoz nagyon jellegzetes, szögletes, de egyszerű és könnyen megjegyezhető dallamokat használt. Ekkori főműve A három narancs szerelmese, melyet világcsavargásának kezdetén rendeltek tőle Amerikában, 1921-ben mutattak be Chicagóban, és azóta is szeretik szerte a világon. A műfajok, érzelmek, jellemek, stílusok, filozófiák nagy kavalkádja ez a mű. Van benne gonosz boszorkány, basszusban éneklő szakácsné, gyarló, de bölcs tréfamester, ügyefogyott, de happy endre ítélt, hipochonder herceg, csodanarancsból lett csodaszép kisasszony, kinek rút álpatkányként kell kivárnia, hogy visszavarázsolódjék herceghez illő szende bombázóvá.

Ezt a 2006-os párizsi előadást, melynek legnagyobb sztárja José van Dam a jó varázsló szerepében, Gilbert Deflo rendezte, aki a legjobb helyen, Strehler Piccolo Teatrójában szívta magába a commedia dell’arte Gozzi által lelkesen őrzött hagyományát. Deflo egy cirkuszba viszi a játékot, ahol minden mesés csoda, amint megtörténik, rögvest megélhetési trükké profanizálódik.