Igazi világsztár

Nem túlzás így aposztrofálni a Budapest Jazz Club október 15-i vendégét. John Abercrombie érkezik a magyar fővárosba, hogy elkápráztassa a dzsessz hazai híveit gitárjátékával.

Szerencsére nem hagyja otthon zenekarát sem, úgyhogy további három nagy név csapatja majd a színpadon. Drew Gress bőgős mellett Marc Copland billentyűs és Joey Baron dobos is tiszteletét teszi.

A hatvankilenc éves dzsesszlegenda a Berklee College of Musicban töltött évek után Johnny „Hammond” Smith zenekarában játszott, majd a Dreams volt a következő fokozat, melyben Randy és Michael Breckerrel dzsesszelt, de turnézott a Chico Hamilton Banddel is. Egymást érték felkérései, az áttörést a Spectrum nevű fúziós zenekar hozta meg a számára, mely banda Billy Cobham nevéhez volt köthető. Ez a rockhatásokat is magában foglaló zene nyújtott kiváló lehetőséget a számára, olvassuk a Budapest Jazz Club csalogatójában, hogy virtuóz technikáját és fantáziadús játékát bemutathassa a szakmának csakúgy, mint a dzsesszkedvelőknek.

Jött a Timeless trió, aztán 1975-ben a Gateway, amelyben ugyancsak két zenésztárssal nyomult, majd a hetvenes évek végén a kvartett korszak köszöntött be Abercrombie életébe. Ahogy a legendák diszkográfiája általában, az övé is szinte átláthatatlanul nagy. Sessionszereplések és saját zenekarok, epikus művek rögzítése – all star big bandjével például felvették Charles Mingus Epitaph-ját –, mindez okán ma a legjelentősebb dzsesszgitárosok között tartja őt számon a zenei közvélemény.

Az se baj, ha nem hiszik el, hogy zseniális a figura, hagyják magukat meggyőzni! Október 15-én este nyolckor minden kiderül.

I!

10. 15

KEZDÉS: 20.00

HELYSZÍN: Budapest Jazz Club (Budapest XIII., Hollán Ernő u. 7.)

CÍM: John Abercrombie Quartet

JEGYÁR:6900 Ft

HALLGATNI VALÓ

1 FISCHER IVÁN SZERZŐI ESTJE

„Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok modern zeneszerző, ne várjanak modern zenét. Előadóként mindenféle zene kavarog a fejemben. Egyszer elhatároztam, leírom azt, ami ott kavarog. Ennek a kavargásnak a zenei nyelve az az egyveleg, amiben élünk.” Fischer Iván a Millenárison október 14-én este ¾ 8-kor.

JEGYÁR:3000 Ft

2 CONCERTO STUDIO

Sztravinszkij- és Purcellfantáziák, dalok és tánczenék szólnak a Zeneházban, ahol Csalog Gábor a házigazda október 16-án este 7-kor.

JEGYÁR:2000 Ft

3 ALBERT CAMUS: KÖZÖNY REMIX

Maga a szerző olvas fel Közöny című regényéből egy 1954-es felvételről. A felolvasás alá Pierre de Muelenaere mai, főként elektronikus zenéket kever a Francia Intézetben október 17-én este 7-kor.

BELÉPÉS: ingyenes

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.