MAGAZIN: Egy olyan filmmel fogjuk kezdeni, amire lehet, hogy nem is emlékszik.

LÁZÁR KATI: Csak nem a Csinibaba? Mindig erre emlékeznek.

MAGAZIN: ’72-ben mutatták be.

LÁZÁR KATI: Utazás Jakabbal.

MAGAZIN: Megy a vonat, Huszti Péter az elhajlásvizsgáló intézetnél dolgozik. Príma hippi hangulatú mozi.

LÁZÁR KATI: Az első filmszerepem volt. A román Ion Bog alakította Jakabot. Rengeteget kellett rohangálni az erdőben, cigánylányokat játszottunk Vörös Eszterrel, aki később Franciaországban lett sikeres. A szél felbillenti a szoknyámat, nincs rajtam bugyi. Megkértem a rendezőt, Gábor Pált, hogy csak hátulról lehessen látni. A fenekem kivillant egy pillanatra, talán ezért emlékszik maga is a filmre. A főiskolán szegény Szakácsi Sándor azt mondta, ő ilyet soha nem engedne meg a menyasszonyának. Ettől megriadtam. Mindig úgy gondoltam, nem ettől vagyok tisztességes.

MAGAZIN: Később már nem kellett villantani?

LÁZÁR KATI: Egyszer egy másik filmben, a Gothár Péter rendezte Idő vanban. Utazik a család, és az asszony a güris ruhát lekapja, és felvesz egy másikat. Egy pillanat az egész.

MAGAZIN: A hetvenes években a meztelenség mást jelentett, mint ma.

LÁZÁR KATI: Bátor dolog volt, valamikor el kellett kezdeni. Ma már unalmas.

MAGAZIN: Egy osztályba járt Egri Mártával, Kútvölgyi Erzsébettel, Miklósi Judittal...

LÁZÁR KATI: Ivánka Csabával, Farádi Istvánnal, Kalocsai Miklóssal. Ők már nem élnek, hiányoznak. Varsa Mátyás, Vas-Zoltán Iván még megvan, hál’ Istennek.

MAGAZIN: Jack Nicholson, Sean Connery abbahagyta. Memóriaproblémákra hivatkoztak. Nem tudták megjegyezni a szöveget.

LÁZÁR KATI: Nyolcvan körül talán természetes. Az erek is öregednek. Én is sok sejtemet leromboltam éjszakai bulizással. Hiába szedem a pirulát, hogy segítse az agyműködésemet. Na jó, még csak 65 vagyok.

MAGAZIN: Könnyen tanult?

LÁZÁR KATI: Nehezen, illetve lassan fogadom be a szöveget. Viszont sokáig nem felejtem el. A szakmámban nem tűröm a figyelmetlenséget, a mindennapokban sokszor elfelejtem azt is, amit fél perccel azelőtt hallottam.

MÁTÉ GÁBOR: Akkor nem érdekli a dolog. Ha valami érdekes, arra figyel az ember. Írom a könyvemben, hogy az ember a bólogatást jól megtanulja, de csak azt tudja. Mondja, igen, igen, értem, de fogalma sincs, mit mondanak neki.

LÁZÁR KATI: De miért? Mert nem akarok rossz fényben föltűnni? Jó fej akarok lenni?

MÁTÉ GÁBOR: Ezzel most feltárta a saját gyerekkorát. Elmesélte, úgy érezte, a szülei el vannak foglalva, nem akarja őket zavarni a mondandójával. Felnőtt fejjel a világot még mindig így látja.

LÁZÁR KATI: Most már így is maradok.

MÁTÉ GÁBOR: A gyerekkor még mindig kormányozza a jelent. Mindenki a múltról beszél, anélkül, hogy tudná.

MAGAZIN: A lélekbúvárok mániája, hogy mindent a gyerekkorban keresnek.

MÁTÉ GÁBOR: Ez lehet mánia, de lehet az igazság is. Hogyan születik a gyermek? Teljesen tisztán, üresen. Vannak szükségletei, de ideái, koncepciói nincsenek. Hogy kapja meg? Egyéves vagyok, sírok, fáj a hasam, de a szüleim nem vesznek fel. Ebből megtudom, hogy a világ nem törődik velem.

MAGAZIN: Nem veszélyes ez így? Ha valami nem sikerül, azt mondom, kérem szépen, a szüleim gyerekkoromban elbaltázták. Máris megtaláltam a kudarc okát...

MÁTÉ GÁBOR: Nem kell olyannak maradni, mint a gyerekkorban. De meg kell látnom, honnan jöttem. Nem hárítom el a felelősséget azzal, hogy a gyerekkorom miatt van minden, de megértem.

MAGAZIN: Tudjuk például, hogy Vancouverből jött.

MÁTÉ GÁBOR: Ott lakom. De Budapesten születtem.

LÁZÁR KATI: Sokat jár haza?

MÁTÉ GÁBOR: Nem. Itt voltam ’73-ban, ’86-ban és tavaly. Most azért jöttem, mert megjelentek a könyveim magyarul, a legújabbnak Szétszórt elmék a címe. Nem szakembereknek, hétköznapi embereknek írtam. Nem száraz, tudományos könyv.

MAGAZIN: Hol dolgozik?

MÁTÉ GÁBOR: Orvos vagyok, dolgoztam halálos betegekkel, 12 évig drogfüggőket kezeltem. Erről tavaly jelent meg könyvem. Arról szól, hogy miért lesz valaki drogos. Amúgy a drogfüggőség vagy az alkoholizmus mélyén is gyerekkori trauma búvik meg.

LÁZÁR KATI: Mit lehet tenni?

MÁTÉ GÁBOR: Meg kell ismerni a dolgainkat. Ezt a láncot valahol meg kell törni. Ha megértjük magunkat, nem tesszük ugyanezt a következő generációval.

LÁZÁR KATI: Jászai Mari életéről olvasok. Apja verte, anyja korán meghalt, éhezett. És mekkora művész lett!

MÁTÉ GÁBOR: Milyen volt a személyes élete?

LÁZÁR KATI: Fájdalmas, önbizalom nélküli. Pedig csodálták. Ő meg csak menekült, rettegett. Ember nem, csak színész tudtam lenni, írta vallomásában. Sok közöset fedeztem fel vele: bánat, kishitűség, önvád.

MÁTÉ GÁBOR: Az ilyen gyerekkorból egyenesen következik a tragikus élet. Ha megvan valakiben a kreativitás, képes a fájdalmat tolmácsolni. A művészet varázsa, hogy az emberi érzelmeket ki tudja mutatni. De nem jelenti, hogy saját életében megoldja a bajait.

MAGAZIN: Hogy lehet megszabadulni a gyerekkori traumáktól?

MÁTÉ GÁBOR: Személyes példámat mondom. Amikor rájövök, hogy a feleségem nem akar megölelni, mert már nem olyan szerelmes, visszahúzódom. Aztán rájövök, nem is a mi kapcsolatunkról van szó, ez egy emlék. Az anyám egyéves koromban elhagyott, mert nem tudott gondoskodni rólam. Az ostrom alatt, zsidóként, menekültként próbált túlélni. Odaadott egy keresztény nőnek, hogy vigyázzon rám, mert ő azt sem tudja, mi lesz vele. Ez a fájdalom egy életen át bennem van.

LÁZÁR KATI: Egyéves volt, és emlékszik rá?

MÁTÉ GÁBOR: Nem emlékszem tudatosan, de a fájdalom bennem él. Pedig az ostrom után egymásra találtunk. Anyám szerint, amikor újra találkoztunk, napokig rá sem néztem. Nem akartam, hogy megint összetörje a szívemet. Ötven évvel később a feleségem ferdén néz rám, nem akar velem beszélni. Ez a fájdalom tör elő belőlem. Az az érzésem, hogy nekem élni sem szabad. Pedig nem a jelenről van szó, csak a múlt egy szeletéről. De tisztában vagyok az élménnyel, ezért nem vetítem ki a feleségemmel való kapcsolatomra. Ezért kell felismerni a múltat.

LÁZÁR KATI: Bert Hellinger családterapeuta szerint a legrosszabb helyzetben és körülmények között is jobb a gyereknek a saját családjában, mint ha nem az édes szülei nevelik. Hiába kap meg mindent a másik családtól, soha nem lesz a helyén. Döbbenet, de sokszor a jó sem feltétlenül jó.

MÁTÉ GÁBOR: Nem lehet általánosítani, vannak egyedi és kényszerhelyzetek. Igaz, az örökbe fogadott gyerekekben él a visszautasítási érzés, kétszer annyi köztük az öngyilkos, kétszer akkora a valószínűsége, hogy pszichés problémájuk lesz. De nem állítom, hogy minden helyzetben jobb abban a családban, ahová születik a gyerek.

MAGAZIN: Amerikában nem rég arról cikkeztek, hogy a harmadik világból örökbe fogadott gyerekeket megunják a nevelőszülők, és továbbadják – olykor sorsukra hagyják – őket.

MÁTÉ GÁBOR: Volt egy híres eset tavaly. Egy amerikai házaspár nagy nehézségek árán örökbe fogadott egy orosz gyereket, de nem bírták elviselni, kezelhetetlen volt számukra, visszaküldték. Az oroszok ezután megtiltották, hogy amerikaiak elvihessenek tőlük gyerekeket.

LÁZÁR KATI: Ezt én úgy fordítanám le, hogy most mindent elural az ördög. Minden lecserélhető, megvehető, pénzzé alakítható. Miért van ez így?

MÁTÉ GÁBOR: Maga szerint?

LÁZÁR KATI: A tudatlanság az oka. Vagy, mert nem a valós dolgokat éljük meg, pótlékokat keresünk. Lehet, hogy silányabbak lettünk. Mindig szeretnék például az igazság bajnoka lenni, de aztán mégis inkább elfutok.

MÁTÉ GÁBOR: Ez a kívánság megint a gyerekkoráról beszél. Mert igazságtalannak érezte, ami magával történt. Jó, hogy most felnőttként a világot akarja megváltani, de amíg a gyerekkori bajaink dominálnak, nem tudunk hatásosak lenni.

LÁZÁR KATI: Ez volna a megfejtése annak, hogy nem tudok hatásos lenni? Örülök neki, hogy találkoztunk!

MAGAZIN: A színház világáról is azt gondolja, hogy silányult és visszafejlődik?

LÁZÁR KATI: Nem beszélek erről. Színész vagyok, játszogatok, nyilatkozgatok. A színházat nem akarom szapulni, sem dicsérni. Vannak jó és rossz etapok, ennyi. A színház az életem. Ha játszom, minden alól föl vagyok mentve.

MÁTÉ GÁBOR: Ötszáz ember előtt szívesen tartok előadást. Csak akkor vagyok zavarban, ha egy emberrel kell beszélgetni.

LÁZÁR KATI: Ahhoz, hogy rálásson a sorsára, pszichológusnak kell lennie?

MÁTÉ GÁBOR: Nem vagyok sem pszichiáter, sem pszichológus. Ha az volnék, nem tudnék semmit. Kanadában abból indulnak ki és odalyukadnak, hogy minden dolog az agy biológiájából ered. De arra nincsenek felkészülve, hogy az ember lelkét is vizsgálják. Inkább betegségként kezelik. A pszichiáterek általában kezelik a betegséget, de nem látják az embert. Persze vannak kivételek.

LÁZÁR KATI: De mi kellett ahhoz, hogy rájöjjön, a gyerekkorban mennyi minden rejlik?

MÁTÉ GÁBOR: Láttam a pácienseimet, akik depresszióval, szorongással küszködtek. Sikeres orvos voltam, mégsem voltam boldog. Tele voltam frusztrációval, depressziós lettem, rosszul bántam a gyerekeimmel. A házasságom félresiklott, elkezdtem kutatni, mi lehet a háttérben. Találtam egy jelenetet. Ünnepeltük a 36. születésnapomat, a hároméves fiam azt mondta, nem énekeli a Happy birthdayt. Mondtam, akkor nem kapsz tortát, erre ő: akkor sem! Úgy dühbe gurultam, hogy teljesen tönkretettem a születésnapom. Azzal végződött, hogy megütöttem a gyereket. Nem terveztem, kibukott belőlem. Miért volt nekem olyan fontos, hogy a gyerek énekeljen? Miért nem tudtam rámosolyogni, oké, itt a tortád, élvezd. Azért, mert nekem ez azt jelentette tudat alatt, hogy nem szeret engem. Az, hogy engem nem szeretnek, mély seb és fájdalom. Terápiára mentem, sokat olvastam, a pácienseimet is elkezdtem ilyen szempontból vizsgálni.

LÁZÁR KATI: Nincs különleges eset?

MÁTÉ GÁBOR: Az emberek nagyon egyszerűek. Minden komplikáltabban néz ki, de alapjában véve nagyon egyszerű a képlet. Vagy érezzük a szeretetet, vagy nem.

LÁZÁR KATI: A kislányomnak nyolcéves korában volt egy gyönyörű rajza. Aztán húsvétkor tojásokat festettünk. Valamiért olyan dühös lett, hogy földhöz csapta a teli kosarat. Erre összetéptem a rajzát. Aztán bocsánatot kértem tőle, újraragasztottam, azóta is feljön bennünk ez az eset.

MÁTÉ GÁBOR: Az emberben minden mély nyomot hagy. Amikor nagyobb lettem, és nem viselkedtem túl jól, anyám azt mondta, tíz évet elvettem az életéből. Összeszámoltam a tízeseket, rájöttem, ez nem lehet igaz, mert akkor már rég nem élne. De ez nem jelenti azt, hogy nem volt bennem önvád. Érzelmileg mégiscsak hatott rám.

MAGAZIN: A gyerekeivel angolul beszél?

MÁTÉ GÁBOR: A feleségem kanadai, csak angolul beszélünk otthon. A nyomokat magamban, belülről keresem. Amikor itthon vagyok, otthonosan érzem magam, imádom a magyar beszédet, a történelmet, a kultúrát. A sportban is mindig a magyaroknak szurkolok. Itt sokkal mélyebb és finomabb a kultúra, mint Kanadában.

MAGAZIN: Soha nem akart elmenni?

LÁZÁR KATI: Nem az a típus vagyok, bár imádok külföldön lenni. Erdélyi vagyok, 15 évesen jöttem el Nagyváradról, de nekem az a haza. Amikor meghallom a román szót, rögtön leállok beszélgetni. Ott van az a kis drága hely a szívemben, amit elhagytam.

MÁTÉ GÁBOR: El szoktam menni a Hungária körútra, keresem a házat, ahol éltem, de már nem látom.

LÁZÁR KATI: Emlékszik a tavalyi világvégeügyre. Elhitte?

MÁTÉ GÁBOR: Nekem ezek semmit sem jelentenek. Csak két verzió létezik. Ha nem igaz, nem számít, ha igen, már akkor sem. Félt?

LÁZÁR KATI: Kicsit. Nagyon.

MÁTÉ GÁBOR: Nem kell. Ha jön a világvége, úgyis mindegy.

MAGAZIN: Hamarosan premierje lesz.

LÁZÁR KATI: Machiavelli Mandragóra-átiratában játszom. Arról szól, hogy az érdekeink hogyan csavarják el az erkölcsöt.

MAGAZIN: Milyennek látja Kanadából a magyar politikai helyzetet?

MÁTÉ GÁBOR: Sajnálatosnak. A jobboldali politikát Magyarország egyszer már kitaposta. Hová jutott vele? Az ország elpusztításához. Az az érzésem, ebből újra nagy baj lesz. Sétáltam a Duna-parton, a romaholokauszt-emlékműre borzalmas és durva mondatokat mázoltak. Szomorúan néztem. Horthy magasztalását sem értem. Mit ért el? Hogy tízezrek haltak meg a Don-kanyarnál? Azt érezni, mintha az emberéletek most megint nem számítanának.

LÁZÁR KATI: Semmi sem számít. Én például nem bírom nézni, amikor ilyen-olyan építkezés ürügyével kiirtják a fákat. Nekem már sok „faismerősöm” elpusztult. Faültetési akciókra járok, de nehéz az irtókkal fölvenni a versenyt. A fa az élet, nem lehet pótolni. Semmivel.

MÁTÉ GÁBOR: Mindenkiben él az igazságérzet, még azokban is, akik letagadják. Ha az ember nem nyeri meg a csatát például a fák esetében, akkor is segítette a jó ügyet. Az igazság lángját táplálni kell. Szerény módon is lehet.

LÁZÁR KATI

SZÜLETETT: 1948. december 14-én Nagyváradon. FOGLALKOZÁSA: színésznő, rendező. Játszott Miskolcon, Szolnokon, Kaposváron, az Új Színházban, a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban. 1991–1994 között a Merlin Színház egyik vezetője volt. Megszámlálhatatlan sokaságú filmben játszott, jelenleg a Tháliában, a Bárkában, Átriumban és a Táp Színházban vendégszerepel. Kossuth-díjas.

MÁTÉ GÁBOR

SZÜLETETT: 1944. január 6-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: orvos, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar szakértője. Eddig három könyve jelent meg, legújabb kötetét magyarul Szétszórt elmék címmel a Libri jelentette meg. 1957-ben vándorolt ki Kanadába, Vancouverben él.

LÁZÁR KATI AJÁNLJA:

KÖNYV - KURT VONNEGUT KÖNYVEI

FILM - ULRICH SEIDL: TUDOD, HOGY VAN EZ, JÉZUS (osztrák dokumentumfilm)

ZENE - KISPÁL ÉS A BORZ VAGY SZITÁRZENE

MÁTÉ GÁBOR AJÁNLJA:

KÖNYV - MURAKAMI HARUKI: 1Q84

FILM - ASHGAR FARHADI: NADER ÉS SIMIN - EGY VÁLÁS TÖRTÉNETE

ZENE: GUSTAV MAHLER 2. SZIMFÓNIA (a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában)