A kőtől elvett borkatlan
Szüreti szezon van, a fénytől aranysárgán átderengő szőlőfürtökkel meg a szelíd lankák keretezésében mosolygó szedő nénikkel. Ismerjük ezeket a romantikus kliséket, hozzá a prés alól kicsorgó mustot, a családi pincék előterében igen erős jókedvvel tevékenykedőket és azt a vonzást is, ami ehhez a kedves, familiáris világhoz köt. De most nem ez jön. Nem csak azért, mert a szőlőt romantika nélkül, a hideg esőben és esetleg napszámban kell leszedni, hogy aztán acéltartályokban folytatódhasson az alkímia. Ez is egy ipar lett, annak számtalan szerethető szeletével, hogy csak az elmúlt húsz év hatalmas pinceépítési lázát említsük.
A kortárs magyar építészet egyik határozottan szerethető szelete ez a kevésből, de most nem is egy simán csak új pinceépítmény bemutatása következik. Bolyki János pincészete ettől olyan messze van ugyanis, mint egy romkocsmadizájn az eleganciában utazó belvárosi éttermekétől, viszont azt is elmondhatjuk, hogy a Kazinczy utcából és környékéről kiáradó újító szellem hulláma Egerben masszív kőmonumentumok közé költözött.
Eger külterületén vagyunk, a kisebb-nagyobb városokra jellemző depóövezet közepén használtautó- és Tüzép-teleptől, csempe- és csőboltoktól övezve. Csak egy egészen diszkrét tábla mutatja a behajtást jobbra, a pincészet felé. Ez a Losonczy-völgy, ahol békés kispincék és veteményesek között araszolunk felfelé, hogy egy hatalmas sziklafal lábához érjünk. A sziklafalba vájt pince előtt már szüreti munkába botlunk, de ekkor még nem tudható, hogy ez csak az előszoba előszobája.
Ez a jól faragható riolittufa meghatározó a környék építészetében, a domboldalban régen több kőfejtő is működött, és sokan talán nem tudják, de ebből épült anno az egri vár, a líceum és a bazilika is. Pincéket nem csak itt fúrtak már a hasonlóan puha, a bor számára pedig igen kellemes kőfalakba, Bolykiék azonban sokkal nagyobbat gondoltak: ők két egész bányaudvart szereztek meg fokozatosan. Ha továbbmegyünk, rögtön az elsőben lehet álmélkodni az elképesztő sziklafalakon és a hangulaton. A parkszerű sziklaudvar történetéhez az is hozzátartozik, hogy 1968-ig a város szemétlerakója működött itt, utoljára pedig egy autóbontó telephelye –a törmelék és dzsuva között tehát először meg kellett látni a lehetőséget. A Bolyki Pincészet bázisa ugyanis igazi talált tárgy, természetinstalláció, ami alighanem új alfejezet lesz a magyar borászatépítészetben. Itt nem valami építés és a pincék a főszereplők (pedig az egyikben egy teljes, kifaragott kupolaterem is van), hanem ez az emberi tervbe illesztett táj és hogy valaki mer ennyire elszálltan képzelődni.
A legenda szerint idősebb Bolyki dolgozott valaha a kőfejtőben, a valóságban csak egy hét négyzetméteres pincehely volt itt az övé. Az viszont igaz legenda, hogy amikor az egyik fallal az a most ott álló két – amúgy több ezer tonnás – sziklatömb is bedőlt az udvarra, egyenesen a szüret idején ott tárolt borra, a bor a szó szoros értelmében folyt le a hegyről. Aztán ikon, az egész borászat és vállalkozás jelképe lett belőlük.
De még mindig nem vagyunk az epicentrumban. Oda egy 2011-ben kivágott lépcsőn lehet feljutni: ez a második bányaudvar teljesen zárt, néhány akácfával és körben a tíz méternél is magasabb függőleges sziklafalakkal, fölötte a Marinka dűlő királyleányka szőlősoraival. Ez mára Eger egyik legnépszerűbb bulihelyszínévé vált: utoljára a Punnany Massyf koncertezett, de esküvő és jótékonysági dűlőnap ugyanúgy volt itt, nyáron a kőfalakra még némafilmet is vetítettek.
A katlan egyik sarkában áll az a féltetős rendezvényterem, amit a budapesti New Age Interior vezetője, Máté Zsolt tervezett ide. Ilyen környezetben erre már alig marad szó, legyen elég annyi, hogy magától értetődően illeszkedik, üvegfalaival szinte összeolvad a katlan terével, a féltető alól megmutatkozó faborítás mégis némi tekintélyt ad neki. Nem akart többet, mint ami ide kell, maga a visszafogott funkcionalitás és egyben derűs emberi nyom ebben a kőtájban. Mindez így, együtt persze megint messze túl van azon, amit eddig egy természetbe helyezett borászatról gondolni lehetett. (Több regiszterben is jellemzi az a bent lógó két festmény, ami Warhol stílusában egy-egy gumicsizmát ábrázol: az egyik legismertebb magyar borcímketervező, Ipacs Géza készítette őket.)
Ezután nem lehet meglepő, hogy Bolykiék a meglévők mellé két újabb sziklaudvar bekapcsolását tervezik. A hármas számú egy 160 négyzetméteres pincelakást jelent majd, egy újabb alagútáttörés után pedig a negyedik –szintén zárt – bányaudvaron készül el majd az igazi koncerthelyszín. Mintha a mostani nem szólna elég jól.
