A Szépírók Társasága új sorozatának első állomásán ülünk a múzeum dísztermében. In Memoriam címmel ezentúl olyan írókra emlékeznek havonta egyszer a barátok, pályatársak, olvasók, akik a szervezet tagjai voltak egykor, de sajnos már nincsenek közöttünk. Az első estére Békés Pált választották a szervezők. Szilágyi Zsófia vezetésével Spiró György és Tamás Zsuzsa eleveníti fel a több műfajban is jelentőset alkotó íróval kapcsolatos emlékeit, benyomásait.

A Fogság szerzője elmondja például, hogy először Kardos G. Györgytől hallotta Békés Pál nevét, még a hetvenes évek végén. Aztán kisvártatva találkoztak is, utóbbi éppen egy babakocsit tolt az Erzsébet hídnál – de ez nem volt egy hosszú beszélgetés. Spiró felidézte, hogy miután Kardos G. a figyelmébe ajánlotta, elolvasott tőle pár elbeszélést, és hát „nem voltam nagyon lelkes”. Vagyis nem látott benne semmi különöset, ami nem tűnt meglepőnek, hiszen bizonyos szempontból szerencsétlen korosztály szülötte: semmi nem történt vele, amitől igazán íróvá válhatott volna, legalábbis addig. Hogy mást ne mondjunk, a huszadik század igazán nagy történelmi kataklizmáit nem élte meg. Később aztán Párizsba utaztak együtt, ahol a Comedie Francaise színészei olvasták fel Békés Pál, Nádas Péter és Spiró György egy-egy darabját – egyébként borzalmasan –, ekkor kerültek kicsit közelebb egymáshoz. A prózista Örkényt idézi: egy író ötvenéves korában kezdődik. Békés Pál mindössze 54 volt, amikor elhunyt, mégis igazi életművet tudott létrehozni: korán indult, és szívós munkával gyűjtötte össze, ami egy belletristának kellhet. „Profiként kezdte, de író lett belőle.”

Spiró amúgy a leginkább talán prózaírói munkássága kapcsán ismert és kedvelt Békés életművéből hirtelen három tételt emel ki, illetve aposztrofál remekműként – három drámai szöveget, a Félőlényt, a szenzációs formai bravúrokkal dúsított Tévéjátékot, valamint a huszadik század egyik legjobb drámájaként aposztrofált New Budát. Amit különben „előbb-utóbb muszáj lesz megint előadni” valami rendes színházban Spiró szerint, aki úgy véli, ha Békés ezen a három színpadi művön kívül nem írt volna mást, akkor is bérelt helye volna a magyar irodalomban. A kritikusok egy része nyilván máshogy látta, s talán még ma is máshogyan látja, ám a jelenlévők szerint a magyar ítészek hajlamosak évtizedekig otthagyni valakit egy kategóriában, függetlenül attól, hogy az adott szerző esetleg már régen nem azt és nem úgy csinálja, mint azelőtt. Tamás Zsuzsa, már fiatal kora okán is később, a kétezres évek elején találkozott Békéssel egy JAK-táborban egy gyerekirodalommal kapcsolatos beszélgetés kapcsán. Fontos évek voltak azok a magyar gyerekkönyvek történetében: még éltek és alkottak a nagy öregek, Lázár Ervin, Janikovszky Éva, de megjelentek már a fiatalok is, például Szijj Ferenc a Szuromberek királyfival vagy Darvasi László a Trapitivel...

Szó esik Békés Pál természetéről, kedvességéről, arról, hogy mindenkivel szót tudott érteni, s ami talán fontosabb: mindenre és mindenkire őszintén kíváncsi volt. Pedig „minden író egy igazi vadállat”, mondja Spiró, de ezt a vadállatiságot mégis leplezni kell, hogy kibírja az ember valahogy az életet. Szerinte az írás mellett kifejtett irodalomszervezői, kultúrdiplomáciai tevékenység biztosította Békésnek a menekülőutat, adott esetben saját maga elől is.

Akikre emlékezünk

A Szépírók Társasága In Memoriam-estjeit az idén ősszel és jövő tavasszal hat alkalommal rendezik meg. A szervezet azt ígéri, a megfelelő időpontban azt is megtudjuk majd, kik lesznek a következő estek „főszereplői” – mindenesetre számíthatunk Mészöly Miklós, Szabó Magda, Petri György, Hazai Attila és Nagy Attila Kristóf szellemének felbukkanására a múzeum falai között.

Profiként kezdte, de író lett belőle