Szabad élet, szabad pechvogel

A három bécsi klasszikus igazából négy. Vagy kettő. Ahogy vesszük. Ha szigorúan, akkor kettő, mert hol volt már a teljesen kifejlődött Beethoven Mozart és Haydn klasszicizmusától!

Ha viszont Beethoven belefér a kategóriába, akkor Schubert is. Igaz, hogy bő emberöltővel később született, de ezt a lemaradást korai halálával már be is hozta. Mindkettőjük V. szimfóniája a legnépszerűbb zenekari művek közé tartozik. Ha egymás után meghallgatjuk őket, nem fogunk kételkedni benne, hogy a Schuberté áll közelebb Mozart és Haydn szimfóniáihoz. És persze négyük közül Schubert volt a legbécsibb.

Rövid, szerencsétlen, de kedélyes életét Bécsben töltötte, és egész életműve a bécsi táncmuzsikából nőtt ki. Csupán egy szűk bécsi társaság ismerte, élvezte és értékelte igazán a műveit, azok kegyelemkenyerén élt.

A sikertelenséghez nem elég a tehetség, pech is kell hozzá. A jelek arra utalnak, hogy Schubert még meleg is volt, ami szintén nem könnyítette meg az életét. Mindenesetre szerelemből nem sok juthatott neki, abból is szifilisz lett. Ma sem tudjuk, a tifusz vitte-é el, amikor az utolsó szimfóniákkal, szonátákkal és dalokkal már a zene óriásává nőtt, vagy a szifilisz gyógyítására használt higany mérgezte meg. Egyedül a halálával volt mázlija, mert másfél évvel

Beethoven temetése után még volt arra szabad hely, így kívánságának megfelelően nagy példaképe mellett nyugodhatott. Fischer Iván kitalálta, hogy minden februárban legyen valakinek maratonja a MüPában, és 2008 óta van. Schubertnek 2011-ben volt, aki akkor délelőttől éjszakáig vele maradt a helyszínen vagy a Bartókon, az megértette, miért volt ő olyan iszonyúan fontos a romantika első nagy generációjának Liszttől Mendelssohnon át Schumannig, hogy fölkutatták, a feledésből kikaparták, bemutatták, variálgatták és dédelgették a műveit. Schubert adta át a klasszicizmus örökségét a gátlástalan szubjektivitásnak, ő oldotta föl a lírai önérvényesítés útjában álló kötöttségeket. Abban a válogatásban, amit a Schubert-maraton anyagából ezen az éjszakai órán kapunk, benne vannak a legszebb példák minden korszakából a hatalmas érzelmi hullámokat befogó művekre. A korafiatal Schuberttől az ólmos depresszióból a napfényes kedélybe áthaladó olaszos C-dúr nyitány, a középfiataltól az irdatlanul energikus és végtelenül gyöngéd Wanderer-fantázia Liszt zenekari átiratában, a halálközeli későfiataltól pedig a sziklás magasban járó pásztor (Der Hirt auf dem Felsen) keserű panasza a magányról, melyből aztán föltámad a tavaszváró remény.

 

I!

10.10.

KEZDÉS: 01.30

CÍM: MüpArt classic: Schubert remekművei

KÖZREMŰKÖDIK: Takács-Nagy Gábor, MÁV Szimfonikusok, Szitka Rudolf, Rolla János, Budapesti Filharmónia, Kocsis Zoltán, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Báll Dávid, Pannon Filharmonikusok, Peskó Zoltán

CSATORNA: Duna TV

 

Báll Dávid
Báll Dávid
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.