Straussoperaritkaság

A budapesti közönség eddig csak egyszer, a hetvenes évek végén a drezdai Semperoper vendégjátékában hallhatta élőben Richard Strauss három felvonásos vígoperáját, A hallgatag asszonyt.

Most a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok nagyszabású Richard Strauss-ciklusának következő darabjaként Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közreműködésével fog felcsendülni. Sir Morosus szerepében a Metropolitanben nemrégiben debütált Rúni Brattaberg lép fel. A zeneszerző tizenegyedik operájának szövegkönyvét Stefan Zweig készítette, Ben Jonson színműve alapján. „A legjobb vígopera-szövegkönyv a Figaro házassága óta” – mondta Strauss, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a zsidó származása miatt mellőzött Zweig neve szerepeljen az 1935-ös drezdai bemutató műsorfüzetében és plakátjain. A művet a második előadás után be is tiltották, Straussnak pedig le kellett mondania a Birodalmi Zenei Kamara elnöki tisztségéről. Az időskori remekmű igazi kavalkádját nyújtja az elmúlt korok stíluskaraktereinek. A történet Sir Morosus kapitányról szól, akit – házasodási szándékát kihasználva – megtréfálja borbélya, unokaöccse (aki örököse is lenne egyben), valamint annak felesége, Aminta. Megjátsszák, hogy összeadják a kapitánnyal Amintát, aki csendes teremtésnek adja ki magát, az „esküvő” után azonban valóságos házi sárkánnyá változik. Miután kiderül, hogy a házasságkötés csak tréfa volt, a megkönnyebbült Morosus kibékül kitagadott örökösével, és visszafogadja őt.

I!

10. 10.

KEZDÉS: 18.00

HELYSZÍN: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest IX, Korom Marcell u. 1.)

CÍM: R. Strauss: A hallgatag asszony

JEGYÁR: 2100–5200 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.