Menuhin és a többiek
A zene világnapja volt. Yehudi Menuhin találta ki majd negyven évvel ezelőtt, hogy október elsején ez legyen. Ünnepeljék az emberek a zenében legjobb önmagukat: az örömök és érzelmek keltésére és átélésére képes, alkotó és együttműködő, egyedi és közösségi lényeket. Húsz évvel ezelőtt pedig elindította a MUS-E (Musique Europe) programot, hogy minél több európai iskolában minél több gyerekből szabadítsák ki ezt a lényt, s leginkább azokból, akikből a legnehezebb és a legfontosabb.
Menuhinnál aktívabb aktivista nem volt a huszadik század meghatározó zenészei között. Folyton-folyvást kezdeményezett, szervezett, alapított, támogatott, ügyeket vitt. Abban a meggyőződésben élte végig az életét, hogy a művészet integráló erejének főszerepe lehet abban, hogy a durva, öldöklő és önpusztító világ az alkotóképes, örömképes, megértőképes ember számára alkalmas hellyé szelídüljön.
Miután félezer hangversenyt adott a frontokon a szövetséges katonáknak a világháború alatt, miután Bergen-Belsen túlélőit is koncerttel köszöntötte, nyomban a náci birodalomban való működése miatt kiközösítéssel fenyegetett nagy német karmesterhez, Wilhelm Furtwänglerhez utazott, s demonstratívan együtt dolgozott vele a tehetség tisztelete és a megbékélés nevében. Integráló szenvedélyének jelképe volt ez a gesztus.
Menuhinnak mindenki fontos volt, ezért is volt ő fontos sokkal többeknek, mint akik a hegedűjátékát fogyasztották. A MUS-E lényege az, hogy 6–10 éves gyerekek iskolai programjába beépítenek tízszázaléknyi fölszabadító művészeti nevelést. A gyerekek világára nyitott és érzékeny művészek az iskolában a tanítók jelenlétében művészkednek a gyerekekkel. Zene-, képző-, ipar-, fotó-, mi több: harcművészkednek.
Nem pusztán magáért a művészetért, hanem azért, hogy a gyerekeket kiszabadítsák azokból a gátlásokból, amelyek a kreativitásuk kibontakozását akadályozzák, és megadják nekik az egyéni és kollektív önkifejezés, a magukra figyelés és az egymásra figyelés, önmaguk elfogadtatásának és mások fölfedezésének az élményét. Mégpedig elsősorban azoknak a gyerekeknek, akiknek a legnagyobb szükségük van erre, a veszélyeztetetteknek, az ingerszegény környezetből érkezőknek, a szegényeknek, kirekesztetteknek, megbélyegzetteknek, kisebbségieknek, erőszak uralta közegben növekedőknek.
A tanítók elementáris élménye, hogy ez az osztályozás és megbélyegző bírálat nélküli, szabad művészeti nevelés nagyon sokat könnyít azon, amit a pedagógusok ma fegyelmezési problémaként azonosítanak, s ugyancsak megkönnyíti a pedagógus dolgát az úgynevezett nehezen kezelhető gyerekekkel. Ami nem csoda, mert a destruktív energiákat konstruktívvá alakítja, a csak erőszakkal és fenyegetéssel fenntartható külsődleges fegyelem helyébe pedig a közös alkotás értelmes és funkcionális fegyelmét állítja.
Ebben a programban most 50-60 ezer gyerek és körülbelül 1000 művész van benne Európa 12 országában, körülbelül 400 iskolában. Ebből Magyarország hat iskolával, 14 osztállyal, 30 művésszel részesedik. Ha sokszor ennyi lenne, azt is meg kellene sokszorozni. A MUS-E huszadik évfordulója tiszteletére elindították a Fogadj örökbe egy osztályt akciót, melynek keretében egy-egy osztály MUS-E-programját finanszírozhatják jótét cégek és személyek.
Az évfordulós zenei világnapra időzítették Négy húron pendülünk címmel a keddi hangversenyt a MUS-E javára, mely a legkisebb négyhúrosban rejlő fantasztikus lehetőségeket demonstrálta. Azt ugyan nem értettem, miért kellett szünet nélkül egymás sarkába kergetni a hegedűjükkel jótékonykodó világsztárokat, ha csak nem a büféseket akarták megóvni a bukszájukat túlterhelő bevételtől, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
A YouTube-on még csodagyerekként látható Somogyi Barnabás csodakamasszá nőtt. Már nem az az érdekes benne, hogy korához képest mi mindent le tud játszani, hanem az, hogy a korához képest milyen felnőttérzékenységgel követi a Telemann-szóló fantázia érzelmi ívét. Mozart a felnőttkor küszöbén írta a „török” hegedűversenyt, mely szemérmetlenül hatásvadász szórakoztató zenéből mélyül le helyenként a felnőttfilozófiába. Kelemen Barnabás zseniálisan élezte ki a mű váltásait, és olyan ellenállhatatlan kadenciát szerkesztett az első tétel végére, hogy azt a közönség nem is állta meg taps nélkül.
Őszintén remélem, hogy a tételközi taps visszanyeri majd egykoron természetes létjogát, mert néha nagyon mesterkélt dolog illedelmesen visszafogni az egymásnak lendülő tenyereket. Egyre többen zenélnek és kivált hegedülnek abban a műfajközi térben, mely a kortárs zeneművészettől a dzsesszen át a világzenéig és a populáris zenéig húzódik. A schengenivé légiesedett műfaji határokon átsuhanva alakította ki a maga öntörvényű világát Menuhin egykori tanítványa és munkatársa: Kathy Horváth Lajos és Lajkó Félix is. Kathy Horváth Szakcsi Lakatos Bélával együtt megrendítő impresszionista improvizációt varázsolt elő Menuhin emlékére. Lajkó Félix pedig a maga fékezhetetlen zenei fantáziájával hajszolta iszonyatos intenzitással a hegedűjét és zenésztársait, akiket viszont elfelejtettek bemutatni nekünk. Majd legközelebb.
