Elcsalt élet

A Krétakör végül talált magának helyet, és be tudja mutatni Korrupció című színdarabját. A világunkat annyira átszövi a feketepénzeken vett előny, hogy már az említésétől is félnek az üzleti élet résztvevői.

A Mafilm Róna utcai bázisán tartja új darabjának előadásait a Krétakör. Az Index információja szerint az alapítványi színház több helyszín bérléséről tárgyalt, de amint kiderült, mi a műsor, a partnerek visszaléptek, mondván nem szerencsés, ha nevük a korrupcióval összefüggésbe kerül. Árt jó hírüknek, ha a neten a szóra rákeresőnek első helyen jön fel a cégre vonatkozó találat.

Van benne ráció. Senki sem szereti, ha kapcsolatba hozzák vele a nevét, pedig mindenkinek napi tapasztalata van az ügyek intézésének eme módjáról. A Krétakör éppen azért viszi színpadra a jelenséget, mert a magyarországi élet alapkérdései közé számít, lehet-e egyáltalán a társadalmi-közéleti hálóban eligazodni és érvényesülni korrupció nélkül: „Az előadás központi kérdése, hogy az új generáció fiatal felnőttként megtapasztalva e rend működésének logikáját, milyen stratégiát választhat, lehet-e olyan tapasztalata, ami felbátoríthatja a korrupciós mechanizmusok megkerülésére, avagy (…) kötelezően kell elsajátítania e rendszer működését az életben maradáshoz?”

Lehangoló és sivár a korrupció világa, a konkrét esetek, történetek viszont érdekesek, izgalmasak, humorosak és nevetségesek lehetnek. A színpad nem viseli el az unalmas szemináriumot, kioktatást.

Szembesülni a korrumpálókkal és korumpáltakkal. Látni, nagyban is megy ez játék, amelyben a néző is részes, és legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, ő csak kis praktikákat folytat, hogy tarthassa a színvonalát.

Hát nem éppen ezért nevetséges?!

I!

10. 07., 10. 08., 10. 09.

KEZDÉS: 20.00

HELYSZÍN: Mafilm H. Stúdió (Budapest XIV., Róna u. 174.)

CÍM: Korrupció Krétakör produkció

DALSZÖVEG:Schein Gábor, Térey János, Varga Mátyás, Závada Péter

RENDEZŐ: Gulyás Márton

JEGYÁR:2900 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.