Ünnepel a hazai mecenatúra

A jövő évi állami büdzsé tervezetében csupán a „biztonság kedvéért” szerepel egymilliárd forinttal kevesebb forrás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tevékenységére, ez nem jelent állami elvonást – mondta lapunk kérdésére válaszolva L. Simon László alelnök az NKA keddi, budapesti sajtóbeszélgetésén, amelyen a mecénás szervezet fennállásának huszadik évfordulója alkalmából zajló rendezvényekről is szó esett.

Az előző kormányzat döntése alapján az NKA 2010 januárjától költheti a Szerencsejáték Zrt. által szervezett ötös lottó játékadójának 90 százalékát (átvéve ezzel az angol kultúrafinanszírozás modelljét). A kezdeti alig több mint 9 milliárd forinthoz képest tavaly már a 12 milliárdot közelítette meg az NKA-bevétel, ám az idén – az alelnök tájékoztatása szerint – némi visszaesést tapasztaltak az első fél évben. Ez indokolta, hogy a 2014-es büdzsét egymilliárddal szerényebbre tervezzék. Ha ennél mégis több lesz a játékadóból befolyó összeg – hallhattuk –, akkor többet költhet az NKA is. A beszélgetésre meghívott Szentpéteri Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, kevesebb mint tízmillió forintot szánnak arra a tegnap indult és október 15-ig tartó reklámkampányra, amellyel az idén húszéves NKA sikeres tevékenységét akarják széles körben népszerűsíteni. Országszerte 467 óriásplakátot helyeznek ki, és a Class FM-en rádióspotokat is sugároznak – kizárólag a zrt. pénzéből. Közbevetésünkre megjegyezte, költségkímélés okán a már bérelt reklámfelületeiket használják, ezért rendelik meg a Class FM-nél a reklámspotokat. Az NKA október 17-én jubileumi gálaműsort rendez a Művészetek Palotájában, másnap pedig nemzetközi kultúrafinanszírozási konferenciát tart.

Kérdésünkre L. Simon László elmondta azt is, a nyár elején bejelentett olvasás-népszerűsítési programot mégsem az NKA, hanem az Emmi kulturális államtitkársága fogja meghirdetni, miután a tárcánál felszabadult pénzt részben ez az államtitkárság kapta meg. Az NKA eredetileg saját 120 millióját költötte volna erre, de a pénzt most a szigligeti irodalmi és a zsennyei képzőművészeti alkotóház felújítására fordítják. Kiderült, hogy a mecénás szervezet idén nem támogatja az artmozikat, mert erre is a kulturális államtitkárság költségvetésében van fedezet. L. Simon megjegyezte, örülne, ha az Andrew Vajna által irányított Magyar Nemzeti Filmalap is felsorakozna az artfilmterjesztés támogatóihoz, bár hozzáfűzte, elavultnak tartja az artmozik jelenlegi rendszerét. Bejelentette azt is, egyelőre a miniszter aláírására vár az a tervezet, amely szerint a Magyar Szak- és Szépírók Reprográfiai Egyesülete (Maszre) által kötelezően átadandó (akár százmilliós nagyságrendű) összeget hogyan osztják el irodalmi szervezetek és rendezvények támogatására. Az elképzelés szerint a szerzői jogdíjbevételekről is határozó, kibővített ideiglenes NKA-kollégiumhoz kerülne a döntés joga. Ám, mint elhangzott, a közeljövőben átszervezik a mecénás szervezetnél a szakkollégiumi rendszert, így vélhetően megszűnnek az ideiglenes testületek. A részletekről az alelnök későbbre ígért tájékoztatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.