Rabszolgák a Hortobágyon

Hajdu Szabolcs westernt forgatott a Hortobágyon egy világsztárral. Nem, ez most nem valami blikkfangos álhír, bármennyire furcsának tűnik is első hallásra: valóban jártunk egy hortobágyi tanyán zajló forgatáson, ahol – a sztori szerint – a román nemzetiségű Cisco (Razvan Vasilescu) rabszolgaként dolgoztat embereket.

Aztán egyszer csak megérkezik a fekete bőrű Francis, a bundabotrány miatt menekülő afrikai focista, aki nem sokkal később afféle kavics lesz a gépezetben, és tönkrezúzza. Ennek a történetnek az egyik hangos epizódját láttuk a látogatásunk során, amikor is a szereplők fáradhatatlanul lőtték egymást gépfegyverrel, pisztollyal és puskával – lényegében az élet kioltását szolgáló összes eszköz előkerült.

Noha az alkotók gondosan ügyelnek arra, hogy ne szivárogjon ki a film cselekménye, annyi biztos, hogy a Délibáb irodalmi alapja a Ház a térkép szélén című Tar Sándor-novella. Ha komolyan vesszük Hajdu és csapata üzenetét, akkor ez már azért is zavarba ejtő, mert a magyar nyomor emblematikus irodalmi ábrázolása és a western, mely tulajdonképpen a világ talán leghamiskásabb műfaja (ne szépítsük: csirkefogókat manifesztál hősökké) – nem igazán tűnik kompatibilisnek.

Ennek az ellenkezőjéről igyekeztek minket meggyőzni Hajdu Szabolcs közvetlen alkotótársai: azért ők, mert a rendező munka közben nem igazán szeret újságírókkal diskurálni, az éppen előkerülő diktafon látványa pedig konkrétan sebes menekülésre késztette.

– A tanya igazi westernhelyszín a Hortobágyon: egy földesúr, a létminimum alatt „tartott” emberei, hamisítatlan Tar Sándor-i figurák. Őket részben színészek, részben amatőrök játsszák – mondta viszont lelkesen Lovas Nándor társ-forgatókönyvíró. Hozzátéve: ehhez még hozzájön a messziről érkező, magányos westernhős, aki szinte a semmiből tűnik elő, és a soha meg nem ismerhető múltja kíséri. A hős (vagy antihős) szerepére az elefántcsontparti születésű francia színészt, Isaach De Bankolét szerződtették.

Noha Lovas szerint direkt szimbólumok nincsenek egy Hajdu Szabolcs-filmben, az a tény, hogy Bankolé fekete bőrű, inkább csak a figura idegenségének és kívülállásának eltúlzását szolgálja a dramaturgia szempontjából. Lovas szerint a Délibáb igenis egy modern western lesz, a magyar puszta pedig több mint autentikus helyszín egy ilyen műfajú mozihoz. Különösen, hogy az egyedi atmoszférájú környezet színeit és fényeit nem digitálisan rögzíti a stáb, hanem a jó öreg celluloidra forog a mű, ezzel is igazodva a műfaj nagy klasszikusainak képi világához.

– Egy filmnek az is feladata, hogy kultúrpolitikai üzeneteket hordozzon magában. Persze nem mindenáron – tette hozzá már Kovács Gábor producer arra a felvetésünkre reagálva, hogy egy magyar westernben a hős bőrszíne akár társadalmi utalásként is értelmezhető. A sztori reményei szerint egy ennél sokkal fontosabb jelenségre hívja fel a figyelmet: az úgynevezett modern kori rabszolgaság a hazai és a nemzetközi sajtóban is mind gyakrabban szereplő téma, akut és valóságos társadalmi jelenség, mellyel egy művésznek foglalkoznia kell.

Isaach De Bankolé – aki azon túl, hogy matematikusnak készült, Jim Jarmusch és Claire Denis kedvenc színésze – olyan kultikus rendezőkkel dolgozott már korábban, mint Lars von Trier, Nicolas Roeg, Julian Schnabel, Michael Mann vagy Marc Forster. Egyszóval, igazi nemzetközi sztárral van dolguk. Hajdu Szabolcsot tulajdonképpen Jim Stark, Jarmusch állandó producere hozta össze vele körülbelül két éve. Bankolé a nagy találkozó előtt megnézte a Bibliotheque Pascalt és a Fehér tenyeret, így tulajdonképpen nem csodálkozott azon, hogy egy „érdekes fickóval találta szembe magát”, akinek konkrét elképzelései vannak arról, hogy mit akar majd viszontlátni a vásznon.

A színész szerint Hajdu Szabolcs további erőssége, hogy jól castingol. Nem számít nála az sem, hogy profikra vagy amatőrökre oszt-e szerepet, megtalálja a tökéletes megoldásokat. A színész továbbá úgy véli, hogy Hajduban az a közös Jarmusch-sal vagy Denis-vel, hogy a forgatókönyv nála csak egy szkeccs. Az igazi rendezők Bankolé szerint jól tudnak „hallgatni” az alkotótársaikra. Hajdu Szabolcs, francia és román színészek, szlovák koprodukció – azért ez eléggé kacifántos forgatásnak tűnik, de Kovács Gábor és Taschler Andrea producerek szerint azért nem anynyira bonyolult a helyzet.

A Délibáb pályafutása a rotterdami filmfesztivál Cinemart nevű forgatókönyv-fejlesztői fórumán indult el, azután pedig számos fejlesztési programot megjárt. A producerek mindenképpen koprodukcióban gondolkoztak: egy ideig úgy tűnt, hogy maga Wim Wenders és a cége is beszáll. Próbáltak román partnert is bevonni, de végül szlovák pénzt sikerült szerezni, Prikler Mátyás rendező-producer segítségével. A film büdzséje 560 millió forint, amelyből 502 millió a magyar hányad, ebből pedig mintegy 350 millió a Magyar Nemzeti Filmalap támogatása. A tervek szerint a Délibáb valamelyik nagy európai fesztiválon debütál majd, mielőtt a magyar mozikban bemutatnák.

Isaach De Bankolé szerint Hajdu Szabolcs (jobbra) egyik erőssége, hogy jól castingol
Isaach De Bankolé szerint Hajdu Szabolcs (jobbra) egyik erőssége, hogy jól castingol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.