Yehudi Menuhin napja

2013-09-27

Minden nap egy világnap. Nem is elég háromszázhatvanöt ahhoz, hogy azösszes kampányt egy naphoz lehessen társítani. Világnapról világnapra élünk.

Olyan jó ilyesmire hivatkozni: az UNESCO hallgatott Yehudi Menuhinra, a nagy hegedűművészre, és javaslatára október 1-jét 1975-től a zene világnapjává nyilvánította. Azóta ezen napon kevesebb a csönd és több a muzsika.

De mint tudjuk – legalább John Cage 1952-ben írt 4’33’’ című híres műve (amelyben a címében jelzett ideig nem szólal meg egyetlen hang sem) óta –, a csönd is zene. És ami muzsika valaki fülének, elviselhetetlen, sőt fölháborító másnak.

Micsoda csaták dúltak a múlt században is, hogy avantgárd művészek a kor zenéjével akarták „felülírni” a klasszikusokat! Mit küzdött még Bartók is. S hogy áll ki érte, a zenéjéért, a művészetért Illyés Gyula: „Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az, / ami nekünk vigasz! / Azt! Földre hullt / pohár fölcsattanó / szitok-szavát, fűrész foga közé szorult / reszelő sikongató / jaját tanulja hegedű / s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű / a bearanyozott, a fennen / finom, elzárt zeneteremben, / míg nincs a jaj-sötét szívekben!”

Legyen hát ez a nap a mai zene napja, szülessenek új zajok: „Egymásra csikorított / vasnak s kőnek szitok- / változatait bár a zongora / s a torok fölhangolt húrjaira, / ha így adatik csak vallania / a létnek a maga zord igazát, / mert épp e „hangzavar”, / e pokolzajt zavaró harci jaj / kiált / harmóniát!”