Ország-város gyerekekkel

Ez egy sok évre szóló könyv. Ha valaki eddig csak sejtette, hogy a főváros és az ország Balatonja csupa érdekes hely, állatkert, múzeum, játszóház és családbarát cukrászda – nos, az, ha kézbe veszi a Jel-Kép Kiadó útikönyvét, bizonyos lehet, nincs több unalmas hétvége.

Én például régóta tudom, hogy létezik a Merzse-mocsár a XVII. kerületben, de még sem magamat, sem a családomat nem próbáltam rábírni erre a kalandra. Igaz, előtte a közelebb lévő Sashegyi túrát kellene teljesíteni, ahová buszjárat is visz.

A szerzők tudják, hogy a gyerekes szülők számára az utazás és az utazás közbeni gyermekélelmezés óriási kihívás. És figyelembe veszik, hogy az egyik gyereket leköti a természeti érdekesség, ám másik inkább a tudományos játszóházba vagy a múzeumba vágyik. Így aztán lovarda, tűzoltómúzeum, cirkusz és gyerekbarát cukrászda, étterem is felbukkan, jól rendbe szedve. A szerkesztő-szerző csapat figyelembe veszi, hogy egy-egy nagyobb kirándulás csak akkor nem változik veszekedéssorozattá, ha olyan élményeket szereznek, amelyekre sokáig lehet emlékezni a téli vacsora asztalnál.

A könyv felosztotta a fővárost és a Balaton környékét belátható körzetekre, ahol többnyire minden van. Észak-Buda rengeteg kirándulóhellyel dicsekedhet, ott van Aquincum, az óbudai múzeumok, a fesztiválzenekar kakaókoncerteket tart. Vannak játszóházak, kalandpálya, sőt látogatható csillagvizsgáló is.

A kötet erénye, hogy a nyitvatartási időket, belépődíjakat és megközelítési lehetőségeket is pedánsan közli. Minden fejezet elé két-három pontban odatették, miért szeretjük, miért nem az adott területet. Észak-Budán jók a kirándulóhelyek, de rossz, hogy sok a túrautakon a szemét és a rongálás. És mivel ez a legkevésbé sem sznob útikönyv, nem felejti el megemlíteni, hogy a római-parti látogatás (összekapcsolható Aquincummal) csúcspontja lehet a helyi pazar lángos vagy másoknak a sült hekk. Ezeket nem csillagokkal ékesített helyeken árulják, de a gyerekes útikalauz legalább öt csillagot kapott nálunk.

I!

SZERZŐK: Farkas Zoltán, Kieferné Pulai Veronika, Sós Judit, Szabó Mária

CÍM: Budapest–Balaton gyerekekkel

KIADÓ: Jel-Kép, 304 oldal

ÁR:4490 Ft

OLVASÁSRA VALÓ

1 SZOKOLY MIKLÓSNÉ SZERK. : BALATON - KERÉKPÁROS ÚTIKALAUZ

Frigoria, 112 oldal,3400 Ft

Nagy divat körbekarikázni a tavat. Két nap elég lehet hozzá, de még jobb egy kicsit kiterjeszteni a kirándulást!

2 KUBASSEK JÁNOS: BALATON ÉS A BALATON FELVIDÉK

Cartographia, 192 oldal,1490 Ft

A Balaton-felvidék úgy húsz éve divatos. Aki járt már arra, úgyis visszatér, aki nem, annak most csak annyit, hogy Badacsony, Hegyestű, salföldi kőtenger, Kornyitó, Kékkút, Szentbékkálla, Köveskál. Na jó, induljon az őszi túra!

3 FEKETE ISTVÁN: TÜSKEVÁR - DIAFILM

Diafilmgyártó,1498 Ft

A Kis-Balaton csodálatos hely. De úgysem megy oda a család, hiába tervezi a papa is, mama is, mióta tízévesen olvasta Tutajos történetét, hogy majd ő elviszi a gyerekeit, hogy megmutassa nekik. Legalább a dia lmet pörgessék le!

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.