A Magyar Könyvtárosok Egyesületének főtitkára szerint nagyon messze attól, ahol tartania kellene – ahogy mostanában a kultúrmecenatúra általában. Fehér Miklós elmondta: többször előfordult már, hogy amikor egy-egy vállalat, bank nagyobb mennyiségben számítógépet cserélt, a régi PC-it felkínálta a közeli vagy a menedzsment szívéhez közel álló könyvtárnak. Egészében nézve azonban az öt kaposvári számítógép a tipikus volumen, sőt kicsit talán nagyobb is, mint a tipikus – ennél több hardver egyszerre igen ritkán szokott beesni a könyvtárakba a felajánlások nyomán. A szponzori együttműködés nemigen működik, Fehér legalábbis nem tud olyan könyvtárról, amelynek állandó, de legalábbis rendszeresen adakozó támogatója volna, vagyis olyan partnere, amelyik úgy gondolná, hogy amit a bibliotékától cserébe kaphatna – mondjuk valamiféle virtuális jelenlétet –, azért megéri áldozni. Mindettől függetlenül nem mondható, hogy a civil és az üzleti szféra ne járulna hozzá a kiadások csökkentéséhez, de ez a kézzelfogható donáció helyett inkább a különféle könyvtári programok (például az olvasótáborok) támogatásában érzékelhető.

A könyvek rendszerint hagyatékból származnak, a vállalatok régebbi PC-ket ajándékoznak

Persze ott vannak a könyvadományok is, amelyek azonban szinte kivétel nélkül hagyatékokból származnak. Bár igazi könyvészeti ritkaság ma már igen ritkán bukkan fel, a könyvtárak egy jó részének azonban ez is nagy segítség. Fehér Miklós úgy taksálja, hogy a beérkezett könyveknek legfeljebb tizenöt-húsz százaléka végzi papírhulladékként, a többi valamilyen úton-módon hasznosul. Amit nem vesznek állományba, mert nem passzol a gyűjtőkörbe, vagy van belőle éppen elég, és/vagy újabb kiadás, azt elviszi más könyvtár, kultúrintézmény, vagy jelképes összegért kiárusítják. (Az átadás-átvételkor minden esetben írásba foglalják, hogy az örökös a hagyatékkal kapcsolatos jogokat átadja a könyvtárnak.) Az ilyen kollekciókban az 50-es és a 70-es évek között kiadott klasszikus szépirodalmi alkotás a leggyakoribb – mondta el a főtitkár.

Hasonlóan látja az összképet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) főigazgatója is. Fodor Péter emlékei szerint évekkel ezelőtt számos céges szponzori akciónak örülhettek – bankok és biztosítók támogatták a rendezvényeiket –, ez azonban mára megszűnt. A legutóbbi nagy adomány egy civil által felajánlott, ötszáz tételből álló fotógyűjtemény volt, amelyből remekül kivehető, hogyan alakult Budapest városképe 1961-től a közelmúltig. Ugyancsak nemrég a Francia Intézettől is kaptak egy könyvkollekciót, és a British Council is megajándékozta őket egy hatalmas adag könyvvel, teljes régi könyvtárával, amelyben az oktatócsomagok is benne voltak, de náluk is a hagyaték a legjellemzőbb ajándékozási forrás – ezeket a gyűjteményeket azonban már csak ritkán tudják befogadni. Fodor Péter elmondta: voltak már náluk is egészen meglepő felajánlások: egy olvasójuk például végrendeletében a FSZEK-re hagyta a lakását, amelyet a könyvtár bérbe adott.

Ami a mecenatúrát illeti, az Országos Széchenyi Könyvtárban (OSZK) sem fényes a helyzet. Utoljára 2011-ben, egy banktól kaptak nagyobb adományt, pontosan húsz munkaállomást, a gépek azonban már akkor hatévesek voltak. Egy disztribútortól is jött egy ajándékcsomag tíz géppel – ezeket viszont már csak alkatrészként tudták felhasználni. Szervereik egy részét tavaly tudták kicserélni az egyik telekommunikációs cégtől érkezett, ugyancsak hatéves darabokra – közölte érdeklődésünkre Sajó Andrea főigazgató. Hozzátette: az adományozás az OSZK állományának gyarapításában rendkívül fontos. Évek óta segíti a beszerzést a Corvina Alapítvány, amelynek tőkéje a vállalkozói szféra szponzorálásra fordítható pénzéből és a nemzeti könyvtár pártolóinak, dolgozóinak adományaiból, adójuk egy százalékaiból gyarapodik. Sajnos mára a tőkeerős vállalkozások elvesztették érdeklődésüket az alapítvány iránt, amelynek fő célja a nagyobb értékű, hiányzó hungarikumok, árverési tételek beszerzésének finanszírozása volt.

Az adományozási kedv a civilek körében azonban nem csökken. Naponta ajánlanak fel a XIX. század végén, XX. század elején nagy példányszámban megjelent „régi” kiadványokból, vagy a szocialista korszak napi- és hetilapjainak összegyűjtött évfolyamaiból. De ezek az OSZK állományában is megvannak a szükséges példányszámban, így gyakran kell nemet mondaniuk. (Épp a minap ajánlotta fel valaki, hogy odaadná Lenin összes műveit ötven kötetben, ezt is vissza kellett utasítaniuk.) Nagyon örülnek viszont, ha valaki behozza külföldön nyomtatásban megjelent – sokszor igen borsos árú – munkáját, hiszen ezek fontos részei a magyar szellemi kincsnek és egyben a gyűjtőkörüknek.