Mesél a bécsi erdő
A lemezgyártást ’97-ben kezdték a gimnáziumban megismerkedő zenészek, akik akkoriban az indiai muzsikára kattantak rá, és egy együttest is létrehoztak, Dehli9 néven. Ezt később egy album címe is megörökítette, és ez, illetve az eggyel korábbi, a Suzuki voltak talán a Tosca igazi nagy pillanatai, 2000-ben és 2003-ban. Idén már a hetedik sorlemezüket dobták piacra, és az ő fellépésükkel ünnepelt áprilisban a tízéves A38 Hajó.
Azért is volt nagyon fontos a tavaszi album (Odeon), mert a korábbi dobással, a 2009-es dupla koronggal (No Hassle), mintha megtört volna a duó lendülete. Az az album mintha egyenesen háttérzenének készült volna, arra, hogy zsúfolt várótermek vagy fogorvosi rendelők közönségét nyugtassa meg a nagy trauma előtt. Az Odeon viszont szerencsére visszahozott valamit a régi idők dinamikájából, és három darabját is könnyű szívvel be lehet majd válogatni a valamikor elkészülő best ofba (Heatwave, Jay Jay, Meixner). És akkor még nem beszéltük a „latinosan” megszólaló Stuttgartról, amely tovább színesítette az összképet. A felkért énekesek (Sarah Cartier, Rodney Hunter, J. J. Jones vagy Chris Eckman) újra élővé varázsolták a korábban kissé tetszhalottnak tűnő együttest. Így a rajongók már kezüket dörzsölve várhatták a remixalbumot. Toscáéknál ugyanis a sorminta szerint az eredeti kiadványt rendszerint egy zenészkollégák által átfogalmazott válogatás követ. A No Hussle már-már bűnös álmosságát így tette jóvá annak idején a Pony. A most megjelent Tlapa erénye, hogy nem kellett rá bő egy évet várni, hanem még idén kijött, amikor még frissek és húznak az eredeti dalok.
Azzal kezdünk, amivel a kiinduló darab búcsúzott, a Bonjourt ráadásul kétszer is újragondolja a remixalbum, akárcsak a Jay Jay-t, bár inkább az utóbbit érezzük indokoltnak. A Tlapa jól mutatja, hogy ami az eredetin erős volt, azt nem lehet elrontani. Talán csak a Cavallo kissé idegesítően semmitmondó, de az az Odeonon is elég fénytelen maradt. Jó hír viszont, hogy az Odeon nehezen beszerezhető deluxe verziójának bónuszdalai, a Johnny Waters és az Ende Mai átdolgozása is helyet kapott itt, mert bizony az eredetiekért jócskán fel kell túrni a netet. Az eredeti ambient hangzás jóval dinamikusabb lüktetést kapott. Összességében a Tlapa nem lesz jobb, mint amiből vétetett, inkább kiegészíti, felpörgeti az eredetit. Vagyis itt már érdemes megküldeni a hangerőt. Hátha a szomszéd is megunta már a bécsi keringőt.
