Gondoljunk csak Székely István 1931-ben készített filmjére, a meggazdagodott pesti kispolgárt és úrhatnám feleségét karikírozó Hyppolit, a lakájra, amely megszülte a formát, a magyar polgári komédia alaphangnemét. Ugyancsak megkerülhetetlen mű a hollywoodi mintákat precízen követő Gaál Béláé, aki 1934-ben rendezett nagy sikerű filmjével, A meseautóval a magyar glamúrkomédia megteremtője lett. Mindkét műből készült remake, de addigra mintha elfelejtettük volna a siker receptjét. Nagy kérdés, hogy képesek vagyunk-e egyáltalán valaha megismételni a magyar filmkomédia aranykorának sikerét?

– Most, hogy mondja, egy picit nyomaszt ez is – kezdi a beszélgetést Fazekas Csaba rendező, de szavai szerint ő inkább azon izgul, hogy „behülyített” temérdek jó színészt és filmes kollégát, és ők a kész művel visszakapják-e majd azt az álmot, melyyel sikerült őket elcsábítani. Hogy hogyan történt ez a bizonyos behülyítés? Fazekas szerint nagyon könnyen, felhívta őket, és minden ment, mint a karikacsapás. Természetesen ezen túl a direktor azért is szorít, hogy a Swing végül sikeres legyen a mozipénztáraknál. Amire valamelyest garanciát jelenthet, hogy kifejezetten a dicső harmincas évek finom humorát ígéri Fazekas a Swingben, tehát nem a manapság divatos helyzetkomikumra építene, hanem a szereplők ironikus, illetve komikus önreflexióira. Három, épp nehéz pillanatokat megélő nő élethelyzeteit, szerethető pillanatait akarja megmutatni, azzal az abszurd szituációval megfejelve, hogy egy zenekart, kvázi haknibrigádot alapítanak.

Arra a kérdésünkre, hogy ez a vígjáték kíván-e társadalomkritikát gyakorolni, a rendező lelkes igennel felelt: mint mondja, három különböző generáció problémáit ismerhetjük meg. A középső nő, akit Ónodi Eszter alakít, például a semmire költözik vidékről Pestre, de mivel tíz évvel korábban egy tévés tehetségkutatóban huszonötödikként végzett, úgy érzi, ő a sztárságra rendeltetett. Az idősebb asszony – Csákányi Eszter játssza – pedig elvált a férjétől, ezért a megszokott budai környékről átkerül a Józsefvárosba. A legfiatalabb (Törőcsik Franciska) pedig Budapest peremén él, és fogalma sincs arról, hogyan is kezdje el a karrierjét.

– Az első filmemnek, a Boldog születésnapot!-nak egyértelmű volt a fogadtatása. Nem kellett olyan kritikákat, kommenteket, illetve pillantásokat elviselnem, melyek azt állították vagy sugallták volna, hogy nem jó, amit csináltam. Ez most egy sokkal nehezebb műfaj, a zenés mozi mindig is megosztó zsáner volt. Különösen, hogy a Swingben a tinglitangli számokat három elkeseredett nő adja elő bizarr ruhákban és helyzetekben – de ezeknek a daloknak dramaturgiai funkciójuk lesz. Egyszóval Fazekas nem azt állítja, hogy a hölgyek a világ legnagyszerűbb zenei élményét kínálják majd, hanem hogy a dalok az életük egyfajta ellenpontjai. – Amit én a fejemben filmként látok ebből, az természetesen nagyon jó, és remélem, sikerül áttenni a vászonra – mondja.

Törőcsik Mari nem szeret forgatókönyveket olvasni, különösen, amikor olyanokkal dolgozik, akiket ismer. Fazekas Csabával még nem dolgozott, de amikor a rendező felkérte és felsorolta neki, kik lesznek még benne a filmben, olyan tehetségek nevét hallotta, hogy ez számára garancia volt, és eleve eldöntötte a kérdést. Akárcsak az, hogy a legjobb barátja fia, Garas Dániel az operatőr, és a munka folyamán a rendezőt is megszerette. A színésznő úgy gondolja, hogy az igazi rendezők esetében nincs szükség arra, hogy a színész részleteiben ismerje a forgatókönyvet. Példaképpen Marcello Mastroianni és Federico Fellini párosát említi: amikor a színész elkérte a 8 és fél szövegkönyvét, egy üres füzetet kapott. A jó rendező egyszerűen „lediktálja” a színésznek, hogy mit kell tennie. „Műalkotásból lehet csak műalkotást létrehozni” – véli Törőcsik Mari.

A színésznő szerint nincs külön módszer egy komikus szerep eljátszására, mint mondja, mindenhez tehetség kell: az ember az életével készül arra, hogy kilép egyszer a színpadra vagy a kamera elé. Ha az idők során romlik az ember minősége, romlik a színészete is. Arra a felvetésre, hogy vajon a kamera előtt másképp kell-e játszani, a színésznő megerősíti: a szakmát csak a színpadon lehet megtanulni, az ember itt fejlesztheti ki azt a képességét, hogy amikor fellép, ihletett legyen. Egy forgatáson ezt nagyon nehéz elérni, mivel képtelenség tízszer egymás után ihletetten eljátszani valamit. Ezért Törőcsik Mari csak technikailag próbál, az idegrendszerét a legfontosabb felvételre tartogatja.

– A Csabinak nem kellett nagyon győzködnie, mivel az első közös munkánk egészen jól sült el –mondja Ónodi Eszter arról a bizonyos rábeszéléses telefonhívásról. Ennek ellenére elolvasta a forgatókönyvet, és úgy véli, jó jelenetek és szerepek vannak benne. De mivel még sosem dolgozott énekes-táncos műben, egy kicsit izgul. „Fogalmam sincs” – mondja a színésznő arra a kérdésre, hogy a Swing vajon hogyan illeszkedik majd a magyar vígjátékok sorába, tekintve, hogy egy film esetében tényleg a vágóasztalon dől el minden. A forgatás ilyen korai stádiumában még senki sem tudná ezt megmondani, de abban biztos, hogy Fazekas Csaba az ízlésesség irányába viszi majd el a művet.

Ónodi Eszter, aki sok kritikus szerint kevés filmszínészünk egyike (pontosítva: vásznon is hiteles, nem csak a színpadon), látja és érzi a különbséget a színházi és a mozgóképes közeg között. Olyannyira, hogy négy év kihagyás után (a Deák Krisztina rendezte Aglaját még 2009-ben vették fel) az első pár napban Fazekas Csaba nem győzte figyelmeztetni, hogy „túl sok”, amit csinál. Eszerint igenis ki lehet jönni a gyakorlatból. Különösen, hogy nem egy olyan szerepről van szó, amelyben csak szép szomorúan néz a szereplő, hanem sajátos jellege van a karakternek. Meg kell találni a humorban is az arányokat, centiken múlhat az alakítás hitelessége. Ugyanakkor a színházat nagyon fontosnak tartja Ónodi Eszter: úgy véli, éppen azért hívják őt filmekbe, mert a forgatások között kőkemény színházi munkával, nem pedig tinglitangli dolgokkal foglalja el magát.

A film kiindulópontja három nő sorsa: találkoznak, és abszurd helyzetekbe keverednek (Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari és Ónodi Eszter)