Feri az összművészetben

Hogyan különböztessük meg a való életet a művészettől? Nem mindig egyszerű kérdés. Hogyan különböztessük meg a való élet művészi ábrázolását a giccsestől? Soha nem egyszerű kérdés.

Amikor ezt írom, éppen megérkezett a postaládámba az RTL Klub levele. A tévétársaság kifogásolja a Médiatanács – „állampolgári bejelentés alapján” – hozott döntését, amellyel tetemes büntetést szabott ki az Éjjel-nappal Budapest című sorozatra, mert „az adások károsan befolyásolhatták a kiskorúak személyiségfejlődését”. A csatorna védekezése szerint az ő műsoruk korántsem mutat olyan negatív példát, mint a Médiatanács által példásnak tartott jelenet a Duna TV-n, ott egy gyerek a „buzi”, a „kommunista kurva” kifejezéseket használja, de „mindez nem marad megtorlás nélkül: a jelenetben a tanár ugyanis egyszerűen pofon vágja a gyereket”.

Hagyjuk a hipokrita hatóság és a „számtalan irodalmi mű” valóságábrázolására hivatkozó kereskedelmi televízió vitáját. Nézzük inkább meg, hogyan kezd saját környezetének vizsgálatába a kortárs művészet valódi színtere, a Ferencváros közepén egy valamikori ipari létesítményben működő Trafó.

A kukkolásnak évezredes története van, és ugyanazt az eseménysort mindig is lehetett alantas ösztönökre hatóan és katarzishoz vezető feldolgozásban bemutatni. Alkotók és nézők hozzáállásának és tehetségének kérdése csak, mi lesz a végeredmény. Mert itt is hétköznapi – éjjel-nappali – embert ábrázol a legkülönfélébb művészek és a közönség összmunkája.

„Ki is ez a Városi Ferenc? Egy átlagos IX. kerületi lakos. Vagyis épp olyan szép, csúnya, kövér, sovány, okos, buta, öreg, fiatal, mint bármelyikünk. És ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz (...), élete legfontosabb eseményei itt történtek; ezekről szólnak a színházi előadások, a kiállított képregény, a puzzle, a hanginstalláció, a tűzoltókórus próbái és maga a Tűzoltó utca” két hónapon át.

Aki látott már belőle, siet a következő részhez, aki nem, ne hagyja ki!

I!

09. 29.

KEZDÉS: 17.00

CÍM: Városi Ferenc választása slampárbaj és dis(-)kurzus az elmenetelről

09. 29.

KEZDÉS: 19.00

CÍM: Városi Ferenc szerelme anonim önsegítő vallomások

HELYSZÍN: Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest IX., Liliom u. 41.)

JEGYÁR: 800 Ft/előadás

CSILLAG FORDULÓ

SZÖVEG: ONGJERTH HANNA

Szeptember 23.

Szeptember 167 éve találta meg két német csillagász a Neptunuszt ott, ahol a francia Urbain Le Verrier mutatta.

Szeptember 24.

Szeptember 43 éve ereszkedett a Holdra a szovjet Luna–16 űrszonda, hogy mintát hozzon az égitestről.

Szeptember 25.

62 éve született a messzi-messzi galaxis kölyöktekintetű lovagját megszemélyesítő Mark Hamil.

Szeptember 26.

Ha a 145 éve elhunyt csillagász, Möbius egyetlen oldalú szalagját az élével párhuzamos vonal mentén elvágjuk, kétszeres hosszúságú, kétoldalú testet kapunk.

Szeptember 27.

11 éve alakult meg a Magyar Csillagászati Egyesület Napóra Szakcsoportja a komótosan araszoló árnymutatók szakértőiből.

Szeptember 28.

Severini, a dán csillagász 406 évvel ezelőtt műszeren keresztül is észlelte a Halley-üstököst, de nem tudta pontosan bemérni.

Szeptember 29.

Szeptember Az Urantia könyv szerzői szerint a betlehemi csillag legendáját a Jupiter és a Szaturnusz 2020 évvel ezelőtti sajátos együtt állása ihlette.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.