Fenn a tetőn, benn a stadionban

2013-09-20 Tandem holokauszttagadás színház tv-magazin zene zsidóság

Játszottak egy színpadon, de régóta nem töltöttek együtt egy teljes órát. A színésznő és a klezmerzenész együtt mentek fel a tetőre. Kiss Mari tudja, mi a szabadság, Jávori Ferenc, Fegya elhitette az elvtárssal, hogy a Hey Jude a brit munkásosztály imperialisták elleni harcáról szól. De ki védi meg majd őt, ha származása miatt inzultus éri?

KISS MARI: A Hegedűs a háztetőn-ben találkoztunk, ’96-ban a Madách Színházban.

JÁVORI FERENC: Egyszer láttam Moszkvában Beethoven Hegedűversenyét David Ojsztrah előadásában. Az első hangnál libabőrös lettem, majd könnyezni kezdtem. És nemcsak én, amikor a káprázatos g-moll motívumot, a zeneirodalom egyik legszebb 16 ütemét játszotta, mindenki könnyezett. Ahogy pedig Goldeként te imádkoztál a színpadon, eszembe juttatta édesanyámat a péntek esti imádkozás közben.

MAGAZIN: Hogy kerültek egy színpadra?

JÁVORI FERENC: 1995-ben kezdett a Budapest Klezmer Band befutni, készült a második albumunk. Egy koncertünkre eljött Kerényi Imre, a Madách Színház akkori igazgatója. Utána bejött az öltözőbe, teátrális mozdulattal hátravetve sálját, azt mondta: Kedves uraim, kedves Fegya, azt szeretném mondani, hogy ezek után felmennek a tetőre. Senki sem tudta, miről beszél. Néhány nap múlva kiderült, megcsinálja a Hegedűs a háztetőn-t, de nem az amerikai hangszerelésű, nagyzenekari változatot, hanem klezmerzenekart ültetve a színpadra, amely együtt fog sírni, örülni, élni azzal, ami Anatevkában történik. Először megvalósíthatatlannak tartottam az ötletet.

MAGAZIN: Majd mégis megpróbálta a le hetetlent.

JÁVORI FERENC: Bessenyei Ferenc főszereplésével több mint száz előadást játszottam. Az Operettszínházba kerülni megtisztelő volt, jól is éreztem magam, de zavarni kezdett, hogy egy árokban kell ülnöm. Úgy éreztem, hogy degradál, azt üzeni, hogy a zenészek nem egyenrangúak a színpadi énekesekkel. Ráadásul egy zenés színházban. Mindig vágytam a színpadra, és Kerényivel ez megvalósulhatott. Tudtam, hogy ez zenekarra írott darab, nekem hét emberre kellett hangszerelnem, és bár szorongtam tőle, a szakma, a jóakaróim is lebeszéltek, nem volt veszítenivalóm. Három hónappal az után, hogy Imre odaadta a zongorakivonatot, hogy klezmeresítsem, elkészültem.

KISS MARI: Tombolt a közönség. Fáj a szívem, mert most is mehetne, de téged elvitt Béres Attila az Operettszínházba azzal a kikötéssel, hogy sehol máshol nem léphettek fel. Azóta sem néztem és nézem meg a darabot máshol. Túlságosan a szívemhez nőtt az az előadás.

JÁVORI FERENC: 2005-ben levették a repertoárról, viszont 2006-banmutatták be Menyasszonytánc című musicalemet az Operettben. 2007-ben ugyan szerették volna felújítani a Hegedűst a Madáchban, de olyan sikere volt a havonta kilencszer-tízszer is színpadra kerülő Menyasszonytáncnak, hogy nem állt módunkban elvállalni.

MAGAZIN: Fáj még a szíve repertoárról lekerült előadás miatt?

KISS MARI: Tavaly mutattuk be Dosztojevszkij A félkegyelműjét Szombathelyen. Egy vidéki színház programját felépíteni és tartani is nagyon nehéz. Egy kis városban nem lehet nagy előadásszámot produkálni. A darabot elvittük a POSZT-ra, de ott nem tudott olyan briliáns lenni, mint amilyen eredetileg volt. Talán mert más volt a helyzet, a tér, ráadásul hónapokkal előtte játszottuk utoljára. Pedig Jeles András gyönyörűen oldotta meg a nagy formátumú regény színpadra vitelét. A szintén szinte lehetetlent.

JÁVORI FERENC: A Menyasszonytánc című darabommal kapcsolatban a másik Kerényinek – Kerényi Miklós Gábornak – is hálás lehetek. Óriási lehetőséget adott, volt bátorsága kortárs darabot bemutatni. Nyolcadik éve megy, most is telt házzal, és nemsoká következik a kétszázadik előadás. Erdélyben játszódik a harmincas években, egy román és egy magyar közösség életéről szól. A rendező Béres Attila könnyen átélte, ő erdélyi, én kárpátaljai. Munkácson születtem 1946-ban, első zsidó gyerekként a második világháború után, szó szerint klezmerzenére. Az a cigányprímás, akit a nagybácsim elhozott, és az erkélyünkön játszott, amikor otthon megszülettem, Galambosi Gyula volt. Vele felnőttként is összehozott a sors, rengeteget tanultam tőle a klezmerről. Belém volt ivódva a zsidó kultúra. Nem beszélve a fantasztikus ünnepekről, amikor a család, a rokonság, húsz-harminc ember összejött megünnepelni az újévet, a purimot, a hanukát. Ez olyan melegséget, védettséget és szeretetet adott, ami mostanáig tart, pedig szét vagyunk szóródva a világban. Manapság is, ha zenét írok, ezek az emlékek idéződnek fel.

MAGAZIN: Miért hangsúlyozza az interjúiban, hogy falusi lány?

KISS MARI: Most, hogy Szombathelyre mentem, visszajött az az érzés, hogy egy szűkebb közösség mennyire erős tud lenni, mennyivel közelebb tud a másikhoz kerülni az ember. Évtizedek óta Budapesten élek, itthon is érzem magam, és távoli is már az, ahol születtem, de nagyon jó volt falun élni, kisgyereknek lenni ott, ahol megadatott a természet közeliség. Most is vágyom az erdőbe, a természetbe, mert a gyökerek végtelenül fontosak.

MAGAZIN: A Munkácsról való áttelepülést hogyan élte meg?

JÁVORI FERENC: A hatvanas-hetvenes években kezdődött a nagy kivándorlás a Szovjetunióból. A zsidóság nagy része ott hagyta az országot. Már a háború után is hívták a szüleimet a rokonok, tartsanak velük Amerikába. Nem mentek. Nekem egyszerűbb volt a helyzetem, a húgom egy pesti fiúba lett szerelmes, utána költöztünk ide Budapestre 1975-ben.

MAGAZIN: Volt olyan pillanat, amikor azt gondolta, hogy mégiscsak tovább mehettek volna a szülei Amerikába?

JÁVORI FERENC: Nem tudom. Úgy érzem, sokat le tudtam tenni az asztalra. Jó érzés, hogy a nevem az Operettszínházban Kálmán Imréé mellett van kiírva, az együttessel bejártuk a világot. De az itteni helyzet elszomorít. Nem gondoltam, hogy megint felidéződik, amiről édesapám mesélt, a korszak, amikor őt mint munkaszolgálatost 1943-ban kivezényelték a Don-kanyarba, és édesanyámat sok százezer sorstársával együtt magyar csendőrök vitték Auschwitzba.

KISS MARI: Ezt érzed?

JÁVORI FERENC. Csak egy példa: elmentem egy magyar–izraeli barátságos mérkőzésre, nem hittem a szememnek. Szemben ültek velem a mocskolódó, zsidózó, magukból kikelt nézők. Leginkább az zavar, hogy akik mellettük ültek, nem reagáltak, némán elviselték. Arkagyij Rajkin, a híres orosz humorista fellépett a hatvanas években Kijevben. Paródiája része volt, hogy megkérdezte: Na, ki vagyok? Mire a közönségből valaki: Hogyhogy ki vagy? Zsidó vagy! Rajkin levette a maszkot, és azt mondta: Álljon fel, aki ezt mondta! Álljon fel, aki mellette ül! Álljon fel, aki hallotta! Kedves közönség, én ebbe a városba soha többé nem jövök. És így is tett.

KISS MARI: Nem lehet egy országot a csőcselékével azonosítani. Nem értem, hogy miért nem lehet ennek gátat szabni, de rettenetesen fájna, ha azzal a fociközönséggel azonosítanád az embereket, köztük engem. Megértem, hogy bánt, de hidd el, a tisztességes emberek nem antiszemiták. A stadionok csőcselékétől ugyanúgy félek, mint te. De, Fegya, szólj, ha bármi ér, én leszek ez első, aki megvéd. Odamegyek, és megkérdezem tőlük, ezt hogyan gondolták. Egy-két szarházi nem mérgezheti meg az életünket!

JÁVORI FERENC: Nem értem, hogy lehet az, hogy nem tesz ez ellen semmit az állam! Miért nekem, a magyar állampolgárnak kell elviselnem ezt a gyalázatot? De vannak pozitív tapasztalataim is. Gyakran lépünk fel Kelet-Magyarországon, azon a környéken, ahol erős a szélsőjobboldal hatása. Mindig eljátsszuk A rabbi imája című számot. Elmondom: ez a hatszázezer magyar áldozat emlékére szól, és kérem, ne tapsoljanak. Síri a csönd, majd hatalmas a taps, olyan együttérzés van a levegőben, ami melegséggel és megnyugvással tölt el. Ez a zene ereje. És visszajelzés, hogy van egy másik Magyarország is. Nem hiszem, hogy az emberek rosszak, csak a hétköznapi élet és a politika telepszik rájuk. Játszottuk Joshua Sobol Gettó című drámáját Pécsett. Előadás után néhány diák azon vitatkozott, mindez egyáltalán megtörtént-e. Odamentem a szimpatikus fiatalokhoz, és beszélgettem velük. Érzem, hogy a zene, a beszéd, az információ mennyire fontos. Svédországban is voltak, akik nem hitték el a holokausztot, majd a kultuszminiszter javaslatára törvényt hoztak arról, hogy a svéd gyerekek ingyen elutazhatnak Auschwitzba. Azóta változott a helyzet.

MAGAZIN: Miért csak a rendszerváltás után kezdett klezmert játszani?

JÁVORI FERENC: Kishitű voltam. A hetvenes években nem éreztem, hogy megfelelő talaj volna itt a klezmerhez, nem volt zsidó élet, nem is volt természetes, hogy valaki vállalta volna a zsidóságát. Galambosi Gyulától hoztam ezt a muzsikát, a kottákat pedig a fiókba tettem. ’88–89-ben, Amerikában járva, vettem két lemezt. A rajtuk lévő dalok 30-40 százalékban azok voltak, amelyeket Gyula játszott. Felkutatták a húszas években oda vándorolt zenészeket, a műfaj a reneszánszát élte. A rendszerváltás idején Raj Tamás rabbival jó kapcsolatba kerültem, az ő inspirációjára kihúztam az otthoni fiókot. Éreztem, hogy a szabadsággal eljött az én időm.

MAGAZIN: Kiss Mari számára mit jelent a szabadság?

KISS MARI: A legfontosabb szó. Hogy szabad tudok lenni, lehetőségem van elmenni, visszajönni. Nekem az az érzés kell, hogy szabadnak gondolom magam a meglévő kötelékek ellenére is.

MAGAZIN: Volt olyan szakmai döntése, amelyet megbánt? Nem szerződött anno Kaposvárra, hiába hívták.

KISS MARI: Így alakult. Ha akkor más utcákba megyek be, most talán nem tudtam volna Szombathelyre menni, mások volnának a kapcsolataim is. Mindig megteremtettem a lehetőséget magamnak, bátran léptem, kipróbáltam sok mindent. Szombathelyre menni is bátor döntés volt, bár Jordán Tamás személye garanciát is jelentett. Nagyon szeretek ott lenni, jó, izgalmas színházat csinálunk. És íme a szabadság: felülök a vonatra, kinézek az ablakon, három órát olvasással, elmélkedéssel, önmagammal tölthetek, és elhitethetem magammal még azt is, hogy ez nekem milyen jó. Budapest csodálatos város, de nagyon el tudja vinni az életet a forgalom, a dugók, a tömeg, a hajtás, a frusztráció. Egy kisvárosban kevésbé frusztráltak az emberek. Sokkal nyugodtabb az élet.

MAGAZIN: Nem túl zárt egy vidéki társulat közege?

KISS MARI: Még nem, ez még csak ötéves társulat, ami kevés ahhoz, hogy meg tudd unni, vagy belefáradj. Fontosak a színészkollégák, de a rendező, és hogy milyen darabokat játszunk, még fontosabb. Persze könnyű nekem, ott is vagyok, itt is próbálok. Most például a Mamelosn című darabot, egy volvográdi születésű, Németországban élő orosz származású ifjú hölgy, Marianna Salzmann Kleist-díjas művét. Muszáj elmondanom a teljes címet: Mamelosn* *egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos. Ez egy háromgenerációs darab, amelyben én játszom a nagymamát.

JÁVORI FERENC: Aki megjárta a poklot?

KISS MARI: Igen, majd utána belépett a pártba. A lánya nem vállalja fel sem a hitet, sem a pártot, és ott az unoka, aki elmegy Amerikába. A három nő konfliktusairól szól a darab nem kevés humorral. Benne van a történelmünk, pontosabban az NDK-é, mert ott játszódik. A pártban működni, belépni és sosem kilépni.

MAGAZIN: Vagy a Hey Judeot munkásmozgalmi dalként feltüntetni...

JÁVORI FERENC: Annak idején a Szovjetunióban volt egy zenekarom. Minden dalról listát kellett készítenünk a koncertek előtt. Megvolt a kötelező arány, 70 százalék szovjet dal, 20 százalék pártdal és 10 százalék lehetett külföldi. Ivanov elvtárs érdeklődött a Beatles Hey Jude című számáról, de meggyőztem, hogy a dal a brit munkásosztály imperialisták elleni harcáról szól. Most viszont van egy-két olyan darab a tarsolyomban, amelyről babonából nem beszélek. Október végén Londonban lesz egy koncertünk, jövőre pedig bemutatjuk a Hegedűs a háztetőn-t Veszprémben, ahol szintén a színpadon ülünk majd.

KISS MARI

SZÜLETETT: 1952. október 9-én Bükkaranyoson. FOGLALKOZÁSA: színésznő. 1975-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1975-től kis kihagyással a Madách Színházban játszott. 2007-ben az akkor induló Szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatához szerződött. Rengeteg színházi szerepe mellett több tucat filmben is szerepelt. Jászai Mari-díjas.

JÁVORI FERENC

SZÜLETETT: 1946. február 10-én Munkácson Jakubovics Ferenc néven. FOGALKOZÁSA: zenész. A drohobicsi zeneművészeti főiskolán diplomázott hegedű szakon, de zongorázni is tanult. 1975-ben települt át Magyarországra. 1975–1992 között az Operettszínházban dolgozott. 1990-ben játszott színpadon először klezmer zenét, ekkor alapította a Budapest Klezmer Bandet. Több darabját játsszák országszerte. Lovagkereszttel, Kodály Zoltán-, Artisjus-, eMERton-, a Zsidó Kultúráért, a XIII. kerületért és Francia díjjal tüntették ki, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze.