Volt egyszer egy Rigolettónk

2013-09-13

Ezen a héten meghallgathatja a Bartókon a kedves olvasó, mit nyertünk s mit vesztettünk a tágra nyílt világgal. Mi persze tágra nyitva szeretjük a világot, de azért tartsuk csak számon nagy nyereségeink mellett a mi kis veszteségeinket.

Kedden Nicolaus Harnoncourt elvezényli nekünk A bűvös vadászt Carl Maria von Webertől. Ez a jelenkor csúcsfelvétele, könnyen elérhető, megfizethető, barátéról lelopható, nekem is megvan. Rengeteg opera rengeteg csúcsfelvétele között turkálhat a boltokban, aki még néha veszi is, nem csak lopja a zenét.

Úgy negyven évvel ezelőtt egész Pesten ha három-négy nyugati importoperát árultak akkori pénzünkhöz képest szörnyűséges áron. Én nyári gimis lótifutiként egyhavi keresményemet költöttem a Serafin–Tebaldi–Bergonzi-féle Pillangókisasszonyra.

Na de viszont az a zárt világ kellett ahhoz, hogy itthoni előadásaink ne csak megöröküljenek, de országosan a sajátjaink is legyenek. A pesti Opera egy-egy korszakát meghatározó külhoni mesterek sorában (Mahler, Tango, Failoni, Klemperer) Lamberto Gardelli volt az utolsó: a hatvanas évek első felét töltötte nálunk. Klemperertől Mozartok és Wagnerek, Gardellitől a Rigoletto, a Traviata, a Manon Lescaut, A sevillai borbély itthoni felvételei maradtak ránk. Ezek mesélnek nekünk arról, milyenek voltak az ötvenes-hatvanas évek csúcselőadásai a pesti Operában. Nagyon jók és szerethetők voltak. Persze nyílt piacon, magyar nyelven, a világsztárok felvételei mellett semmi esélyük nem lett volna itthon sem. Vasfüggönyünk mögött azonban ezek voltak a hozzáférhetők és megfizethetők. A sajátjaink.

Szerte az országban ez az 1965-ös Rigoletto forgott teljes vagy highlights változatban a magyar lemezjátszókon. Melis György volt a mi Rigolettónk, Ilosfalvy Róbert a mi hercegünk, László Margit a mi Gildánk, Bódy József a mi bérgyilkosunk.

És Gardelli is a miénk volt. Évtizedeken át imádta egymást a magyar közönség és ez a különös, nyughatatlan világvándor, aki az önfeledt, szenvedélyes zenélést úgy tudta egyeztetni a rendezettséggel és pontossággal,mint nagyon kevesen. Amikor kamaszkoromban először tudtam szeretni Wagnert, az akkor volt, amikor ő vezényelte mediterránul a Siegfried-idillt.

Gardelli nevéhez rengeteg fontos és úttörő felvétel kötődik. Korának nagy énekesei szinte teljes létszámban felvonultak a lemezein. Már mögötte volt Tito Gobbi Nabuccójától Puccini Triptichonjáig (Tebaldi, del Monaco, Merrill, Corena) egy sor világpiaci csúcsfölvétel, amikor a mi Rigolettónk elkészült. Ezt az operát jó másfél évszázada rendületlenül imádja a nagyvilág, a leggyakrabban játszott és felvett operák közé tartozik. Tömérdek Rigoletto közül válogathatunk, de csak egy van, melyen „az asszony ingatag”. És már soha nem is lesz több.