Színpompás lesz a város

Újabb impozáns tűzfalfestmény javítja a városképről kialakult összbenyomásunkat Budapesten a hét eleje óta. A Kertész és a Wesselényi utca találkozásánál működő külszíni parkoló oldalában látható, 400 négyzetméteres mű a Színes Város csoport „Mi neked a magyar?” pályázatának eredményeképpen, Orosz Richárd grafikusművész és harminc önkéntes keze nyomán született meg.

A producereknek voltaképpen slamköltők vallomásai adták az ihletet, akik az Index és a Slam Poetry Budapest közös, március 15-i ünnepi filmjében mondták el, számukra mi a leginkább magyar: a Színes Város szervezői úgy gondolták, hogy a kérdésre vizuálisan is remek választ lehet adni. Jól gondolták, az akció környékbeli fogadtatása igen pozitív, egyetlen szomszédot leszámítva, aki már az alkotási folyamat során jelezte: ha nem állítják le a kosaras darut, sérüléseket fog okozni a munkavégzőknek (nem állították le, de nem okozott).

A Színes Város főtitkára, Flór Péter érdeklődésünkre elmondta: a felhívásra huszonhét pályázat érkezett, de semmi sem vész el: a terv szerint hamarosan az összes művet bemutatják, már keresik a helyszínt. Van egy másik terv is: mivel a parkoló másik négy fala is kitűnően alkalmas a festésre (és a tulajdonos is rendkívül konstruktív), azokat is szeretnék feldíszíteni.

A 2009-ben civil szervezetként gründolt, alapítványként működő Színes Város az első magyar falfestő (festető) formáció, amely legálisan díszíti az országot. Korábban nagyon kevesen kértek és kaptak engedélyt a közterületi önkifejezésre – mesélte Flór. A csapat jóvoltából eddig több mint 14 000 négyzetméternyi rút felület vált festménnyé az országban. Első munkájuk a Flórián téri betonok civilizálása volt, 2010 elején, ezután, még ugyanabban az évben jött a gigantikus Városháza Parkbeli tűzfalprojekt, majd a Széll Kálmán (azelőtt Moszkva) tér, a Damjanich utcai ELTE-kollégium és a Rákoshegyi MÁV-állomás színesítése. A szponzori támogatással működő csoport elsősorban nonfiguratív festményeket jegyez, ami nem véletlen, szellemi kiindulópontjának ugyanis Victor Vasarely művészetét, különösen pedig a festő 1983-ban megjelent Színes Város c. könyvét tartja, amelynek fő üzenete, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre. Vannak azonban olyan projektek, amelyek aktuális társadalmi problémákat és jelenségeket igyekeznek megjeleníteni, nagyon is könnyen értelmezhető eszközökkel –ilyen a Pillangóhatás című pedagógiai programjuk keretében futó sorozat, amelynek köszönhetően Pécsen a rohanást és a múló időt, Zircen a sportot, a pesti Pöttyös utcában a könyvet és az olvasást, Kelenföldön pedig a főváros és a vidék ellentétét festették meg, diákokkal. Flór szerint minden igyekezet ellenére egyelőre elég gyengén állunk a tűzfalfestészettel, becslése szerint csak a főváros belső kerületeiben is több száz olyan felület éktelenkedik, amelyet újjá lehetne varázsolni.

A köztéri képzőművészet meghatározó alakulata a Neopaint is. A 2003–2004-ben csoporttá, utóbb céggé szerveződött, az underground világából indult baráti társaságot végzett és autodidakta festők, grafikusok, dekoratőrök alkotják. A kemény mag öt emberből áll – tudtuk meg Jankovits Barnabás ügyvezetőtől. Első nagy közterületi vállalkozásuk a Városháza mögötti Trafóház falainak óriásképpé alakítása volt (ezt ingyen vállalták). A Neo painthez köthető többek között a Rákóczi (korábban Lágymányosi) híd támfalán látható, a Nemzet Színészeit ábrázoló portrésorozat (ezért sem kértek pénzt), és sok más, de utóbb vigyázó szemük Erzsébetvárosra vetült. Ott a Király és a Kazinczy utca sarkán, egy háborús foghíjban kialakított játszótérre meredő szörnyű tűzfal kidekorálásával kezdték a városképjobbítást, majd a Csányi és a Dob utca sarkára festettek imitált homlokzatot. Az Akácfa utca 41. tűzfalán egy ómódi szabóságot mutattak be a publikumnak, a Király utca 11.-en pedig egy XIX. századi lámpaoszlopot; az oszlopról szalag hull alá, amelyen Krúdy Gyula bölcsessége olvasható, miszerint a Király „A legpestibb utca”. Az utóbbi három vállalkozás már az önkormányzattal kötött megállapodás szerint és szellemében zajlott, legújabban ugyanis hosszabb lélegzetű együttműködés keretében szebbítik a VII. kerületet, méghozzá a jól csengő nevű „Tűzfalrehab az Erzsébetvárosban2013”nevű program keretében. A kerület által fizetett, és egy nagy festékgyár által támogatott vállalkozás keretében még öt felület újul meg a terv szerint, de Jankovits egyelőre csak egyről árult el részleteket, tudniillik a Rumbach Sebestyén utca 10-es számú házának homlokzati tűzfalára álmodott alkotásról. A mű az Aranycsapat 1953-as londoni diadalának állít emléket, a hatvanadik évforduló apropóján, 60 × 30 méteres felületen. A munkának a jövő héten állnak neki.

Orosz Richárd válasza a „Mi neked a magyar?” kérdésre
Orosz Richárd válasza a „Mi neked a magyar?” kérdésre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.