A Lónyai utcai református gimnáziumban tanult, majd 1917-ben a budapesti tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett. Az I. világháborúban orvos volt, de megsebesült, és leszerelték. Ezután külföldön –Pozsony, Prága, Berlin, Leiden, Groningen – pallérozódott, majd Cambridge-ben szerzett újabb doktorátust, végül az Egyesült Államokba került. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter hívására hazajött. 1931-től 1945-ig a szegedi egyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora volt. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” nyerte el. (A díjat a Nemzeti Múzeum őrzi.)

Kortársai reneszánsz embernek tartották, nem beszűkült szobatudósnak. Rajongott a művészetek és a sport iránt: lovagolt, vitorlázórepülő-vizsgát tett, az elsők között autózott és motorozott Szegeden.

1942-ben hozta létre az ő nevét viselő SZESZ (Szent-Györgyi Szervezet) antifasiszta ellenállási mozgalmat. Isztambulban fölvette a kapcsolatot az angolszász titkosszolgálatokkal is. Az 1944. március 19-i német megszálláskor illegalitásba vonult. Hitler adott parancsot az elfogatására, a Gestapo mindent elkövetett, hogy elfogja.

1945–1947 között a budapesti orvoskar biokémia-professzora volt, ám ahogy a fasizmus, úgy a sztálinizmus sem nyerte el a tetszését. Svájcon keresztül Amerikába emigrált, a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le. 1962-ig az Izomkutató Tudományos Intézet tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója volt.

Háza munkahelyével szemben volt a kikötőben. Gyakorta az Atlanti-óceán kis öblét átúszva közelítette meg munkahelyét. Jellemző, hogy 92 évesen hátraszaltózva ugrott egy vitorlásról a tengerbe. Erről a hajón tartózkodó jó barát, Bay Zoltán emlékezett meg. Ugyanő írta le, hogy amikor 1937-ben híre ment Nobel-díjának, valamelyik idős szegedi professzor azt mondta, a bizottság tévedett, mert neki kellett volna megkapnia. Bay szerint a méltatlankodót az országhatáron túl senki sem ismerte.

Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte, amit személyes érintettsége is vezérelt. Második felesége, Borbíró Márta és az első házasságából származó lánya, Nelly is rákban halt meg. A The Crazy Ape (Az őrült majom, 1970) című könyvében írta le a tudományról, valamint az ember földi túlélésének kilátásairól szóló, pesszimista hangvételű gondolatait.

Emigrációjából 1973-ban érkezett haza először. Részt vett az MTA szegedi Biológiai Központjának avatóünnepségén, 1978-ban amagyar koronát hazahozó küldöttség tagjaként jött Budapestre. 1986. október 22-én Woods Hole-ban hunyt el.

NEM KÍVÁNTA A PAPRIKÁT

„Este a feleségem paprikát adott vacsorára. Nekem nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt megmondani. Akkor jutott eszembe, hogy én ezt a növényt még sosem próbáltam ki. Azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba, ahelyett, hogy megegyem. Még aznap éjjel megtudtam, hogy a paprika a C-vitaminnak egy kincsesháza. Pár héttel később másfél kilogramm vitamin volt a kezemben, addig csak ezredgramm mennyiségek voltak. Ezt szétosztottam az egész világon, és onnan tudtuk meg, hogy mi a C-vitamin pontos kémiai szerkezete.”

I!

NÉV: Szent-Györgyi Albert (1893–1986)