Élénk neon

(Részlet) Nem tudom elmondani, milyen, hogy vagy nekem. Jó, még csak egy hete, de rád vártam egész életemben. Te vagy az igazi. Míg feldolgoztam a lájtkóla-mániádat, addig eltelt azért pár nap, de már ezen is túl vagyok.

Én tényleg azt hittem, nem lesz már soha senkim. Majdnem biztos voltam benne. Úgy értem, komoly. Nem komoly mindig volt, az lehet bármikor az embernek.

Akiket igazán szerettem, azok soha nem jöttek össze.

Tizennyolc voltam, mikor elköltöztem otthonról. Senkim nem volt, nem komoly szinten se. Egy darabig jólesett egyedül lenni, aztán kezdtem rettegni. Pedig nem vagyok másiktest-függő szerintem, vagy ilyen kényszerkapcsolatos, de túl hosszú idő telt el, nagyon régen egyedül voltam, féltem, nehogy úgy maradjak, nem tudtam mit kezdeni magammal.

Egy délután takarítottam az ablakot. Szép idő volt, meleg, rajtam laza kis trikó, nézegettem kifelé munka közben. Észrevettem egy fiút. Állt az utcán, durván bámult. Nem bántam, tetszett, de aztán mire fordultam kettőt, elment. Pár nappal később éjszaka bedörömbölt valaki az ablakomon. Nem keltem fel, gondoltam, valami részeg handabandázik, előfordult máskor is, földszinten laktam, forgalmas utcában. Aztán kaptam egy képeslapot. Ablak volt rajta muskátlikkal és egy elég jó csajjal. Az ilyet meg tudom ítélni. Azt írta a lap feladója, nem is feladó, bélyeg nem volt rajta, nyilván odajött, és bedobta a levélszekrénybe, szóval azt írta, látott egy gyönyörű lányt, százszor szebbet, mint aki a képen van, hasonlít rá, csak százszor szebb. Éjszaka jött haza munkából, és bezörgetett az ablakán, nem is tudja, miért. És most bocsánatot kér, mert tudja, két külön világban élünk, nem lehet közös a sorsunk. És hogy azt kívánja, legyek boldog. Ott álltam halálosan magányosan, egy kurva telefonszámot nem hagyott, egy nevet nem írt bele, nem derült ki soha, ki ő.

Ilyenek történtek velem előtted.

Majd rászoktatlak eső helyett a hóra, jó? Például. Nézd az esőcseppeket. Gömb alakúak, ugye? Nézd, most esik, meg tudod nézni a párkányon, mikor leér. Kicsit horpadtak, de végül is egyféle alakjuk van. Viszont a hó! A jégkristályoknak rengeteg alakzatuk lehet! Főleg a hőmérséklettől függ. Vannak tű alakúak, oszlopok, lapocskák, van, amit hócsillagnak neveznek, az a legszebb szerintem, a csillag. Hócsill. Te azt se tudod szerintem, mi az új hó meg a régi hó közti különbség. Mondjuk nem olyan nehéz kitalálni. Majd elmagyarázom pontosan egyszer azt is. Vagy megmutatom télen. Tudod, azokon belül is mennyi fajta van? Az újhón meg a régi hón belül? Nem tudod. Van vad hó. Porhó. Nedves hó. Hódara. Csonthó. Kérges hó. Tömött hó. Préselt hó. Úszó hó. Mindegy, nem fárasztalak.

Egyszer megkérdeztem egy srácot, milyen színű vagyok szerinte. Mert szerintem ő okker. Csodálkozott, azt se tudta pontosan, az melyik szín, viszont a kérdésemre azonnal rávágta, hogy élénk neon vagyok. Mondtam, az nem szín, én meg arra vagyok kíváncsi, milyennek lát, kéknek, sárgának, barnának, nem igaz, hogy nem tudja eldönteni. Nézett, nézett, de csak a neont ismételgette. Élénk neon. Élénk neon. Na, mondtam neki, te se menj sokat napra, mert megsuhint a fény, és begajdulsz még jobban. Nem is lett vele semmi komoly aztán. Szerinted milyen színű vagyok? Te olyan törtfehér.

(...)

El kéne slisszannom a kórházból, infúziót mindenki be tud kötni, mosolyogni mindenki tud az orvosokra, de kutatni a hócsillagokat, az nem érdekel mást. Nem magam miatt akarnám, nekem elég az élettől, hogy te vagy már nekem, meg a gyerekek majd később, sokat szeretnék, majd megbeszéljük.

Hóügyben a tudomány hasznára lehetnék. A felhőn belüli előéletét vizsgálnám legszívesebben, az lehetne a fő területem. Az határozza meg, hogy a csapadék milyen módon halad át a Föld víz- és éghajlati körforgásain. Mesélek erről is neked, lesz elég időnk rá.

 

EGRESSY ZOLTÁN

Író. Ez az írása is benne lesz a Majd kiszellőztetsz címmel a Kalligram Kiadónál ősszel megjelenő novelláskötetében.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

08. 20.

DOROS JUDIT A Népszabadság munkatársa, miskolci tudósító. 2005-ben jelent meg Átkozott, édes föld című novelláskötete, Gyöngyöspatáról írt riportkönyve 2012-ben e-könyvként látott napvilágot.

08. 27.

FÁYMIKLÓS Zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

09. 04.

LOVAS ILDIKÓ Szabadkán élő író. Legutóbbi regénye, a Kis kavics 2010-ben jelent meg. Új művét Cenzúra alatti címmel jövőre adja ki a Kalligram kiadó.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.