MAGAZIN: Beszéljünk a táncdalokról.

KORDA GYÖRGY: Beszélhetünk róluk, csak amit mi énekelünk Klárikával, az nem táncdal. 1958-ban léptem először színpadra, na, akkortájt lehetett táncdalokat hallani. „Szénát hordanak a szekerek, / én a bakon ülök teveled…” Valóban táncdalénekesként kezdtem, de amit ma csinálok, már más, műfajilag nehezen behatárolható. Annyit azért el lehet róla mondani, hogy az énektudás elengedhetetlen hozzá.

MAGAZIN: Pedig ez ma már nem feltétlenül követelmény egy énekestől.

KORDA GYÖRGY: Valamelyik, a közeljövőben képernyőre kerülő televíziós énekes tehetségkutató műsor zsűritagja azt nyilatkozta nemrég, hogy őt nem fogja érdekelni, hogy ki hogyan énekel. Őt az előadó kisugárzása érdekli. Ez igen érdekes megközelítés, hogy finom legyek…

CSURKA ESZTER: A napokban láttam az interneten az amerikai énekes tehetségkutató egyik produkcióját. Két aranyos, hat-nyolc év körüli kisgyerek lépett a közönség és a zsűri elé. Azt lehetett várni, hogy a közönség hall egy cuki gyerekduót, ehelyett a kislányból olyan sátáni hörgés jött ki, hogy mindenki teljesen megdöbbent. A frászt hozta a jelenlévőkre, de a zsűri tagjai azért továbbengedték őket.

KORDA GYÖRGY: El tudom képzelni a szomszédot, amikor ezek a gyerekek gyakorolnak!

MAGAZIN: Tény, hogy jobb, ha az ember szomszédja festőművész. Az garantáltan csendes tevékenység.

CSURKA ESZTER: A festés csendes, és nagyon magányos műfaj. Amikor készül egy kép, akkor én sem szeretem, ha bárki van körülöttem. Nagyon kell koncentrálni azokra a csak ott és akkor érvényes pillanatokra, amelyekből megszületik a kép. Ezt egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy olyan tevékenység ez, mint amikor szakéval írják a verset a folyóba. Azzal a különbséggel, hogy ennek azért marad egy lenyomata.

MAGAZIN: Néhány éve megjelent egy cikk, amelynek az volt a címe, hogy Korda nem érti a kortárs festőket. Tényleg?

KORDA GYÖRGY: Tisztelem őket, de én a megragadható, tiszta dolgokat jobban értem és szeretem. Azokat, amelyeket nem kell magyarázni. Tudom, hogy nem vagyok trendi.

MAGAZIN: Pedig feleségével trendi helyeken is megfordul, például a Sziget Fesztiválon.

KORDA GYÖRGY: Ez igaz, de ott is megmaradunk olyannak, amilyenek általában vagyunk. Még a Sziget Fesztivál kedvéért sem fogok szegecses bőrruhába öltözni, és nem fogom a nadrágomat rongyosra marcangolni. És csak azért, hogy korszerű legyek, biztosan nem fogok olyan dalt énekelni, mint legutóbb az EFOTT-on az előttünk fellépő punkzenekar, amelyiknek az énekese folyton azt kiabálta, hogy „Legyünk szomorúak b…meg”. Néztem, mint a moziban, de mondom: nem vagyok trendi.

MAGAZIN: Mégis kedvelik a fiatalok.

KORDA GYÖRGY: Az első Sziget Fesztiválon azért még szorongtunk egy kicsit, de a fiatalok ismerték és velünk énekelték a dalainkat. A fellépésünk egyszer lehet poén, kétszer is, de az mindennél többet mond, hogy a Szigetre már tízszer meghívtak. Mivel éppen ötvenöt éve vagyok színpadon, egy húsz várost érintő életműkoncertet tartunk év vége felé, az utolsót a Syma-csarnokban, Budapesten. Ezért nem vállalhattuk el a fellépést a Szigeten. Most mást nem is csinálok, csak a koncertsorozatra készülök.

MAGAZIN: Gondolom, a pókert és az ultit azért nem hagyta abba még átmenetileg sem…

KORDA GYÖRGY: A kártya örök szerelem. Szeretem csinálni, és nagyon szeretek pókerversenyeket közvetíteni a Sport Televízióban. Nem vagyok profi kommentátor, megérzésből közvetítek. A saját játékos véleményemet mondom el, de arra vigyázok, hogy szakmailag is rendben legyen a dolog.

MAGAZIN: A festők kártyáznak?

CSURKA ESZTER: Talán a szobafestők.

KORDA GYÖRGY: Azok tényleg. Egyszer valaki kifestette a lakásomat, és utána pechére kártyázni akart velem, hogy a munkadíjon felül még nyerjen tőlem egy kis pénzt. Mondjuk úgy: elég jól jártam.

MAGAZIN: A pókerben lehet blöffölni. A kortárs művészetet elnézve, ott is lehet.

CSURKA ESZTER: A művészetben nem lehet, a kortárs művészet megítélésében igen. És ezt meg is teszik sokan. Persze ennek az is oka, hogy a képzőművészet is lassan a show-biznisz felé igyekszik. Damien Hirst valódi gyémántokkal borított be egy emberi koponyát. Ez ma a világ legdrágább kortárs művészeti alkotása. Nem a legjobb. A legdrágább. Talán mert a legismertebb.

MAGAZIN: Csurka Eszter is azért csinál különleges művészeti akciókat, hogy azoknak hírértékük legyen?

CSURKA ESZTER: Szerintem én nem csinálok különleges dolgokat. Nekem egyszerűen ilyen sokféle rugóra jár az agyam. Az Iparművészeti Főiskolán grafikát, fotográfiát tanultam, jártam a Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr osztályába. Kísérletezgetek anyagokkal, technikákkal, lehetőségekkel.

MAGAZIN: Egyszer kenyérből gyúrt szobrokat, amelyeket végül a látogatók ettek meg, egyszer pedig búvárfelszerelésben, a víz alatt készített viaszszobrokat.

CSURKA ESZTER: Igen, de nem azért, hogy erről sokat beszéljenek az emberek, egyszerűen kíváncsi voltam arra, ha a medencébe öntjük a forró viaszt, milyen alakzatokat formál belőlük a véletlen, és ebbe a véletlenbe én hogyan tudok beleavatkozni. Annyira érdekelt a dolog, hogy kizárólag ezért tanultam meg búvárkodni.

KORDA GYÖRGY: Én kétszer búvárkodtam: először és utoljára. Amikor 2008-ban, a Kordáék a világ körül című filmsorozatot forgattuk, Egyiptomban belepréseltek egy felfújt ruhába, úgy néztem ki, mint egy Michelin-baba, számba adtak egy búvárpipát, aztán belöktek a tengerbe. Olyan halálfélelmem volt, hogy ordítottam: azonnal vegyenek ki. Mondjuk a tevegelés sem volt jobb. A végén szó szerint leszálltam a tevéről: a fején keresztül, a hajtók kaptak el. És mégsem ez volt a legmeglepőbb úti élményem. Egyszer Thaiföldön egy elefántcirkuszban voltunk, amikor a műsorvezető négy-ötezer néző előtt bemondta, hogy itt van két híres énekes Magyarországról, és megkért minket, hogy menjünk be a porondra. Előbb le kellett feküdnöm a földre, és egy hatalmas elefánt lépkedett fölöttem, aztán az ormányával felemelt, mint egy rongybabát.

MAGAZIN: Úgy tűnik, utazásai során sok időt tölt a levegőben…

KORDA GYÖRGY: És nem csak akkor, amikor tevék hajítanak le meg elefántok emelnek a magasba. Negyvenszer voltam Amerikában, negyvenszer Kanadában és tízszer Ausztráliában. És akkor a többiről még nem is beszéltem. De jó ez, mert az ember megismerkedik távoli kultúrákkal is.

CSURKA ESZTER: És ilyenkor néha igencsak meglepődik. Kiállítások kapcsán eljutottam egyebek mellett Iránba, Indiába, Dél-Koreába. Az európaiaknak ilyenkor nagyon nagy a fejük, mert azt hiszik, hogy csak Európában van érdekes, izgalmas kortárs művészet, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem így van. A konzervatívnak tartott keleten is művelik, értik és a helyére teszik a kortárs művészetet.

MAGAZIN: Egyszer forgatott filmet egy pohár kefirről. Azt is értették volna?

CSURKA ESZTER: Szerintem igen. A csendélet régi klasszikus műfaj, a változatlanságról és a festők technikai tudásának csillogtatásáról szólt. A kefires film egy XX. századi csendélet volt. Kitöltöttem a kefirt egy üvegpohárba, aztán, ahogy megszáradt és megrepedezett a szélén, közelről lefilmeztem, de úgy, hogy közben a kép nem mozdult meg, így lényegében állóképként, egy keretben állítottam ki. Ahogy a Tengerpartra címmel, az Ernst Múzeum egyik utolsó kiállításán szerepelt szüntelenül rezgő tulipánt is.

MAGAZIN: Vihetett volna keletre Csurka Eszter-féle alternatív színházi produkciót is.

CSURKA ESZTER: Ma már nem csinálok ilyesmit, de nagyon szeretem az alternatív színházat. Láttam egyszer Issey Miyake, a híres divattervező darabját, amelyben a szereplők rizspapírból készült ruhákban játszottak egy színpadi medenceféleségben, amelyben csak néhány centiméteres víz volt. A ruhák felszívták a vizet, és szinte ráolvadtak a színészekre, később meg lemállottak róluk. Nagyon szép volt.

KORDA GYÖRGY: Én pedig láttam Szegeden az Alföldi Róbert által rendezett Csárdáskirálynőt, az a darab is egy medencében játszódott, viszont ott legalább végig ruhában voltak a színészek. Úgy húsz éve viszont Kanadában elmentünk egy kortárs színházi produkcióra, amelynek szereplői kivétel nélkül teljesen meztelenek voltak.

CSURKA ESZTER: Egyszer volt egy performance-om az A38 Hajón. Felszórtam tésztával az koncerttermet, és olyan ruhában mentem keresztül a termen, amelyre elöl és hátul egy meztelen női test nyomata volt erősítve. És miközben nagyon lassan haladtam, nőtt egy húsz méter hosszú, fekete hajam, amit húztam magam után.

MAGAZIN: Na de, mi ez ahhoz az előadáshoz képest, amelynek tudtán kívül lett főszereplője Korda György és Balázs Klári a Kész átverés című tévéműsorban.

KORDA GYÖRGY: Mit mondjak, szörnyű, hátborzongató élmény volt! Egy „roma család” meghívott, hogy Klárikával énekeljük el bizonyos Lali papu születésnapján a Mamma Maria című dalunkat. Nagyon kedvesen fogadtak, a falak tele voltak a képeink kel. Eleinte úgy tűnt, egy születésnapi fellépés lesz néhány aranyos rajongó előtt, és semmi több. De amikor bevezettek a nagyszobába, kiderült, hogy lényegében egy halotti búcsúztatón vagyunk, ott állt középen egy csukott koporsó, benne a „napokban elhunyt Lali papu”, és mi ilyen kínos helyzetben még sohasem voltunk. Mindenkinek részvétet nyilvánítottam, rögtönöztem egy rövid beszédet, és elkezdtük énekelni a dalt, amikor a koporsóból kiugrott Sebestyén Balázs, majd a gyászoló család tagjai nevetni kezdtek, kiderült, hogy mindenki szereplő, és ez csak egy átverés volt. Ahogy a pókerben mondják: blöff.

MAGAZIN: Na ez az, ami egy képzőművésszel nem történhet meg.

CSURKA ESZTER: Pedig megtörtént. És az nem is átverés volt, hanem maga a valóság. Egy bécsi kiállításom idején többször üzent egy úr, hogy találkozni szeretne velem, úgy tűnt, hogy képet akar vásárolni. Addig nyaggatott, míg végül elmentem egy udvariassági látogatásra a villájába. Nagyon kedvesen fogadott, mondjuk az különös volt, hogy a bejárattal szemben lógott a falon egy kép erről az úrról és egy nőről, aki nagyon hasonlított rám. Kiderült, hogy ez a felesége, aki már halott. Váltottunk néhány udvarias szót, de mivel fura, bizarr pasi volt, és nekem valahogy nem tetszett ez az egész, mondtam, hogy köszönöm a meghívást, későre jár, mennék. Mire ő elmesélte, hogy volt egy értékes műgyűjteménye, de nemrégiben kirabolták, a festmények, szobrok többségét elvitték, azért egy nagyon érdekes tárgy megmaradt, azt még megmutatná. Bevezetett egy szobába, és közben egy korábbi szerelméről beszélt, aki lovas balesetben életét vesztette. Beértünk a szobába, amelynek közepén egy üvegasztal állt, lényegében egy üvegkoporsó, és ott feküdt alatta a lovas balesetben elhunyt egykori szerelme mumifikálódott teste. Gyorsan elmenekültem, nem szerettem volna, ha műalkotás lesz belőlem is.

CSURKA ESZTER:

SZÜLETETT: 1969. szeptember 27-én. FOGLALKOZÁSA: képzőművész. Az Iparművészeti Főiskolán fotót és grafikát tanult, járt a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőri szakára is. Készített díszletet, részt vett mozgásszínházi produkciókban és filmekben, tervezett és bemutatott performance-okat, csinált ékszereket. Kapott Strabag festészeti díjat, és elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat is.

KORDA GYÖRGY

SZÜLETETT: 1939. január 4-én. FOGLALKOZÁSA: előadóművész. Öt és fél évtizede van a pályán, számos hazai és külföldi fellépése volt, jelenleg jubileumi koncertsorozatára készül. Több filmben is szerepelt. A Sport Televízión pókerversenyeket közvetít. Énekesként jó néhány elismerést, díjat kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend kis-, valamint tiszti keresztjét, EMeRTon-díjat és Artisjus zenei életműdíjat.

CSURKA ESZTER AJÁNLJA

KÖNYV - BORBÉLY SZILÁRD: NINCS TELENEK. MÁR ELMENT A MESIJÁS?

Megrázó könyv, semmivel sem osztható, akár a prímszámok.

FILM - HOGYAN FŐZZÜNK ÚGY, MINT HESTON BLUMENTHAL? CSOKOLÁDÉS EPIZÓD

Enyhülést jelenthet a nyárban, és a beszélgetés gyászos jeleneteihez kapcsolható.

ZENE - BARABÁS LORINC: SASTRA

Fülbemászó dallamok, egyáltalán nem behízelgő stílusban.

KORDA GYÖRGY AJÁNLJA

KÖNYV - LEONARDO FACCIO: MESSI

Ez a könyv nemcsak a világ legjobb focistájáról szól, hanem a szakmai alázatról is.

FILM - SERGIO LEONE: VOLT EGY SZER EGY AMERIKA

A film, amelyik mindig könnyeket csal a szemembe.

ZENE: TOM JONES-KONCERTFILM

Film és zene egyszerre, amelyből kiderül: az évek nem számítanak.