Zalavári leletek: Mocsárvár titkai
Az idén nyáron ott feltárt, 880 körül épült palota maradványa viszont azt igazolja, hogy a terület a Frank Birodalom hűbérbirtoka volt, Zalavár-Mosaburg pedig nem a Morva Birodalom része, nem is egy önálló szláv fejedelemség fővárosa lehetett, hanem a Frank Birodalom legkeletibb tartományának centruma. Szőke Béla Miklós régész szerint nem mond ennek ellent az sem, hogy 2009-ben Zalaváron találták meg a cirill betűs írás előzményének tekinthető glagolita írás legkorábbi tárgyi emlékét, egy feliratos kerámiatöredéket. A most feltárt 15×8 méter alapméretű épület alapfalmaradványai perdöntők lehetnek a Dunántúl kora középkori történelmi identitásának meghatározásában.
A probléma megértéséhez röviden érdemes összefoglalni a IX. századi politikai viszonyokat az egykori Pannónia területén. Az avarok legyőzése után, a 800-as évek elejére a terület Nagy Károly Frank Birodalmának fennhatósága alá került. Károly után Jámbor Lajos, majd annak fia, Német Lajos, őt követően Karlmann, s legvégül Arnulf örökölte Pannóniát. Ugyancsak a IX. század elején alakult ki a mai Csehország keleti felében a Morva Fejedelemség, amely története folyamán mindvégig igyekezett kivonni magát a frankok befolyása alól, s megteremteni egy frankoktól független államot és egyházi szervezetet. A fejedelemség első ismert uralkodója Mojmir volt, aki 833-ban elűzte egyik „vezető tisztségviselőjét”, Pribinát, aki ekkor a frankokhoz menekült. A keresztény hitre tért Pribina aztán a negyvenes években a Frank Birodalom hűbéreseként a Balaton nyugati végénél telepedhetett le, s megalapíthatta a Kis-Balaton mocsarai közül kiemelkedő szigeten Mosaburgot (magyarul Mocsárvárt, a cseh-szlovák térképek szerint Blatnográdot), azaz a mai Zalavár-Várszigetet. Erődített udvarházát széles sáncárokkal határolta le, és több templomot is építtetett Mosaburgban, illetve környékén, amelyeket rendre a salzburgi érsek szentelt fel. Többek közt saját udvarán belül Mária tiszteletére 850-ben egy magántemplomot, néhány évvel később pedig a sáncon kívül Hadrianus mártír számára egy zarándoktemplomot, Közép-Európa legnagyobb korabeli kőtemplomát, amelynek alapjai ma rekonstruálva láthatók a zalavári emlékhelyen.
Mosaburg amellett, hogy politikailag és egyházilag nyilvánvalóan a Frank Birodalomhoz kötődött (amit jelez például, hogy a salzburgi érseknek fából épült palotája állt a zarándoktemplom mellett), a szláv kultúrának is egyik központjává vált. Ismert tény, hogy a konstantinápolyi szerzetes testvérpár, Cirill és Metód 866–67-ben, morvaországi térítései után, Róma felé tartva tanítványaival megállt Mosaburgban, és hosszabban időzött itt (emlékművük is áll ma a területen). Ekkor már nem Pribina volt Mocsárvár ura, hanem fia, Kocel, aki megtanulta azt az új írásmódot, amelyet a térítő testvérpár azért alakított ki, hogy a szláv nyelv hangzói is leírhatóvá váljanak a biblia ószlávra fordításához. Ennek „kézzelfogható” bizonyítékai a már említett glagolita írástöredékek, melyek Pribina sáncárkának későbbi feltöltéséből kerültek elő 2009-ben. Metód később, a 870-es évek elején is visszatért még Mosaburgba, a frissen alapított pannóniai érsekség vezetőjeként.
Mivel Kocel után nem maradt utód, a 870-es évek közepén bekövetkezett halála után hűbérterületei visszaszálltak Nagy Károly ükunokájára, Arnulfra. Mosaburg így a keleti frank királyság egyik központjává vált. Ezt igazolja az idén nyáron kiásott palotaalapozás is, az itt talált kevés kőépület-maradvány egyike.
Szőke Béla Miklós szerint első látásra árulkodó volt a frank építkezésekre utaló, sárga homokkal kevert habarcs, hiszen a mai Németország területén a korabeli építmények ugyanilyennel épültek. Mivel a palota északi fele beleépült Pribina ekkorra már eltüntetett sáncárkának feltöltésébe (ami később süllyedéshez is vezetett), nem valószínű, hogy 880-nál korábbi lenne az épület. Arnulf idejénél későbbi pedig azért nem nagyon lehet, mert Arnulf halála után a magyarok foglalták el a területet, akik itt legalább egy évszázadig nem „fejlesztettek”, amikor pedig igen, akkor egyebek mellett épp ennek az épületnek a szétbontásával nyert kőből.
A IX. század végén Arnulf király többször tartózkodott itt, 888-ban, 889-ben és 890-ben is. Utolsó itteni adománylevelén a kibocsátás helye regia civitas Mosaburg, azaz „Mosaburg királyi város”-ként szerepel, így legkésőbb akkor már kész kellett lennie a királyi palotának. Azt pedig, hogy ez a 15×8 m-es épület, mely alig nagyobb egy mai családi háznál, és amelynek alaprajza mindössze két nagyobb termet mutat, palota volt, szintén a németországi párhuzamokból lehet sejteni. Alaprajzában, beosztásában a Nagy Károly idején épült paderborni királyi palotát mintázza. Vastag falai alapján szinte biztosra vehető, hogy ez is emeletes volt, s talán erre utal az egyik sarokban mutatkozó kőmaradvány is, melyről feltehető, hogy egy csigalépcső alapja lehetett, mondja Szőke Béla Miklós, aki 1994 óta vezeti a zalavári kutatásokat.
Zalavár feltárása 1948 óta folyik kisebb megszakításokkal. Akkoriban a szorosra fonódó szovjet–magyar kapcsolatok hatásaként mint szláv lelőhelyet kutatták, és a köztudatba Zalavár a mai napig mint szláv fejedelmi központ ivódott be, bár már a hatvanas évektől kezdve egyre fontosabbá vált a terület frank történelmi kapcsolatának és a magyar államalapítás utáni történetének kutatása is.
Az államszervezés idején Zalavár ismét központi szerepet kapott, itt jelölték ki az akkor még Kolon megyének nevezett Zala megye központját. Szent István 1019-ben templomot alapít a Pribina-féle Mária-templom romjain, az itt már történeti hagyománnyal rendelkező Szent Adorján tiszteletére, és mellette bencés monostor létesül. A templom közelében egy világi központ is kiépül ekkor – mondja Ritoók Ágnes régész, aki éppen ennek a maradványait kutatja. Az 50×60 méteres, vaskos fakerítéssel körülvett területen faépületek álltak, de gabonatároló vermek, kutak, kemencék is tartoztak hozzá. A bekerített területtől északra jelölték ki az itt szolgáló népesség temetőjét, és ide a XI. század utolsó évtizedeiben újabb templomot is emeltek. A frank királyi palota kőanyagát az új építkezésekhez használták fel.
A XIII. században megszűnt a megyeközpont. A monostor azonban virágzott, majd a barátok celláit 1583-tól katonaság foglalta el. A töröknek sikerrel ellenálló, végvárrá alakított épületegyüttest 1702-ben királyi parancsra robbantották fel.
A zalavári kutatások hat évtizedének eredményei hamarosan beépülnek a Nemzeti Múzeum állandó kiállításába is, ahonnan éppen a IX. század, a honfoglalás kora hiányzik még. Jövő tavaszra ezt az űrt is kitöltik, egyebek mellett a zalavári leletekkel.
