Idejétmúlt avantgárd

Zalán Tibor beleragadt valamibe. Valamibe, ami ráadásul már rég idejétmúlt. Az általa évek óta művelt avantgárd költészet mostanra elfeslett, trükkjei, bravúrjai semmifajta szenzációértékkel nem bírnak.

A Holdfénytől megvakult kutya mégis görcsösen ragaszkodik egy hagyományhoz, amely már a maga idejében sem volt túlságosan előremutató. Hatásosan indul a kötet, persze nem poétikailag, hanem tartalmilag. Az elmúlással való szembenézés, a halálra készülés keserű levegője járja be a kötetnyitó ciklus (Firkák) versvilágát. Mégis előbb csapja meg az embert a közhelyesség cirkáló ampere, mint egy-egy poézis megrendítő volta. „Éhgyomorra sört iszom / felöklendezem / magamban az életet” – ilyen és ehhez hasonló sorok csikorognak a jó ízlésű olvasó fülében.

Pedig Zalán legtöbbször festményszerű, szürreális képekkel és szuggesztív szavakkal operál, mégis az egész, az összkép működésképtelen marad. Valami nem stimmel, sőt több minden. Csak olykor-olykor akadnak olyan erős sorok, mint: „A kötéltáncos / szögre akasztja / mindkét balettcipős lábát”, a legtöbb esetben semmitmondóan jelentéktelen a versuniverzum, s csak a felszínen csillog valami szomorú szemfényvesztés. Sokszor az az érzés támad bennünk, mintha alkalmi versekről volna szó. Ez nyilvánvaló szerzői szándék, amelyre több cikluscím is utal, mégis a kidolgozatlanság, a hevenyészett odavetettség érzése birizgálja az olvasót.

Aki hétköznapi dolgokról beszél egy költeményben hétköznapi nyelven, annak nagyon kell bírnia a poézist. „Akármihez nyúlok / vers lesz belőle” – mondja mídászi fölénnyel. Zalán azonban még azt a kevés jól működő költői képet is túlmagyarázza, ami akad. „Az aluljáróban / a GPS elveszíti a jelet / Tanulság: nem szabad / túl mélyen élni / mert nem jut el hozzád a jel / már ha feltételezzük / Isten nem ismeri az aluljárókat / Az alul járók / kezdettől jel nélküliek jeltelenek és halottak” – olvassuk a Firkák a kolostorból című versben.

Feltűnő továbbá Zalánnál a káromkodások erőszakos, direkt és öncélú használata is. Parti Nagytól tudjuk, hogyha eggyel több „bazdmeg” van egy műben, az sok, ha eggyel kevesebb, az kevés. Zalánnál sajnos sok és indokolatlan. Egész egyszerűen nem kívánja meg a szövegkörnyezet. Polgárpukkasztó gesztus csupán, amely azonban már rég nem éri el hatását. Sokszor inkább megdöccenti a szöveget, mintsem nyomatékosítaná: „Nem is értem miért – hirtelen / kibaszottul elkezd fájni minden.” Vagy hogy miért kell egy indiánhoz a „seggbe baszott” jelzőt illeszteni, mikor a vers maga semmi okot nem ad rá – nem igazán lehet tudni.

Talán a szerző maga is érzi ezt, hiszen Profán című versének alcíme következőképpen néz ki: avagy a szétbaszott omlett története. Ám sajnos a kihúzás, az öncenzúra gesztusa ez esetben messze nem hat ironikusan. Kínos csupán, mint maga az alatt következő költemény: omlett-evés és szeretkezés a konyhában, könnyed ragrímekkel megénekelve. A Napszilánkok című vers – melynek tipográfiája (különböző betűmérettel szedett szavak és piktogramok szakítják meg a költemény vizuális sematizmusát) szintén avantgárd örökség – talán a kötet legerősebb darabja. Ha beszélhetünk összegzésről, akkor ez mindenképpen az. Igaz, nem lét-, hanem irodalomtörténeti: az Újvidékhez köthető klasszikus írókról és a jugoszláviai magyar irodalom, az egykori Új Symposion köréről emlékezik meg.

Feltűnik a költeményben Kosztolányi és Csáth Géza alakja (kinek nevéhez a „morfinista” epitheton ornanst illeszteni már szintén eléggé elavult húzás), Tolnai Ottó s a tragikusan fiatalon elhunyt Sziveri János is. S ha már szóba került Sziveri és Zalán megkérgesedett költészete, nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy az előbbi első kötete (Szabad gyakorlatok) hasonló szellemiségben született még, mint az utóbbi teljes költészete. Ám míg Sziveri tovább tudott lépni, kiforrott költővé vált, addig Zalán megtorpant valahol a kezdetek táján. Ha összegző kötetről beszélünk, akkor ez borzasztóan gyenge hattyúdal. Ha első kötetes szerzőről volna szó, még azt is mondanám: ígéretes kezdés. De sajnos Zalán már rég nem pályakezdő.

Palatinus, 244 oldal, 3000 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.