Vizitálnak a műkincsek
A látogatókat a valóban lebilincselő Van Dyck-, Velázquez-, Rembrandt-, Poussin-, Murillo-, Rubensművek – együttesen hetven festmény – mellett elsősorban maga az izgalmas vállalkozás vonzza a legközelebbi vasútállomástól, King’s Lynntől is meglehetős távolságban lévő kastélyba. A hatalmas park közepén elhelyezkedő Houghton Hall a norfolki származású Sir Robert Walpole vidéki lakhelye volt abban az időben is, 1721 és 1742 között, amikor a brit békeidők leghosszabban szolgáló miniszterelnökeként az országot vezette.
A korrupció vádjától sem mentes szolgálati évei alatt Walpole diplomaták, megbízottak és festőművészek segítségével kétszáz darabból álló műgyűjteményt épített fel, mindenekelőtt németalföldi, spanyol, olasz, francia és angol kincsekből. Houghton Hall különlegessége, hogy kifejezetten úgy alakították ki, ideális háttérül szolgáljon a vásznak számára. A költségek olyan irtózatos összegre rúgtak, hogy Sir Robert végül nemcsak önmagát, hanem örököseit is roppant adósságokba verte.
1778-ra olyan kilátástalanná vált a család helyzete, hogy Sir Robert unokája, a nőcsábász, alkoholista és szerencsejátékos George megbízást adott az aukciósházát tizenhárom évvel korábban megalapító James Christienek a legendás kollekció értékesítésére. A lehetőségek közül természetesen az tűnt a legvonzóbbnak, hogy az államkincstár vásárolja meg, és az akkor még nemzeti galériaként is funkcionáló British Museumban tegye közkinccsé. Egy évvel később be kellett látni, hogy a források szűkössége miatt a terv nem valósulhat meg.
Christie elfogadta Nagy Katalin cárnő vételi ajánlatát: Houghton Hall kétszáznégy festménye 40 550 aranyguineáért, mai áron mintegy 4 millió 250 ezer fontért kelt el. Egy katonai fregatton hagyta el Angliát, és meg sem állt Szentpétervárig, hogy ott aztán az Ermitázs múzeum alapjává váljon. Ez év nyarán Houghton Hall eredeti gyűjteményének harmada útnak indult „hazafelé”: az Ermitázs mellett például a moszkvai Puskinból és a washingtoni National Galleryből, illetve magánemberek házainak faláról érkeztek a képek. Thierry Morel kurátor a BBC-nek azt mondta, ilyen tárlatról korábban csak álmodni tudott.
A Walpole-ok közvetlen leszármazottai, a Cholmondeley család jelenlegi feje, a korábban filmrendezőként is tevékenykedő David George Philip a hiányzó festményektől eltekintve nagyon hasonló körülmények között él, mint az egykori „első miniszter”. A kúria berendezése, a bútorok, a függönyök és a gyönyörű falikárpitok meglepően jó állapotban vészelték át az elmúlt két és fél évszázadot. Így az sem volt csoda, hogy Cholmondeley egy fiókban Houghton Hall egyes termeinek aprólékos tervrajzát is megtalálta. Pontosan kiderült, melyik festménynek hol volt a helye, így a rajzok és leltárok alapján, ha csak néhány hónapra is, sikerült helyreállítani Sir Robert Walpole rezidenciájának régi fényét.
A kor legfelkapottabb belsőépítésze, William Kent által megálmodott, a barokk stílust neoklasszikus motívumokkal megbolondító családi ebédlőben Sir Robert egy idős asszonyt ábrázoló Rembrandt-képben és egy szőke lányt megörökítő Rubens-portréban gyönyörködhetett – abban a hitben, hogy mindkettő a festők feleségét örökíti meg. Az emlékezetes művek közé tartozik az ugyanitt függő Frans Halskép (Egy fiatal férfi portréja) és egy Van Dyck-remekmű, az építész Inigo Jones arcképe. Houghton Hall leleménye ez a kifejezetten reprezentációs célokat szolgáló ebédlő, amely többek között még két Van Dyck-portrét (Danby grófjáról, illetve Sir Thomas Whartonról) kínál a látogatóknak.
Az egykor itt rendezett bankettek fényére utal az a feljegyzés, mely szerint 1733-ban a Chateau Lafite és Chateau Margaux pincészetből származó 522 márkás bor üres palackját adták vissza Sir Robert borkereskedőjének. Walpole és tanácsadói azonban nem mindig döntöttek helyesen. Az egykori zöld bársony szalont a XVIII. század eleji Róma egyik legtehetségesebbnek tartott festője, Carlo Maratta műveivel díszítették. Sir Robert beleszeretett Maratta munkásságába, „nagybani” felvásárlással jelezte belé vetett bizalmát.
A művész hírneve azonban mára alaposan megkopott. Nem úgy Nicolas Poussiné, akitől Sir Robert nyolc képet szerzett be. Az egyik, csodálatos hímzésekkel díszített hálószobában a kandalló felett található most Poussin ünnepelt festménye, A szent család Erzsébettel és Keresztelő Szent Jánossal, melyért Sir Robert rekordárat fizetett. Ez a mű is tükrözi, amit az egész tárlat: a XVIII. századi britműgyűjtők érdeklődését és egy felfűtött ambíciójú, hiú arisztokrata egyéni ízlését.
