Korunk legnagyobb nyafkája

2013-09-06

Nem mondom, hogy a jó hangminőség meg a HD az már olyan, mintha élőben perdülne elénk Juan Diego Flórez,de ha belenéz a kedves olvasó a pénztárcájába, és azt látja benne, hogy nem fog ő rendszeresen a New York-i Metropolitanbe járni, akkor mégiscsak járjon az Urániába.

Útiköltség nincs, a jegyár a nem egészen élvonalbeli pesti Operaház hat árkategóriájából (fölülről számolva) nagyjából a negyediknek felel meg, ki lehet bírni. Szerintem minden operák közül A sevillai borbélyt a legnehezebb nem szeretni. Akinek ezt is sikerül, annál már tényleg semmivel sem érdemes próbálkozni. Annyi humor és kellem van ebbe belézsúfolva, annyi váratlan ötlet kergeti egymást, hogy aki a 140 percéből tíz másodpercet unatkozni képes, annak egészen rendkívüli érzéke lehet az unatkozáshoz.

A nyitány, Figaro belépője, Rosina kavatinája, Basilio bosszúáriája úton-útfélen a fülünkbe ütközik, és régen áttörte már a komolyzene közönségének a határait, mondanánk, ha nem lenne annyira ironikus komolyzenének nevezni a legsziporkázóbb vígoperát. Rossini lírája és humora mögött is mélység van. Ami a lírát illeti, ott van például a gróf második szerenádja, a Se il mio nome, ami egyáltalán nem tartozik a legismertebb részletek közé, nem is szokták külön játszani, de ebben a különös, talányos, korából kinéző dallamban benne van a gróf személyiségének egész ambivalenciája. És azután ott van az első felvonás húszperces, nagyon hosszú és nagyon feszes fináléja, melyben az egymásba hajló dráma és komikum számtalan fordulaton át tartja fenn a feszültséget.

Almaviva grófot napjaink legkiemelkedőbb lírai tenorja, Juan Diego Flórez énekli. Nála jobb erőben, magabiztosabban és nagyobb fényességgel senki nem jár manapság a fölső Cé (Dé, Esz) tájékán. De nem ez benne a legjobb, hanem az az intelligencia, kifejezőerő, amellyel a burjánzó díszítéseknek értelmet ad.

Nem könnyű a lírai tenor élete. Mozart egyszer állítólag azt mondta, hogy a tenor nem egy énekhang, hanem egy betegség. Aztán mégis ő írta Rossinivel a lírai tenoroknak a legszebb szerepeket. Van egy nagyon vicces operablog a hálón, melyben egy bizonyos Donna Anna szellemeskedik. Idézzük: „A nyafka lírai tenor. Előfordulási területe: Mozart, Rossini, Donizetti... vígopera esetén addig siránkozik, míg a ravasz bariton vagy a cserfes szubrett meg nem szánja, és nem juttatja az áhított csajhoz. Erőssége: a magas cé Gyengéje: cselekvésképtelen lúzer. Példák: Juan Diego Flórez, Francisco Araiza, Luigi Alva.” Hát így.