MAGAZIN: Számomra elég furcsa, amit Révész Sándor már úgy harminc éve csinál. Időről időre felbukkan, megvillantja az egyéniségét, mindenki azt hiszi, na, most visszatér, aztán megint eltűnik. Mi alapján dönt úgy, hogy jön vagy megy?

RÉVÉSZ SÁNDOR: Ha meg akarok szólalni, megszólalok, aztán elhallgatok. Ennyi. Nem vagyok vénás zeneszerző, de amikor végre megszülök dalokat, szövegeket, akkor szeretném, hogy eljussanak a közönséghez. Akkor hírt adok magamról, megteremtem a feltételeket,menedzsert keresek meg zenésztársakat hozzá:most Zajzon Gábor lantművész és gitáros személyében találtam egy nagyszerű társat. Jó „belélegezni” a dolgokat, alkotni, és utána dalolni, „kilehelni” az egészet. Nagy külföldi pályatársaim, példaképeim közül sokan csinálják ezt. Én nem haknizom, sose playbackeltem. Elénekelem tiszta szívből régi és új dalaimat, és úgy látom, aki követi, szereti a munkásságomat, hitelesnek érzi mindezt. Az elmúlt nyolc koncertünkön, Békéscsabán, Szegeden, Miskolcon az ováció arról tanúskodott, hogy a közönség ma is őszintének érzi, amit csinálok.

MAGAZIN: Mintha egy alternatív művész hitvallását hallanám. Az egykori hatalmas sikereid, a Generál és a Piramis után furcsán hat ez az attitűd.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Ahogy Szepes Mária néni tanítja: „Légy két lábon járó kérdőjel.” Csupán arról van szó, hogy én így oldom meg a dolgot. Ma nem lehet kiadóban, nagy menedzseri irodában, külföldi impresszáriókban gondolkozni. A pillanatot jól kell megválasztani. Hogy mikor érzem érettnek a dolgot arra, hogy a közönség elé léphetek vele. Köszönöm, hogy alternatív művészi attitűdöt fedez fel bennem, de tényleg csak arról van szó, hogy a magam módján hasítom az utamat. Feltétel nélkül hiszek még dolgokban, a hitelességemben, a szívből jövő szövegekben és zenékben, amiket megírok. És ha valami nem sikerül, akkor sem leszek szomorú. A Piramis meg az említett sikeres idők után akkor is boldog vagyok, ha ötszáz emberrel összejön egy olyan fantasztikus hangulatú koncert, mint amilyen nemrég volt Miskolcon meg Szegeden. A Piramis egykori vibrációját már nem lehet felidézni, és hát hatvanéves vagyok, teljesen más világban élek, eszem ágában sincs kidülledt nyaki erekkel, bőrruhában ugrálni a színpadon.

HORVÁTH EVELIN: Sándor bármikor visszatérhet, mert az ő hangját mindenki ismeri. A gyerekeim is ismerik már, mert sokszor együtt hallgatjuk a nagy számait. És erre a hangra kíváncsi mindenki. Fejhangot kombinál pianókban, fortékban, keveri a lágy hangjával, és mindebbe a testét-lelkét beleadja. Az egész annyira komplex, hogy ha énekelni látom, utána három-négy napig lebegek.

MAGAZIN: A mostani dalainál épp az zavar kicsit, hogy bár érzem, hogy belülről jönnek, és eredeti akusztikus hangzásokkal kísérletezik bennük, mintha nem egészen a saját hangjára volnának írva.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Elgondolkoztató, amit mond. Vélhetően azok a zeneszerzők, akik korábban kínáltak nekem dalokat, sokkal képzettebb emberek voltak. Én sokkal szerényebb eszköztárból oldom meg, amire képes vagyok. De azért várjuk ki, amíg lemezzé érnek ezek a dalok, mert ha egyszer eljutunk velük egy stúdióba, akkor kapnak majd végső akusztikai arculatot, amit szerintem nagyon ki fogunk dolgozni, és minden a saját hangomhoz lesz igazítva.

MAGAZIN: A közönség még mindig a nagy Piramis-számokat követeli. De egy ideje Generál-dalokat is rendre felidéz. Számomra felfedezés, mennyire mélyek, őszinték, és úgy érzem, a mai zenéje líraiságában erősebb a Generál hatása, mint gondolnánk.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Szeretnék még Generál-dalokat belevenni a programba, olyanokat is, amelyeket annak idején nem én énekeltem, mert vannak köztük csillogó gyöngyszemek. Szerintem is nagyon értékes volt, amit csináltunk, a fiatalos derű, üdeség, a természetes rácsodálkozás a világra. A társaim, Novai Gábor, Várkonyi Mátyás, Karácsony János képzett zenészek, zeneszerzők voltak, a három lány a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt Botka Valéria és Csányi László keze alatt. Én 19 éves voltam, Szigeti Edit 14 évesen írta meg a Ha ismerném szépséges szövegét: „Mindent, amit megismertem, néked adom, hogyha kell. Csupán annyit kérek érte: Kedvesem, ne hagyjál el!” Csillogtunk az örömtől, a sikerektől.

HORVÁTH EVELIN: Ezek olyan dalok, amelyek ma is megérintik az embert. Hiába változik a világ, az emberek lélekben talán még ugyanolyanok. Tizennégy évesen hallottam először a Piramistól, hogy Szállj fel magasra! Akkor teljesen áthatott a belőle áradó szeretet. És ugyan ma már másképp élem meg ezt a dalt, más értéket ad nekem, de még mindig él.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Azért be kell vallanunk, hogy a hatásban nyilván fontos szerepet játszik a nosztalgia. Biztosan nem véletlen, hogy a közönségünk alapvetően az idősebb korosztályból áll.

MAGAZIN: A mai rendezvényen nagyon érdekesen egymásra csengett a hangjuk, Sándor zenei világa és a komolyzene. Nem lehetne Sándort elképzelni operaénekesnek? Nagyon messze van tőle ez a hang?

HORVÁTH EVELIN: Őszinte leszek: az operától nagyon. Én mindig a Piramisban hallottam, és szerintem ez nem operahang. Nem is az a technika, nem az a kifejezőerő. Ez egy lélek varázslatos hangja, egy lelki hang.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Jó, akkor most nevetni fog. Volt egy nagyszerű klarinétos barátom, aki operában játszott, és rengeteg előadásra bevitt. Utána én vittem haza autóval, és annyira a hatása alatt voltam a hallottaknak, és elkezdtem a magam módján, kieresztett hanggal utánozni az áriákat. Csak úgy, ahogy popzenét kezd énekelni, ha szereti. És hát meglepődnének. Evelinnek persze igaza van, de az ihletettség váratlan dolgokat hozott ki belőlem. A barátom egyszer mondta is, hogy bevisz Mihály Andráshoz, az Opera akkori igazgatójához. Persze nem történt meg soha. De megmondom őszintén, igazi vonzalmat sosem éreztem ehhez a kifejezésmódhoz, a szövegvilágában sem lennék otthonos.

MAGAZIN: Ön mindig operaénekesnek készült?

HORVÁTH EVELIN: Nem. Az egyetemen ének-zenét, karvezetést végeztem. Nagyon jó énektanárnőm volt, az ő hatására döntöttem úgy, hogy az éneklés mellett maradok. Kimentem Grazba, az ottani énektanárnőm már színpadra állított, aztán Lax Évával dolgoztunk együtt itthon. Két évadot énekeltem az Éj királynőjét a Varázsfuvolában, Szegeden meg a Művészetek Palotájában is, Pécsett meg Adél szerepét játszottam a Denevérben. De aztán a párom munkája miatt kiköltöztünk Olaszországba, gyerekeim születtek, abba kellett hagynom a pályát. De mindig is volt bennem egy kettősség: kiskoromban tanár szerettem volna lenni, gyerekekkel foglalkozni, ugyanakkor a színpadon is boldog voltam, mert úgy éreztem, örömet tudok szerezni a közönségnek. A gyerekeim most már elég nagyok ahhoz, hogy megértsék, szükségem van az önállóságra. Úgy néz ki, egy év múlva visszajövünk, és szeretnék csinálni egy CD-t, hogy vissza tudjak állni a pályára.

MAGAZIN: És hogyan látja az esélyeket?

HORVÁTH EVELIN: Nehéz lesz, főleg ismeretség nélkül. Próbálkozom. Olaszországban most magánéneket tanítok, és járok meghallgatásokra. Inkább magánénekesként képzelem el a pályámat, nem vágyom társulati tagságra. A lényeg, hogy úgy érzem, elindult valami. Összejöhetnek külföldi fellépések, szerződések egy-egy évadra, egy-egy szerepre. De örömmel vállalnék pódiuméneklést is, koncerteket zongorakísérővel, kis zenekarral. Mindegy, csak énekelhessek, énekelhessek.

MAGAZIN: Nem lehet könnyű hosszú kihagyások után visszatérni.

RÉVÉSZ SÁNDOR: A gyerekvállalás a mi pályánkon mindig komoly, kockázatos döntés, a hölgyeknél különösen. Én egy hároméves gyerek apjaként örömmel léptem ki a szakmából, és töltöttem a nap minden óráját a kislányommal. De van egy nagy különbség. Én már túl vagyok a nagy sikereimen. Ezért tudtam kedvem szerint váltani, választhattam húsz évig a tanyasi életformát, szívhattam az alföldi orgonabokrok levegőjét. Nem volt probléma, hogy felfüggesszem a dolgokat, elodázzak felkéréseket, és akkor bújjak megint elő, ha igazi belső késztetésem van rá.

MAGAZIN: Milyennek látja a popszakma mai helyzetét?

RÉVÉSZ SÁNDOR: Nem vagyok most igazán képben. De úgy látom, hogy ma nincsenek olyan dalok, amelyekre nagyon felkapnám a fejem. Az egyik oka alighanem a lemezipar sorvadása. Ma ez nem akkora üzlet. Az élő zenélés felé mozdult el minden, aminek mellesleg nagyon örülök. Nagy látványosságra persze itthon nincs lehetőség, nem tudunk 360 fokos pörgőszínpadot építeni, mint a U2. Sokkal szerényebb színpadtechnikai körülményekkel kell beérnünk, de gazdaságilag ettől függetlenül is sikerre lehet vinni produkciókat.

MAGAZIN: Az opera hogyan tudja életben tartani magát manapság?

HORVÁTH EVELIN: Ma reklámozni kell az operát. A nagy operaházakban, a Scalában vagy a Metropolitanben mindig sztárok énekelnek, megvan a technika, hogy olyan kacsalábon forgó rendezéseket produkáljanak, amelyek tényleg bevonzzák a közönséget. Nagyon odafigyelnek, hogy megfelelő legyen a szereposztás, hiszen ma már vigyázni kell például a Varázsfuvolában: Pamina nem lehet idősebb vagy súlyosabb, mint anyja, az Éj királynője. Meg ott áldoznak is az operára, vannak szponzorok, lehetnek magas, 60–250 eurós jegyárak, és nem folyik el a pénz.

MAGAZIN: Mennyit lehet ebből megvalósítani itthon?

HORVÁTH EVELIN: Szerintem a reklámozást az Operaház is jól csinálja. A hatásos rendezésekhez is megvannak a jó elképzelések. Csak hát a pénz. Magyarországon sajnos egyre több szcenírozott előadás van, kimarad egy-két dolog, vagy nem állítják színpadra az operát, hanem megfizetik a magánénekeseket meg a zenekart, és beviszik őket a Kodály Központba. De azért vegyük figyelembe, hogy az operának nálunk nincs akkora kultusza. Most próbálják is valahogy megszerettetni a fiatalsággal. Pécsett a fiatal művészeti karosok például mennek az iskolákba előadni egy-egy áriát, kis jeleneteket.

MAGAZIN: Hát akkor tényleg érdemes lenne összefogniuk...

HORVÁTH EVELIN: Én 16 évesen Guns N’ Roses-rajongó voltam, meg az AC/DC-t is imádtam. Sanyit hallgattuk a koleszban. Szóval, minden jó zenére nyitott vagyok. Biztosan ismeritek a Nightwish együttest. Afféle szimfonikus metálzenét csinálnak, basszusgitárral, hosszú hajjal lobognak, és valamikor egy operaénekesnő, Tarja Turunen volt az énekesük. Úgyhogy össze lehet ezt hozni.

RÉVÉSZ SÁNDOR: Én Evelinben a fantasztikus hangján és technikáján túl nagyon értékelem, ahogy nemes egyszerűséggel ki tud állni a színpadra, és minden bűvészkedés nélkül odavarázsolja a zene örömét, szépségét a terembe. Érdemben még soha nem dolgoztunk együtt, de biztos vagyok benne, hogy ha valami őskövületet, mondjuk a Ha volna két életem-et elővennénk, akkor, ha Evelin ismeri egyáltalán...

HORVÁTH EVELIN: Hogyne ismerném!

RÉVÉSZ SÁNDOR: Jó, akkor ő nagy szeretettel és felsőfokú szakmai tudással járulna hozzá, hogy valami újat hozzunk ki belőle, ami a mai állapotunkra, érzelmeinkre rímel. Meggyőződésem, hogy ha őszinte, jó ízlésű emberek tiszta szívvel összejönnek próbálni, akkor addig érlelik az álmaikat, elképzeléseiket, amíg ki nem hoznak egy izgalmas, hatásos produktumot. A próba maga egy kísérleti műhely. Hiszek ebben az experimentális izgalomban. Leülünk, előveszünk hangszereket, kiengedjük a hangunkat, valami megszólal, és ha tetszik, akkor elkezdődik az árnyaltabb kidolgozás. A mai világzenének is pont ez az egyik ideálja, nem? Hogy összejönnek emberek innen-onnan közös műhelymunkára, és létrehoznak valami eredeti dolgot. 

RÉVÉSZ SÁNDOR

SZÜLETETT: 1953. június 24-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: zenész, szövegíró, énekes. 1971-ben tűnt fel a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis bálványozásig népszerű frontembere volt. A következő húsz évben még három szólóalbumot készített, de közben hosszú periódusokra visszavonult a zenei élettől. Az idén ismét közönség elé lépett. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét (1994), majd a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét (2012).

HORVÁTH EVELIN

SZÜLETETT: 1976. július 24-én Szekszárdon. FOGLALKOZÁSA: operaénekesnő. 2001-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának énekzene-karvezetés szakán. Ezután két évig a grazi zene művészeti főiskolán tanult. A Varázsfuvola Éj királynőjének szerepében keltett feltűnést, játszott a Denevérben, több országos és külföldi koncertturnén lépett föl szólistaként. Jelenleg Milánóban él. 

HORVÁTH EVELIN AJÁNLJA

KÖNYV: NYÁRY KRISZTIÁN - ÍGY SZERETTEK ŐK
Lebilincselő etűdök magyar írók, művészek szerelmi életéről.

FILM: BRAD SILBERLING - ANGYALOK VÁROSA
Légy mindig jó helyen testeddel is, szellemeddel is.

ZENE: MOZART - VARÁZSFUVOLA
Több száz éve világosságot visz az embereknek.

RÉVÉSZ SÁNDOR AJÁNLJA

KÖNYV: HATÁR GYŐZŐ - ÉLETÚT I-III.
Fantasztikusan mély megnyilatkozás egy igazi szóötvös sajátos, gyönyörű nyelvén.

FILM: FRANCOIS TRUFFAUT - NÉGYSZÁZ CSAPÁS
Visszafogott eszközökkel páratlan feszültséget és érzelmi mélységet teremt.

ZENE: PINK FLOYD - A FAL
Máig lenyűgöz a kidolgozottsága, monumentalitása, naggyá tette a műfajunkat.