A lengyel kritikusok szerint lehetetlen, hogy a filmet ne jelöljék Oscarra – ezt jó pár nappal az előtt írták, hogy hivatalosan bárki is láthatta volna a sokáig készülő művet. Andrzej Wajda, aki nemcsak a történelem értelmezőjének, de néha formálójának is számít, ebben a filmben kevesebbre vállalkozott. A lengyel és világtörténelem egyik főszereplőjét ábrázolja, akit a világsajtó már régen felruházott az eposzi jelzővel: „a villanyszerelő, aki megdöntötte a kommunizmust”.

A film életrajzi történet és jellemrajz. Akik részt vettek a készítésében, arról beszélnek, hogy a rendező hús-vér alakot akart ábrázolni, de közben olyan embert is, aki mivel harminc évnél hosszabb ideje él a nyilvánosságban, megszűnt bálványnak lenni, és már feltehetően nem is szimbólum. A film, miközben Walesát hősként mutatja be, sokszor komikus alakká is teszi. A Szolidaritás volt alapítója, egykori államelnök ezért állítólag meg is orrolt az őt játszó Robert Wieckiewiczre. Parodizálja őt a színész – mondta volna.

Erre az volt a válasz: Walesa sokszor magamagát is parodizálja. A filmbe bekerültek olyan életrajzi elemek is, amelyek nem illenek egy heroizált alakról készült történetbe. De a világ, legalábbis a lengyelek bestsellérré tették Danuta Walesowa visszaemlékezéseit, amelyben a legendás alakot konyhai és hálószobai perspektívából is láthatták. Tavaly májusban nyilatkozott e sorok írójának Janusz Glowacki, a forgatókönyv írója.

Azt mondta: „Andrzej Wajda nekem azt mondta, hogy azért választott éppen engem forgatókönyvírójául, mert nem akar emlékművet állítani. De én tudom, hogy azért, mert Roman Polanski engem javasolt. Wajda nagy romantikus, én pedig antiromantikus vagyok. Majd meglátjuk, mi jön ki ebből. Azt akartam megírni, hogy félelem nélkül nincs hősiesség.” Mivel a Reményember egy diktatúra háttere előtt játszódik, a félelemnek nagy szerepe van benne. Kiderül belőle, mekkora nagy úr a félelem, és mekkora hősiesség kell a saját félelem legyőzéséhez.

A Walesa-történet egyik alapmotívuma: aláírt-e 1970 decemberében besúgói kötelezvényt vagy nem? Ő-e a Bolek nevű informátor? A film nem cáfolja ezt, de megérthető, micsoda nyomás alá helyezték a hajógyári munkást, amikor azzal fenyegették, börtönben fog megrohadni, soha nem látja még meg sem született gyerekét, ha ellenszegül. Wajdának meg kellett oldania a feladatot, hogyan helyezze alig iskolázott hősét az ellenzéki entellektüelek, a világhírű olasz riporternő, a nyugati politikusok és a lengyel valóság közegébe. És hogyan hozza ki ebből győztesen.

Zdislaw Pietrasik a Politykában azt írta, hogy tizenhárom éve egy interjúban Wajda még elutasította, hogy filmet készítsen Walesáról. „Sikerült bemutatnom, hogyan győzött a Szolidaritás (Vasember), nem akarnám ábrázolni, milyen rosszul végezte.” Ez a mondat arról szólt, hogy a Szolidaritás nagy nemzeti mozgalma miként esett darabokra, Walesa hogyan került szembe korábbi értelmiségi harcostársaival, hogyan lett elnök, és miként járatta le magát a konszolidált politikában.

Időközben azonban Walesa újra hőssé lett Wajda számára, egyebek között azzal, hogy szembeszállt jobbra tolódott harcostársaival, a Kaczynski ikrek „negyedik köztársaságával”. Walesa ugyanis nemcsak világhírű lett, de miközben megmaradt annak, aki volt, ki is nőtt a káeurópai bunkó nacionalizmusok világából. A film legfontosabb jelenetének Pietrasik azt tartja, amikor Walesa kimondja: „Sok dühnek kell lenni az emberben, hogy fenntarthassa az emberek szent dühét.” A Polityka szerzője szerint Wajda nem épített bálványt Walesából. Szobrot viszont állított neki, amelyre fel lehetne írni: „Walesa. Ember.”