Igazából azonban június végétől augusztus végéig minden hétfőn hangversenyt adott itt, a Hild-udvarban a fent nevezett karmester és zenekar. Legalábbis így tervezték, amikor az elsőről, a június 29-iről beszámolt a Népszabadság. Ekkor készült ez a fotó. A lapba azonban egy másikat tettek be, amelyen népesebbnek tűnik a közönség, mert laposan és hátulról fényképezték. Dr. Bogina egyébként közgazdász volt, kinek magasra ívelő karrierjét megtörte ’56, s a büntiből csak az Orvostudományi Egyetem gazdasági rektorhelyettességéig engedték visszakapaszkodni.

Az amatőr karnagy mellett, az amatőr szakszervezeti zenekar előtt két meglehetősen profi énekes áll. Pitti Katalin és Leblanc Győző. Ekkor már mindketten évek óta az Operaház magánénekesei, jó néhány sikerrel és főszereppel a hátuk mögött. A Traviata keresztmetszetét adták elő ezen az estén. A műkedvelőkkel olyan szólisták léptek itt föl, akik az ország első operaszínpadán (meg külföldön) énekelték azt, amivel itt a gyér közönséget boldogították. A jegy 30 forintba került, de mivel szegény Violetta egy kórház udvarán köpte ki a tüdejét, a betegek ingyen is hallgathatták a zenét. Azok is, akiknek ingyen sem kellett (volna) meg azok is, akik mohó fülekkel hajoltak ki a folyosó nyitott ablakán.

Abban a földben, melyből ezek a szép platánok kinőttek, igen nagy bőséggel buzognak a hévizek. Anonymus szerint már Árpád fejedelem is itt fürödte ki magából a harcok fáradalmait. A törökök azután tele is építették fürdővel ezt az egész környéket a Duna mellett, a Rózsadomb alatt. Oláh Miklós esztergomi érsek szerint a XVI. században 32 csodás hatású fürdőben áztak itt a sajgó tagok. A török elment, a víz maradt. A Császár meg a többi fürdő a császári kincstár tulajdonában állott, míg meg nem vette a XIX. század elején korának jeles mecénása és egyik legjótétebb lelke, Marczibányi István, és oda nem adta a budai Irgalmasrendnek. A fürdő a reformkorban szépen kiépült Pest-Buda első számú klasszicista építésze, Hild József tervei szerint.

1842-ben tették le igen csinos, kétszintes, íves-oszlopsoros gyógyudvarának és az azt körülvevő gyógyító- és fürdetőépületeknek az alapkövét. Eredetileg nyitott árkád futott a dór oszlopok mögött. A régi képeken látjuk, mennyivel szebb volt ez az udvar nyitott árkádsorral. Új korában is, később is sok hangversenyt és mulatságot keretezett a Hild-udvar, de egy ideje már nem is muzsikálnak, nem is mulatoznak itt. Amikor a többi rendtől, akkor az irgalmasoktól is elvettek mindent. Ismét a kincstár lett a kórház és a gyógyvizek ura. Az ORFI, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet működött itt jó magas színvonalon.

Az államosításkor is sokan tartottak tőle, hogy lezuhan a színvonal, meg akkor is, amikor az irgalmasok visszakapták a kórházukat. De nem. A Margit körúttól a Komjádi Béla uszodáig hatalmas területen, hatalmas épületekben rengeteg embert gyógyítanak és fürdetnek erre felé. Ebben a sávban az épületek állaga és minősége fölöttébb változatos – a borzasztóan lepusztulttól az ultramodernig. A Hild-udvart körül vevő épület egymagában is sokféle. Ha körbesétálunk az udvar körüli folyosón, két eltérő korszakra látunk rá a szomorú déli szárnyból, illetve a jövőbe mutató északiból. Ez az északi mutat legmesszebbre a múltba is: ott van Veli bej szépséges, fölújított XVI. századi fürdője.

Az udvar elég búsan néz ki mostanában. Körös-körül hámlik a vakolat. A zenekar mögött látható terasz alatt az ablakszemek körül a rothadó keretekből kinő a gyom. Ha benézünk, használatlan, üres tereket látunk. A megmaradt feliratokból tudjuk csupán, hogy büfé és ajándékbolt volt ott. A terasz korlátjának tartóvasait már szinte teljesen fölfalta a rozsda. Nem ajánlom, hogy a korlátra támaszkodjék, aki arra jár.

Koncert a Hild-udvarban