Őmiatta jött ide, ahol aztán megkezdi hosszú beilleszkedését, amelynek eredményeként az újabb magyar irodalom egyik legjobb német nyelvű tolmácsolója és szálláscsinálója válik belőle. Konrád, Esterházy, Nádas, Mészöly, Mándy és mások műveit fordította és helyezte el német kiadóknál már a nyolcvanas években. Mindeközben pedig ismerője lett a közelmúlt magyar irodalmi és történelmi kulisszatitkainak. Ezeket írta meg emlékezéstrilógiájának nemrég magyarul is megjelent második kötetében, a Szemfényvesztőkben.

Élményeit önmagán is kívülálló mesélőként jeleníti meg, álnevek mögé rejtve a nagyon is valóságos szereplőket. Magát például Leo Kleinschmidtként teszi meg emlékezéseinek hősévé. Még a tájékozottabb magyar olvasó számára is külön izgalmat jelent az utalásokból megfejteni, hogy kik rejlenek a monogramok, álnevek mögött. Bár olykor ez nem annyira nehéz. A könyv elején például Kemény Miklós néven szerepeltet egy írót, akit könnyű beazonosítani, amikor szóba kerül Saulus című regénye. A valódi néven kívül Leo nem sok mindent takargat. Meglepő nyíltsággal tárja fel Kemény (Mészöly) Miklós nőügyeit, s csupán szellemileg termékeny, furcsa házasságát.

Ám az irodalmi budoár csak az egyik rétege Paetzke-Kleinschmidt emlékezéseinek. Legalább ilyen őszinteséggel kezdenek feltárulni az egymást követő rövid fejezetekben magánéletének, házasságának, felesége lecsúszott nagypolgári családjának titkai is. Megismerjük első munkahelye, a német nyelvű Budapester Revue szerkesztőségét, mely rangjukat vesztett arisztokratákból (munkatársa például Esterházy Péter apja), félretolt zsenikből és németül alig tudó pártkáderekből tevődik össze. Egyik kolléganőjébe, a Hajós Miriam néven megidézett alkoholista szerkesztőnőbe, a kiváló lexikonszerkesztő lányába Leo menten beleszeret. S míg viszonyuk tovább eszkalálódik, hősünk újabb szirénkísértéseknek (Ráhel, Teresa) sem tud ellenállni. Lám, a titkok feltárásában nem kíméli önmagát sem.

Az emlékezésregény egyik legbrutálisabb szála Maria Piontek története, Leo sógorának, Elődnek, a kiugrott kispapnak NDK-s feleségéé. A nőt kislánykorától zaklatta, molesztálta, fenyítette és rendszeresen megerőszakolta az apja, végül mégis sikerült ép elmével felnőnie, kikerülnie ebből a rémálomból. Paetzke talán túl sok fejezetet is áldoz ennek a megrendítő történetnek, amelyet maga az elszenvedő mondott neki magnóra. Az olvasónak a rendszerváltás előtti politikai undergroundra és az irodalom szövevényes kapcsolataira irányuló kíváncsisága sem marad egészen kielégítetlen. Személyes íróminiatűrök kis csokra bontakozik ki például a Körüludvarolva című fejezetből, amikor Leo már elég befolyásos ahhoz, hogy kortárs magyar írók műveinek a nyugatnémet kiadóknál gusztust csináljon.

Jó időbe telt, írja Paetzke, míg operettország szemfényvesztő mosolyhomlokzata mögött láthatóvá váltak a tátongó szakadékok is. Ennek hatására egyre gyakrabban keres magyarázatot a történelem szemtanúinál a Kádár-rendszer őshazugságára és a Rákosi-kor tovább ható bűneire. Közülük jó néhánnyal készít interjút, s látni kezdi a közelmúlt magyar történelmének szubjektív és objektív mozgató rugóit. Miközben arra a következtetésre jut, hogy a tettest és az áldozatot sokszor csak egy hajszál választotta el egymástól. Nem mintha felmentené a bűnösöket. Sőt aktívan segíti a liberális ellenzéket, míg ki nem tiltják az országból, mert 1984-ben megszervezett egy Budapesten forgatott, leleplező nyugatnémet riportfilmet.

A Szemfényvesztők szubjektív korkép a hetvenes, nyolcvanas évek magyarországi gulyáskommunizmusáról és Közép-Európájáról. A kívülálló elbeszélőmód feltételezi a valóság irodalmi megemelésének szándékát, s maga a főhős is bejár egy regényhősökre emlékeztető fejlődési ívet: csodálkozó idegenből látó és értő idegenné válik. A könyv igazi értéke azonban mégsem az, ami irodalmi benne, hanem a meglepően őszintén rögzített valóság. 

Hans-Henning Paetzke: Szemfényvesztők
Kalligram, 305 oldal, 2990 forint Fordította: Szijj Ferenc