Eredetileg azt terveztem, hogy a fenti sorokat éneklő Kasza Tibi új műsoráról, a Kasza-show-ról írok: fejben már el is loptam címnek Kispáltól a „sika-kasza-léc” klasszikusát, s már fogalmaztam a dörgedelmeket a műsor ékkövével, a dublőrpopóval kapcsolatban, de aztán másképp alakult. Akár a L’ecsó undok intrikusa, elhatároztam: adok egy esélyt ennek a csapnivalóan rosszul kezdődött sorozatnak, megvárom, hátha levonódik némi tanulság, lesznek majd brain strormingok, ahol elmondják ennek a fiúnak, ne vigyorogjon bárgyún, a nézőkkel mintegy összekacsintva a legrosszabb poénoknál, ne legyen bunkó, ne legyen frivol, ne buzizzon, ne pinázzon, még átvitt értelemben sem. Vagy ha igen, akkor adjanak egészen más nevet ennek az átgondolatlan marhaságnak, s nevezzék például peepshow-nak.

Ugyanezen a csatornán ellenben indult egy másik, sokkal inkább reményt keltő műsor, a Pimasz úr ott alszik. Papp Gergő, akit műsorvezetőként korábban kissé darabosnak és mesterkéltnek tartottam, az elmúlt években előnyére változott, és riporternek egész jól beválik. Biztosan jót tesz neki, hogy a kamerát ezúttal operatőr felesége tartja, akiben vélhetően megbízik, s nem azon feszeng, vajon jó profilját mutatják-e majd a képernyőn. Az ötlet az, hogy egy teljes napra és éjszakára beköltöznek ők ketten egy ismert sztár vagy sztárpár lakásába, és bemutatják, milyen közegben élnek, hol esznek, miben alszanak, ki viseli otthon a nadrágot. S mivel ezúttal senki sem rohan, talán maga az együtt töltött idő is segít kinyitni, közelebb hozni az úgynevezett ismert embert.

Nagy csodára természetesen nem kell számítani. Vélhetően minden celeb van annyira profi, hogy akár huszonnégy órán keresztül is képes a legjobb arcát mutatni, beleértve például Balázs Klári kora reggeli órákban is tökéletes sminkjét. Akinek még azt is készek vagyunk elhinni, hogy másnap reggel ugyanilyen tökéletes make-upben szolgálja fel élete Gyurijának kedvencét, a főtt tojást, pedig már elmentek a kamerák. Beleláthattunk már sztárok életébe, ezeket a műsorokat valóságshow-nak hívták, s költözött már be volt kormányfő is hétköznapi emberek miskolci lakásába, hogy lenyomatot vegyen a mindennapi keservekről. Mind egyfajta kukkolásnak számít. Illúzió csupán, hogy ilyenkor a valóságot kapjuk, mert a valóságot akkor kapnánk, ha nem lenne ott se riporter, se kamera, és a szereplőknek fogalmuk sem volna arról, hogy forgatás van a lakásukban.

Így azonban a „titok”, amelyre kíváncsiak vagyunk, továbbra is rejtve marad. Legfeljebb a vastag alapozó alól olykor mégis előbukkan a valóságos bőr egy-egy darabja, amiből sejtelmünk lehet egy igazibb világról, még ha az a mi számunkra meglehetősen távoli is, akárcsak Korda György és Balázs Klári luxusnak tűnő élete. A bentlakók jelleméről mégis árulkodik egy lakás berendezése, egy feldíszített reggelizőtányér, egy papucs vagy a külön vécé a fürdőszobában. Ha jó lesz a műsor, azért lesz jó, mert beenged minket egy olyan közegbe, amelyből mi magunk levonhatunk következtetéseket az ott élők ízléséről, jelleméről, szokásairól anélkül, hogy a riporter a kérdéseivel túlságosan orientálna minket vagy épp elzárna előlünk információkat.

Nagyot nem is lehet hibázni. A mostani bulvárérzetű világban biztosan nyerő lesz egy olyan műsor, amely a sztárok irigyelt, csilivili életét hozza közelebb a nézőhöz, aki, miközben Balázs Klári pompásan villódzó kristálycsillárját nézi, a saját kopott olvasólámpáján lévő pókhálóról egészen megfeledkezik.

Persze takarítani egyszer úgyis muszáj lesz.

Kasza