Ilyen mondatot magamtól nyilván nem írnék le, különös tekintettel arra, hogy az üzemanyag-csökkentésről meg kopásvizsgálatokról még csak-csak, de a tribológiáról mint olyanról aztán tényleg lövésem sincs. (Megnéztem: az egymással kölcsönös mozgási viszonyban lévő felületeket kutató tudományágat és kutatásaikat jelöli.)

Piros és fekete

Itt áll viszont egy élénk téglaszínű új ház a győri kampuszon, nem is akárhol, hanem éppen az építész műteremházzal szemben. (Üvegházhatás, Népszabadság, 2009. április 9.). Négy éve erről az új tanszéki épületről még csak azt írhattam, hogy apró és optimistán csillogó ellenpontja lehet a Hofer Miklós által tervezett és szomorúan pusztuló központi paneltömböknek; azóta azonban erre, hátul megépült a Mobilis interaktív tudományközpontba oltott újfajta művelődési háza, utoljára pedig az Audi-tanszék – nem csak szimbolikusan született tehát itt egy új utca. 2011-ben készült el a tanszéképület első üteme, további laborokkal és oktatóhelyiségekkel, a látványosabb, második részét pedig idén tavasszal nyitották meg.

Az Audi Hungariának Győrben külön járműmérnöki tanszékcsoportja is van, ehhez tartozik a belső égésű motorok tanszéke. Épülete három világosan elkülönülő tömbből áll össze, az újat a lépcsőház üvegfala osztja két részre, miközben az egész hátul egy korábbi földszintes műhelyépülettel kapcsolódik az egyetem főépületeihez – és a korábbi évtizedekből származó, még mindig meghatározó arculathoz. Világos elkülönülés, a friss épület más léptékben és az új utca felé fordul, hangsúlyosan alkalmazkodik a szemközti építésztömbhöz. (A tervező a győri Pozsgai Zoltán és a Fényjel Stúdió volt.)

És persze ez az úgynevezett Audipiros. Lassan már hagyomány, hiszen a város másik oldalán, a gyár területén ilyen színű a tíz éve emelt bemutatóközpont és persze az ott forgolódó dolgozók munkaruhája. A belső elrendezés világosan felismerhető a külsőn is, az új épület téglapiros elülső része foglalja magában az előadókat és az irodákat, ezek pedig három, a homlokzaton végigfutó ablaksorral fordulnak ide. Ez a három vízszintes sáv szinte felnyitja az épületet, miközben az ablakkiosztás fekete keretezése úgy változatos, hogy nem csúszik át a főszerepbe. Visszafogottan derűs, és én igen pontosnak érzem ezt a derűs visszafogottságot, amellyel az összkép akaratlanul jellemez: a középső ablaktalan tömb tömör ipari fémszíne elöl a piros és fekete párosával, illetve a szinte átlátható homlokzat a játékosságot épp csak érintő egyszerűsége. Világos és minden sallangtól mentes, mint egy motorblokk – ezt a hasonlatot itt nem lehetett kihagyni. És ideidéz valamit abból a bizonyos német magabiztosságból – ezt sem lehetett kihagyni. Belül a piros és a fekete párosa még jobban uralkodik, a fekete padló felett ezek az élénkpiros falak szinte vibrálnak, az egy légterűvé tett lépcsőházban pedig nemcsak a lépcső látszik lebegni, de konkrét motorblokkok is.

De nem fényezem-e túl? Mert most, ahogy végigolvasom az eddig írtakat, szinte túl szép minden: sehol semmi apró hiba vagy megbicsaklás, mintha minden újabb mondatban újra ugyanazt a létezést mint a tökéletességet magát dicsérném. Nem egy nagy épület, esetleges kisugárzását tekintve nem is jelentős, de azt elérni, hogy túlbeszélés nélkül illeszkedjen, sőt úgy működjön, hogy ezzel ki is fejez valamit, az nagy szó. Pontosabban nem nagy szó: egyszerűen és a feladatnak megfelelően csak pontos.

Új épület a Széchenyi egyetemen
Győr