Aktív közönséget a színházba!

Tulajdonképpen ketten kérdeztük Farkas Franciskát, az amatőr modellt és színésznőt, aki maga sem értette, mit keres egy limuzinban Zürichben,amelynek ajtaját sofőr nyitja neki reggelenként, amikor a szállodából forgatásra viszi. Remélem, azért Bódy Gergőről is kiderült egy s más azon kívül is, hogy profi műsorvezető-riporter.

MAGAZIN: Az Ötös egyetlen tagja, akit nem ismertek a Klubrádió hallgatói, mielőtt ez a napi interjúműsor elkezdődött volna.

BÓDY GERGŐ: Úgy figyeltek föl rám, hogy interjúalanyok voltunk a Momentán Társaság más tagjaival együtt Mélykuti Ilona műsorában. Aztán amikor Bakács Tibortól a szalámis eset miatt megvált a rádió, mi ugrottunk be. Három-négy adás után a többiek mondták, nekik elég volt, de én, aki úgyis ezt tanultam az egyetemen, folytassam csak nélkülük.

MAGAZIN: Vitraytól, Horváth Ádámtól tanult?

BÓDY GERGŐ: Az ő osztályukban, de Bárdostól, Máté Krisztától és a többi tanártól is. Az én vágyam a műsorvezetés volt, és ez nem volt kis vágy, mert nem minden sarkon osztogatnak műsorvezetői lehetőségeket. Nem lehet panaszom: az egyetem után két és fél évig a köztévében ifjúsági műsort vezettem, most meg már harmadik éve itt a Klubrádió.

MAGAZIN: Közben meg a Momentán Társulatot sem hagyta ott.

BÓDY GERGŐ: Sőt ott is nagy szerencsém van, mert a csapatban az egyetlen vagyok, aki azt csinálja, ami a szakmája: műsort vezetek. A többiek játszóként vannak jelen, miközben van köztük dramaturg, filmrendező, látványtervező, drámatanár, fordító.

MAGAZIN: A színészet viszont egyiküknek sem szakmája, legalábbis abban az értelemben, hogy nem tagjai állami kőszínháznak.

BÓDY GERGŐ: Mindenesetre a Momentánnak már három éve van színháza, tavaly eladtunk hatezer jegyet. Előadásonként száznegyvenen ülnek be.

MAGAZIN: És a Független Színházban hány néző van?

FARKAS FRANCISKA: Augusztus elején volt az ősbemutatója az Ibsen után fogalmazott Peer Gynt’s Children című előadásnak. Harmincöt-negyvenen voltak. De eleve limitált a nézőszám, mert ez egy túraszínház. A nézők a Gellért-hegy útjain sétálnak, ennyien férnek el.

BÓDY GERGŐ: És mit csináltok télen?

FARKAS FRANCISKA: Át kell rendezni, és bevisszük valahová, ahol befogadják.

MAGAZIN: Minek ez? Mit akarnak az alternatívok a művészettől?

BÓDY GERGŐ: Nem elhatározás kérdése. Összejön egy társaság, kreatívak, van fantáziájuk, munkál bennük igény a művészire, összehoznak valamit. Nem kérdezik maguktól, hogy miért. Hanem: csináljuk meg! Ha van rá közönség, akkor jó, ha nincs rá, tudomásul kell venni.

FARKAS FRANCISKA: A Független Színházról tudni, mit akar. Karitatív célja, hogy hátrányos helyzetűek, olyan környezetben élő tehetséges gyerekek, akikhez nem jut el a kultúra, a színház, esélyt kapjanak. Nekem meg van személyes indíttatásom: gyakorlatot szerezni. Nem tudok elmenni kőszínházba, mert nincs végzettségem.

MAGAZIN: Színésznő akar lenni? Szociális munkásnak tanult a főiskolán, de az igazi célja a Nemzeti Színház?

FARKAS FRANCISKA: Nem, most már nem. Hú, merhetek nagyot mondani?

MAGAZIN: Hollywood?

FARKAS FRANCISKA: London. Kevin Spacey színházába szeretnék bekerülni.

MAGAZIN: Amikor néhány éve először találkoztunk, még arról volt szó, hogy a főiskola melletti megélhetéséhez tudok-e szólni valakinek takarítói állásért egy színházban. Már akkor is Kevin Spacey volt az álma?

FARKAS FRANCISKA: Már akkor is.

MAGAZIN: Szóval vagy a takarítás, vagy a világhír?

FARKAS FRANCISKA: Erre nem tudok válaszolni. A londoni alapítvány, amely induló színészeket támogat, lehet ugródeszka. Ha oda bejutok, takarítónak akár, tudni fogom, hogyan működik a rendszer. Hogy miért engem venne föl, ha van százezer másik, aki jobb is nálam? Nekem annyim van, amit hozok magammal az életemből, ahogyan túléltem mindent.

MAGAZIN: Igaz, hisz most azért ül itt, mert ősszel bemutatják A víz hangja című svájci filmet, amelyben játszik, többek között olyan profik, mint Stefanovics Angéla, Nagy Zsolt és Zsótér Sándor mellett. A tervek szerint a velencei és a berlini filmfesztiválra is benevezik.

FARKAS FRANCISKA: Úgy történt, hogy folyton járok válogatásra. Mondta is valaki, hogy előnyöm lesz amiatt, ami vagyok. Nekem, akinek eddig csak hátrányom volt belőle?! És tessék, egy másik szerepet nem kaptam meg, de annak révén összeismerkedtem a rendezővel, aki a Zürichben élő magyar cigány prostituáltakról készült filmet csinálni. Én lettem a főszereplő.

BÓDY GERGŐ: Tudtál ezekről a lányokról bármit?

FARKAS FRANCISKA: Csak azt, hogy kimennek oda, ahol nem tiltják az utcai strichelést, és három hónapra megkapják hozzá a munkavállalási engedélyt. Azzal kezdődött, hogy meg kellett ismernem őket meg az életüket.

MAGAZIN: Élesben?

FARKAS FRANCISKA: Élesben. Az volt például az első, hogy álljak be a sorba, ahol a munkavállalási engedélyre várnak. Elmentem a hivatalba, mintha akkor érkeztem volna vonattal.

MAGAZIN: Tanulmányozni kellett a viselkedésüket, közben színészi feladat is volt?

FARKAS FRANCISKA: Pontosan. Rögtön méregetni kezdtek. Kérdezgettek, azt firtatták, ki futtat, fel is ajánlották, hogy segítenek, vagyis átveszik a stricim szerepét.

BÓDY GERGŐ: Gondolom, konkurenciát szimatoltak. Féltékenyek voltak az új húsra?

FARKAS FRANCISKA: Inkább az üzleti lehetőséget ismerték föl bennem. Félelmetes volt. Aztán kiderült, nem kaphatok engedélyt, mert nincs magyar egészségügyi könyvem. Tanácstalankodtam, majd távoztam, örültem, hogy megúszom, de egyikőjük kijött velem, hogy elkísér, segít megoldani a helyzetet, lakást szerez, megmutatja, mit hogyan kell. Rettegve tiltakoztam, hogy majd boldogulok nélküle is. Úgy kellett megszabadulnom tőle, hogy ne áruljam el magam.

BÓDY GERGŐ: Csak a film miatt találkoztál ezzel a problémával? Vagy tapasztaltad már, hogy a cigányság körében a prostitúció, a lányok eladása gyakori megoldás az elviselhetetlen élethelyzetekre?

FARKAS FRANCISKA: Ezt hogy érted?

BÓDY GERGŐ: Hogy láttad-e ezt itthon is?

FARKAS FRANCISKA: Hogy a rokonaim közül vannak-e, akik az utcán keresik a megélhetést? Biztosan, de igazából csak Svájcban szembesültem azzal, hogy ez mit jelent. Én mindig elutasítottam, el nem tudtam képzelni, hogy áruljam a testem. Mondhatja bárki, hogy burokban éltem, hogy anyu olyan körülményeket teremtett, mindig úgy nevelt, hogy erre ne is kelljen gondolnom...

MAGAZIN: ...így is volt, nem?

FARKAS FRANCISKA: De. Rengeteget köszönhetek neki, a kitartásának, az álmának, hogy mi – ő, az öcsém meg én – a magunk erejéből olyan életet élünk majd, amilyet mindenki megérdemelne ebben az országban. Ezért is a szociális munkás szakot választottam a főiskolán. Meg jelnyelvtanár lettem. Mert ha ki tudok törni a „halmozottan hátrányos helyzetemből”, segíthetek másoknak is.

BÓDY GERGŐ: És megtanultad, beváltál prostinak a filmben?

FARKAS FRANCISKA: Előfordult, hogy vettük föl a jelenetet, sétáltam az utcán beöltözve, kifestve, riszálva, és megállt mellettem egy kocsi, kiszólt a pasas: „Mennyi?” Szörnyű volt. Meg hihetetlen is.

MAGAZIN: Hihetetlen?

FARKAS FRANCISKA: Reggelente limuzin érkezett értem a szállodához, a sofőr kiszállt, és kinyitotta előttem az ajtót. Nekem, a gyöngyösi lánynak?!

MAGAZIN: Jön majd Velence, Berlin. De addig is a Gellért-hegy vagy valamelyik alternatív játszóhely. Ahogy Bódy Gergőnek is. A közönség aktív az előadásokon?

BÓDY GERGŐ: Szerintem nem eléggé. A Momentán előadásainak lényege, hogy a nézők részt vesznek benne. Van olyan, amikor az egész azon alapul, milyen ötleteket kapunk a közönségtől.

MAGAZIN: És lelkesen közreműködnek?

BÓDY GERGŐ: Nem mondhatni. De erre vagyok én, az elején addig beszélek, amíg rá nem tudok venni valakit, hogy tippeket adjon. Tíz éve kezdtük, akkor azt gondoltam, hogy nincsenek hozzászokva, idővel sokkal jobban fog menni. De azt kellett tapasztalnom, hogy nem lett nyitottabb a közönség.

MAGAZIN: Nincsenek visszajáró nézők? Vagy ők sem aktívabbak?

BÓDY GERGŐ: Dehogy nincsenek. Úgy a közönség harmada már volt nálunk. Lehet is rájuk számítani, de őket is az érdekelné, ami az újaktól várható. Különben engem az is nagyon zavar, hogy Budapesten sem megbukni nem lehet, sem óriási sikert aratni. A végén udvariasan megtapsolják a rettenetes előadást is, és nincs igazi ováció akkor sem, amikor világszenzáció folyt a színpadon.

MAGAZIN: Azért most a Nemzetiben voltak véget nem érő ünneplések.

BÓDY GERGŐ: Igen, de vajon az előadás minőségének szóltak-e, vagy inkább politikai tüntetés zajlott? Valószínűleg mindkettő.

MAGAZIN: Na, akkor Farkas Franciskával elégedett lehet. Felállt, és közbekiabált a Katona József Színházban a Cigányok előadása közben, mert nem tetszett neki, ami a színpadon folyt.

FARKAS FRANCISKA: Szinte csak a körülöttem lévők vették észre, az előadás nem állt le, úgyhogy a végén a taps közben is kiabáltam: – Ez tetszett nektek? Ezt tapsoljátok meg?! Aztán mi, független színházasok nyílt levelet is írtunk a Katonának, hogy a darabban összekeverik a cigány kultúrákat, és olyasmit tulajdonítanak a cigányoknak, mint Jeszenszky Géza, aki az ELTE-n azt tanította: azért van sok fogyatékos közöttünk, mert gyakori a családon belüli gyereknemzés.

MAGAZIN: Szerintem meg, ha a részletek esetleg nem teljesen hitelesek, az még nem zárja ki a művészi hitelességet.

FARKAS FRANCISKA: Nagyon jó színészek játszották a darabot, szuggesztív előadás volt, de az a jelenet, amikor a ravatal mellett szeretkeznek a családtagok, túlmegy minden határon. Ilyen nincs a cigányok közt. Nagyon sok mindent elviseltem, elviselek, de az igazságtalanságot nem bírom elviselni!

MAGAZIN: Akkor nem is játszana a Katonában?

FARKAS FRANCISKA: Mi? Hogy ott? Ilyen színészek között? Egy másik darabban? Csodálatos volna!

BÓDY GERGŐ

SZÜLETETT: 1979. október 29-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: műsorvezető. Az ELTE-n végzett magyar–drámapedagógia szakon, párhuzamosan műsorvezető-riporterrendező diplomát szerzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen. 2003 óta a Momentán Társulat improvizációs estjeinek műsorvezetője, a Momentán című ifjúsági műsort vezette a Magyar Televízióban, szerkesztő-riporterként dolgozott az Aktívnál (TV2), volt hírszerkesztő a Kossuth rádió online portálján, fél évig Uruguayban volt rendezőasszisztens, rendezte az Éjjel-nappal Budapest adásait (RTL Klub), harmadik éve vezeti a keddi Ötöst a Klubrádióban.

FARKAS FRANCISKA

SZÜLETETT: 1984. november 5-én Gyöngyösön. FOGLALKOZÁSA: most éppen színésznő. A pesti Sylvester János Protestáns Gimnáziumba járt, a pécsi Gandhi Gimnáziumban érettségizett, majd a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakán végzett. Jelnyelvi tolmács végzettséget szerzett a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél és a Hallatlan Alapítványnál. A Független Médiaközpontban újságírást tanult. A Harlekin Gyerekszínházban és a Karaván Társulatban is szerepelt, volt szobalány, állatkerti gyakornok, bolti eladó, hosztesz. Tíz éve underground modell, dolgozott Király Tamással. Tavaly augusztusban forgatták főszereplésével A víz hangja című svájci filmet.

FARKAS FRANCISKA AJÁNLJA

FILM: LEE STERNTHAL, BRIAN KLUGMAN - LOPOTT SZAVAK (THE WORDS, 2012)

A sikeres írónál egyszer csak megjelenik a Jeremy Irons játszotta öreg, és kiderül: a könyvet igazából ő írta...

KÖNYV: HÁZIASSZONYOK KÉZI KÖNYVE, 1987

Hihetetlen: minden trükk benne van, amire csak szükségem lehet, imádom olvasni a hétköznapi praktikum lexikonját.

ZENE: AKKEZDETPHIAI KONCERT (ZÖLD PARDON AUGUSZTUS 30-ÁN)

„Mert ebben az életben nem véletlen semmi, / neked nem kell így járnod, ha nem tudsz így menni, / később az lesz legfelül, ami előbb volt a lenti / miért, most az underground a trendi?”

BÓDY GERGŐ AJÁNLJA

FILM: MARTEN KLINGBERG - RÚZS, REPTÉR, SATÖBBI

Svéd film, reflektál az egyik legégetőbb európai dilemmára: a nemek összemosódásából, a feminizmusból, az egyenjogúság mindenhatóságából fakadó problémákra.

SZÍNHÁZ: SHAKESPEARE - VIHAR AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN

Amelyben Prospero hírhedt pálcája csak egy szék kitört lába, amelyben a szelet egy színpadra betolt ventillátor gerjeszti, amelyben nem köttetik végül béke, csak változik az elnyomó hatalom.

ZENE: PATENT EGYÜTTES KONCERTJEI

„Zavar a kilengés, / De kell ez a ringás, / A gyönyörű húrpengés, / Néha csak zsongás.”

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.