Mesék humorral

Ha létezne e éle fogadás, nagyobb összeget mernék arratenni, hogy Kárász Eszter és zenekara, az Eszter-lánc hamarosan az egyik legnagyobb sztár lesz a gyerekek körében.Eszterék zenéjében van valami egyedi humor, amire dalaik szövege, kortárs költők, például Varró Dániel megzenésített versei teszik fel a koronát. Vagy fordítva.

Amit az Eszter-lánc művel, az már nem a jövő zenéje, hanem nagyon is a jelené. Kárász Eszter szinte megszakítás nélkül gyerekközegben töltötte elmúlt éveit: miközben kétszeres anyává vált, régóta dolgozik Piros Orr-bohócdoktorként, és vezeti a kisgyerekesek körében nagyon népszerű Dalolka foglalkozásokat, irigylésre méltó energiával. Az Eszter-lánc zenekar sokat koncertezik, a hangszerismertetővel, bemutatóval és hangszersimogatóval kombinált előadásaiknak komoly törzsközönsége lett.

Varró Danival mókás véletlen során találtak egymásra, egy vidéki fellépés szervezője úgy hívta meg őket, hogy azt gondolta, a költő és az énekesnő egymás párjai. Ha már így összeboronálta őket a sors, a Varró-versek és az Eszter-lánc egymásra talált. Meg még jó néhány kortárs költő, például Szabó T. Anna, Kerék Dávid és persze a régi szerelem, Weöres Sándor örökzöldjei is új felhangokat kaptak az örömzenében A zenekar első hivatalos CD-je, az Egyszervolt, holnemvolt című lemez a napokban jelenik meg. Lackfi János szavaival élve: „Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen.”

I!

CÍM: Egyszervolt, holnemvolt - Eszter-lánc mesezenekar

CD KIADÓ: Kaláka

ÁR:3000 Ft

BOLT: www.kalaka.hu

ZENEKAR: www.facebook.com/mesezenekar

 

NŐ TÖRTÉNETE

Augusztus 26.

Amerika első női alelnökjelöltje, a 78 éve született Geraldine Ferraro optimistán szemlélte kudarcát: – A jelölésem bizonyítja, hogy a nők diszkriminációja hamarosan véget ér.

Augusztus 27.

103 éve született Agnes Gonxha Bojaxhiu, egyszerűbb nevén Teréz anya.

Augusztus 28.

58 éve gyilkolták meg Emmet Tillt, a 14 éves néger út, mert utánafüttyentett Carolyn Bryantnek.

Augusztus 29.

Az „időszakos ivóktól” nehezebb elválni, szögezte le 43 éve a Nők Lapja a gyakori válóokokat tárgyaló cikkében.

Augusztus 30.

Miután Robert Ulich elvált Else Beiltől, a 127 éve született nőjogi aktivistától, Elsa Brändströmöt, a szibériai foglyok őrangyalát vette feleségül.

Augusztus 31.

Mary Ann Nichols négy nappal azelőtt ünnepelte 43. születésnapját, hogy Hasfelmetsző Jack 127 éve végzett vele.

Szeptember 1.

Soha többé nem állt katedrára James Joyce, miután találkozott Harriet Shaw Weaverrel: a 137 éve született feminista 25 évig támogatta az írót.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.