Csider István Zoltán: Zombizás

Betűhívileg: „Nos, kezdjük talán egy olyan történettel, amely a mi műsorunknak is értelmezési keretet ad, kontextusba helyezi, kijelöli azt a narratívát, amiről beszélnünk kell majd a közelgő nyári szünet után is. Az a helyzet ugyanis, hogy amikor ezt a műsort kitaláltuk és elkezdtük szervezni, arra gondoltunk, hogy nézőink figyelmét ráirányítjuk arra, milyen sunyi, lopakodó módon próbálják meg szétzúzni, szétrombolni a kulturális terekben mindazon értékeket, amiben mi is és a mi nézőink is hisznek, és ami szerint élnek. Mára az lett a helyzet, hogy nincs szó már semmiféle sunyiságról, semmiféle lopakodásról, teljesen egyértelműen zajlik egy olyan fajta küzdelem, ami ellen nekünk, ha tetszik ez nekünk, ha nem, muszáj felvennünk a kesztyűt, ugyanis gőzerővel folyik az európai egyesült államok kiépítése, s az európai egyesült államoknak szüksége van olyan zombikra is, akik majd a polgárai lesznek ennek a nagy, föderális egyesült Európának, akik elfelejtik, hogy hová születtek, nem számít nekik, hogy mi az anyanyelvük, nem törődnek azzal, hogy mi a nemzetiségük, hanem feloldódnak ebben a nagy, európai olvasztókatyvaszban, és hát ráadásul, hogy milyen az élet...”

Az élet az milyen, tényleg. Az élet az speciel ilyen is, meg olyan is, tiszta mázli. A tévé is olyan, mint az élet, ilyen is, olyan is, és ez sem pech éppen.

Hát milyen unalmas volna már, ha kapcsolgatnánk összevissza, azt’ mindenhol ugyanaz menne? Mondjuk a közszolgálatin, az ATV-n, a VH1-en vagy a Fishing and Huntingon is ugyanaz az egymilliószoros pénzenergia érkezne percenként 500-ért. Szerencsére viszont minden csatornának megvan a saját ezoterikus, spiritiszta hülyesége, a Hír TV-n ezt a műsort véletlenül Páholynak keresztelték el, ennek legutóbbi, a nyári szünet előtti adásának elejéről származik a fenti Gajdics Ottó-idézet.

És ide még csak telefonálni sem kell az energiáért, a néző joggal érezheti tehát úgy, hogy tökéletesen ingyen kapja a heti betevő szellemi, ideológiai táplálékot, bár valakik valahol valakinek biztosan fizetnek ezért a véleményműsorért, de hát az már legyen az ő gondjuk.

Igazából azt akartam mondani, hogy Gajdics Ottó a Hír TV Szaniszló Ference. A kiváló újságíró és Kálomista Gábor producer és NKA-potentát hetente összeül egy szűk félórára, és kiereszti a gőzt. Hogy ezt miért nem privátim csinálják, arra egyelőre nehezen találunk magyarázatot, hacsak nem az van, hogy mindketten erős emberei a regnáló kormányzat értelmiségi holdudvarának, s amit mondanak, az fontos lehet.

Mégis: az, hogy éppen ők készítenek kultúrkritikai tévés hetilapot, elég sok mindent elmond nemcsak a Hír TV személyzeti politikájáról, de a nemzeti együttműködés rendszeréről is – nem mintha a kormány ültette volna ezeket az aktorokat a tévéstúdióhoz megtévesztésig hasonlító páholyba, mert nyilván nem, ahogyan Szaniszlót sem a szép emlékű OPNI delegálta az Echóhoz.

Csak arra gondolok, hogy ha ilyen hívei vannak a mai magyar jobboldali kultúr- és mindenféle politikának, akkor nem nagyon van szüksége ellenségekre, ellenfelekre – s ez a feltételes szerkezet igaz a kormánykritikus erők és a balos véleményműsorok azon rétegének relációjában is, mely réteg szereplői az Orbán = Sátán egyenletet tekintik kiindulópontnak.

Siba Antal tavasszal az Élet és Irodalomban szóba hozta a gyűlölködést a Páholy kapcsán, már ugyanis, hogy Gajdics és Kálomista gyűlölködne, de szerintünk nem volt igaza. Már azelőtt is ezt gondoltuk, hogy megnéztük volna a nevezett műsornak azt az epizódját, melyben az adásidő negyedét az említett kritika kritikája tette ki.

Ezek az emberek nem gyűlölnek senkit. Vagy ha igen, elég rosszul csinálják azt is, amennyiben reflektálatlanul öntik a világra magukat, ami különben nem a legjobb taktika, könnyen bele lehet csúszni némi zombizásba, Konrád Györgyözés-be, Heller Ágnesezés-be, Schilling Árpádozás-ba, Erdős Virágozás-ba.

Butaságba.

Meg ilyen mondatokba: „hazát elhagyni nem csak földrajzilag lehet, hazát elhagyni szellemileg is lehet, mint ahogy azt látjuk napjainkban a magyar balliberális értelmiség köreiben.” Kálomistának igaza van, látjuk, persze, hogyne látnánk, mást se látunk napjainkban, mint hogy tömeges szellemi kivándorlás történik, minden balliberális szellem azért reszket, hogy feketemosogató lehessen Sheffield külsőn. És még az ilyen mondatok dacára is azt kell mondanunk, hogy a finom stílusáról ismert Kálomista Gábor virtigli liberálisnak tűnik Gajdicshoz képest. Na gondolhatják.

De inkább nézzék, nézzük, várjuk együtt izgatottan a nyári szünet végét! Az első adás augusztus 26-án hétfőn este lesz, talán akkor kiderül majd, melyik az a történet, amely „a mi műsorunknak is értelmezési keretet ad, kontextusba helyezi, kijelöli azt a narratívát, amiről beszélnünk kell”, mert a kétperces monológ közben épp az veszett el, a történet, a kontextus, a narratíva. Vagy legalábbis nem emlékszünk, hová tették. Maradt a zombizás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.