Fáradtabbnak is tűnt már, a színház se nagyon érdekelte, épp őt, a Tangó és a Mulatság szerzőjét, mely darabnak épp a nemrégiben megtartott Ördögkatlan Fesztiválon ünnepelték a 300. magyar nyelvű előadását. De mégis ő volt, ezt talán a szeme csillogásán lehetett látni, a groteszk talán utolsó nagy uralkodója, ha már mindenáron nagy szavakat kell használni.

Bár, olvasóként csak egy írót láttunk belőle, aki nagyokat kuncog a bajusza alatt. És ettől marad mindvégig komoly. Ismertük és elismertük őt tehát, ami már azért is nagy szó, mert a magyar irodalom és a magyar olvasó valahogy olyan, hogy csak kétszáz fölött kezdi értékelni az írót, és itt most nem a sebességre, hanem az oldalszámra gondolok.

Csak novellista itt nem nagyon rúg labdába. Hacsak nem tehetségesebb a tehetségesnél is. Akkor meg mire számíthatott az, aki karcolatokkal lett világhírűvé? Tenyérnyi szövegekkel. A lengyelek Örkénye, valahogy így tartottuk hát számon. Aki szintén képes volt egy percben összefoglalni minden fontosat. Egyik nagy kedvencem a Forradalom című, alig kétoldalnyi remeklés, melyben a folyton újdonságot kereső mesélő előbb a szobáját rendezi át, majd az igazi nagy változás bűvöletében végül a szekrényben próbál meg aludni.

S a nagy „forradalom” vége nem is lehet más, minthogy hullafáradtan bedől az ágyba. De hasonlóképpen felejthetetlen a felfújt elefánt története, amely épp akkor kel szárnyra, amikor a tanár azt magyarázza a szorgalmasan jegyzetelő tanulóknak, hogy a felnőtt állat súlya a 4-6 tonnát is eléri. Sokan próbálták meg ezt megírni hosszú, nagyon hosszú regényekben. Összefoglalni Ká-Európa mindennapi őrületét. Mrozek humorral fegyverezte le ezt a rendszert és a humorral tette érthetővé az érthetetlent.

Nevettünk vele, s máris fölülemelkedtünk. Valami mindent elkövetett, hogy lehúzzon a sárba, áldozattá és alattvalóvá tegyen. Hogy a szuszt is kinyomja belőlünk, de aztán jött ez a mosolygós ember, és egy icipici tűvel kipukkasztotta. Azután csak álltunk ott és hallgattunk, hogyan szökik ki a levegő a monstrumból. Ez a sziszegés volt talán a szabadság kezdete.

Élete is regényes volt. Betiltották, engedélyezték, végül kötelezővé vált. Bejárta a fél világot, emigrációban élt Mexikóban, majd hazatért, hogy végül Nizzában haljon meg. De ő az a fajta író, aki bárhol a világon otthon van. Csak Japánban több mint 27 bemutatója volt. Nagyon kevesen vannak, akik tapasztalataikat ennyire univerzálisan képesek megfogalmazni. Hogy azok is értik vagy érteni vélik, akik életükben nem jártak még az Európa nevű földrészen sem.

Nyolcvanhárom éves volt, de már kortalan. És ez már így is marad.

slawomir mrozek