Fáy Miklós: Porgy és gáz

Sokat mondok, két perc kellett hozzá, hogy az ember lássa, miről is van szó. De tényleg sokat mondok, egy is elég volt, ahogy a nyitány kezdődött, ahogy nem szólalt meg a zenekar, kimaradt az első kórus, jött a Summertime. A szél is megjött vele, a háttérként alkalmazott molinót belengette a színre. Hát ez bizony hakni. Csúnya kis hakni, egy régen lefutott, kimerült, kivérzett előadás unott ismétlése. Jó hangok sokáig nincsenek, amikor megjön Porgy, akkor kiderül, hogy neki azért van orgánuma, csak hamisan énekel. Ha valaki megnézte volna rendesen előre ezt a Szegedre szerződtetett Porgy és Besst, akkor most nem kellene keseregni.

Vagy máson kellene keseregni, például azon, hogy ezen a klasszikus nyári operajátszó helyen idén már nem játszanak operát, meg kell tölteni a nézőteret, és a jelek szerint egy Trubadúr vagy Rigoletto erre már nem alkalmas. A Porgy alkalmas volna, sokan vannak, aztán rendesen fogyatkoznak, unják. Miért is ne unnák, amikor unalmas.

Közben meg vagy ez, vagy a semmi. Hiába mondjuk, hogy a Porgy és Bess a XX. század kiemelkedő remekműve, nem tudjuk egészen pontosan megmondani, hogy milyen műfajú remekműve. Opera, természetesen, de közben folyton úgy viselkedik, mintha musical lenne. Ugyanaz a helyzet, mint Gershwin két nagy sikerű szimfonikus művével, nincs meg benne a kötőanyag, témától témáig, daltól dalig el kell vergődnünk valahogy, nem is csoda, hogy folyton késztetést éreznek a zenészek, hogy a vergődést megtakarítsák maguknak és másoknak, inkább csak a dalokat játsszák el. A dalok sorozata azonban mégsem opera, mégsem zenével elmondott színpadi cselekvés, miközben a teljes Operák könyvében is kiemelkedően szép és friss ez a történet, nem szabad lemondani róla.

Le kellene győzni a nehézségeket színpadi eszközökkel, de ahhoz játszani kellene a Porgy és Besst. Ez viszont a jelen körülmények között körülbelül lehetetlen, Gershwin ragaszkodott a színes bőrű szereposztáshoz. Volt egy időszak, amikor az örökösök viszont nem ragaszkodtak Gershwin kívánságához, nézhettük Begányi Ferencet vagy Radnay Györgyöt bagarollal barnítva, laza mozgással színre lejteni, nem nagy kockázat kimondani, hogy mindez ma közröhejbe fulladna. Élünk Porgy nélkül.

Maradnak még ezek a próbálkozások. Vendégelőadások, amelyekben most éppen sem szív, sem tehetség nincs, egy tépett lelkű karmester az árokban, megkeseredett énekesek, akik nyilván nem azért választották ezt a pályát, hogy Európa túlsó végében öblögessenek a szélviharban, és még csak szánni sem tudom őket, mert ahogy Crown énekel, az inkább gyomorkorgáshoz hasonlít, nem művészi kifejezéshez. Várjuk, hogy egyszer majd a Metropolitanben is eszébe jut valakinek, hogy mégis ez az ő nemzeti operájuk, nevetséges, hogy nem játsszák, nem közvetítik. Élünk Porgy nélkül, élünk Bess nélkül. Remélem, ők addig sem élnek egymás nélkül.

Porgy: Richard Hobson, Bess: Angela Owens
Porgy: Richard Hobson, Bess: Angela Owens
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.