Zenés állatságok

A Budapesti Állat- és Növénykert nyári estéi zenétől és gyermekzsivajtól is hangosak immár 12 éve. Kellemes programok zajlanak, közben felhívják a figyelmet a föld csodálatos élővilágára is.

A zenés állatkerti esték ötlete nem a közelmúltra nyúlik vissza. Már a két világháború között is adtak koncerteket, később pedig időről időre újraéledt a hagyomány, legutóbb pedig 2002-ben indult újra óriási sikerrel.

Most már csak egy kérdés maradt hátra: hogyan kell elképzelni ezt a zenés családi estét? Zárórakor (este fél hétkor) a nappali látogatók elhagyják a kertet, és már héttől az esti vendégeké a terep.

Még bőven van idő egy kis sétára a naplementében, látogatást tenni a kedvenceknél, egy vacsora is belefér a Barlang étteremben. Érdemes időben helyet foglalni, főleg azoknak, akik gyerekekkel érkeznek. Fél nyolckor köszöntik a nézőket, és megismertetik velük az állatkert újdonságait, programjait, majd egy öt-tíz perces állatbemutató kezdődik, amely során testközelből is megszemlélhetik az állatkert új jövevényeit és régi lakóit.

Ezután már az állatos zenék következnek, hosszuk előadónként változó: általában tízkor érnek véget, de esetenként fél tizenegyig is eltarthatnak. Hasznos, ha a gyerekeket nem szundi üzemmódban hozzák el, nem árt, ha aludtak délután.

Ezen a héten a Budapest Klezmer Band repíti majd el a gyermeksereget oda, ahol még „A krokodilnak is tátva marad a szája”.

 

I!

08. 14.

KEZDÉS: 20.30

HELYSZÍN: Budapesti állatkert (Budapest XIV., Állatkerti krt 12.)

CÍM: Zenés állatkerti esték

KÖZREMŰKÖDIK: Budapest Klezmer Band

JEGYÁR:3900 Ft

 

HALLGATNI VALÓ

1 VIRTUÓZ KAMA RAZENE A VÁROS SZÍVÉBEN

Wolfgang Göllner (hegedű), Kóczán Péter (brácsa) koncertjén Händel-Vermes, Bach, Hindemith, Gliére, Händel-Halvorsen művek szólnak a soproni Kecske-templomban augusztus 14-én este 8-kor. JEGYÁR:2900 Ft

2 NEW YORK, BUDAPEST

Farkas Gábor Gábriel és zenekara elviszi a közönséget a Broadwayre az Orfeumban augusztus 14-én este 9-kor.

JEGYÁR: 2000,2500 Ft

3 JAZZ ÖRÖMZENE BACH MÓDRA

Varnus Xaver és Falusi Mariann koncertjén közreműködik Balázs Elemér és Barcza Horváth József. Varnus Xaver hagyományos koncertjére Falusi Mariannt hívta meg, hogy örömzenéljenek együtt Bach ihletésére. Bár figyelték egymás pályafutását, először muzsikálnak együtt a balatonkenesei református templomban augusztus 17-én este 8-kor.

JEGYÁR:3500 Ft

 

Budapest Klezmer Band
Budapest Klezmer Band
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.