A falak a II. században épültek ki a polgárváros körül, s több helyen ma is láthatók rekonstrukciói. Néhány éve például elkészült a déli fal egy szakaszának tömegrekonstrukciója, amikor a múzeum új bejáratát alakították ki a Szentendrei úti, egykori áramátalakító (a múzeum új főépülete) mellett. Itt a fal maradványai az alapjánál körülbelül két méter szélesnek látszottak. Egyébként már nem sok minden volt meg belőlük, mert egy részüket az áramátalakító építésekor eltüntették, s egyébként is századokon át szolgáltak a romok kőlelőhelyként a középkori építkezésekhez. Sőt, mint Láng Orsolya régész akkor elmondta, már maguk a rómaiak is visszabontották a városfalakat. Ennek ellenére tehát az egykori fal vonala mentén (az eredeti nyomvonalánál néhány méterrel kijjebb) elkészült egy, a hajdani fal tömegét idéző kőinstalláció.

A város nyugati oldala még csak kevéssé ismert, de azt tudni lehet, hogy az itteni városfal egy részét szintén kitermelték, a kapu helyét illetően pedig egyelőre csak feltételezésekre támaszkodhatunk. A fal vonalát tehát a régészek tudják, ismerik, egykor majd talán fel is tárják.

Az északi védművonal is ismert, s egy része látható is, sőt a laikus szemlélőnek ez a legélményszerűbb darab, hiszen a hetvenes években, mintegy huszonöt méter hosszan teljes magasságáig, koronájával együtt visszaépítették. Ez most ott rejtőzik az Aquincum HÉV-megállóval szembeni söröző mögött, a dzsumbujban, sajnos eléggé elhanyagolva. A fal egyébként épp ezen a ponton csatlakozott a várost észak–déli irányban átszelő aquaductushoz, a kőpilléreken álló vízvezetékhez. Így lehetett például megállapítani hajdani magasságát, amely körülbelül három méter lehetett. A védőmű belső oldalán földfeltöltéssel kialakított körüljáró szolgált az őrségnek, kívülről pedig 2-5 méter között változó szélességű és körülbelül két méter mélységű, V keresztmetszetű vizesárok húzódott, szélén járható töltéssel. A körüljáró szintmagasságában a fal mindkét oldalán kissé kiálló párkányt látunk, a fal koronája pedig fogazott mellvéddel van ellátva.

Legszívesebben ilyennek látnánk a most megtalált keleti falat is. Csakhogy nem egészen ilyen. Csak az alapozása van meg, s az is sokkal keskenyebb, mint akár a déli, akár az északi oldalon, alig valamivel több mint egy méter. Miért pont itt, a barabaricum felől ilyen vékony? Ez még a magyarázatra szoruló jelenségek közül való. Ami mára megmaradt belőle, az tényleg csak néhány, kötőanyag nélküli kődarab. Sokkal erősebben látszik a belső oldalán végigfutó ókori út köves felszíne, s a középkorban a hajdani külső árok helyén kialakított út burkolata, maga a fal tehát inkább szinte egy negatív nyomként jelenik meg. Láng Orsolya, ahogy annak idején a déli falrészlet feltárásakor nyilatkozta, itt is megerősíti, hogy a városfalak bizonyos szakaszait a források és az ásatási eredmények szerint már maguk a rómaiak elbontották a III. században. Feltehetően ez is akkor semmisült meg.

De akkor hogyan is képzeljük el a III. századi Aquincumot? Falak nélküli városként? Végül is ez lehetséges, legalább részben. Egy teória szerint a város előbb túlnőtte a falakat, majd a III. század végén keleti oldala fokozatosan elnéptelenedett, s a városi élet az aquaductus nyugati oldalán folytatódott, ahol megújították a városfalakat, s keleti védfalként a vízvezeték építményét használták.

Megvan tehát a százhúsz éve keresett keleti városfal, de ez csak azt jelenti, hogy most már egész pontosan meghúzhatjuk azt a nyomvonalat, ahol a II. században húzódott, tudjuk meg az ásatásvezető régésznőtől. Egyben megvan a bizonyíték arra is, hogy volt keleti fal, száz évig legalább biztosan állt, mert egyébként olyan elmélet is felvetődött, hogy talán nem is létezett, ezért nem találják. Az 50-es években ugyan Szilágy János egy Pók utcai ásatása nyomán már feltételezte, hogy az északi fal a Jégtörő utca nyomvonala körül fordulhatott délnek, tehát ott húzódhatott a keleti fal, de ezt eddig nem tudták megerősíteni. Leginkább azért nem, mert nem nagyon adódott alkalom ásni ezen a szakaszon, hisz ott a gázgyár feküdt. Most a felújítandó vasút egyik hídpillérét pont az antik városfal vonalába tervezték, ezért vált lehetővé a falmaradvány megtalálása az elbontott töltés alatt.

A fal negatív nyomként jelenik meg