Taha rai-punk stílusú lyoni zenekarával debütált a nyolcvanas években. Szociálisan érzékeny, lázadó dalaik még egy szubkultúra közönségének szóltak, későbbi szólókarrierje során viszont egyre több műfajt integrált zenéjébe, a techno lüktetésén át az akusztikus csengésű, klasszikus arab dalokig. Nem véletlenül nevezte egyik kritikusa „szonikus kalandornak”.

A kétezres évek elején, kivált a Made in Medina albummal aztán megszilárdult sajátos, rockos hangzása, amivel óriási koncerttermek és fesztiválok sztárja lett. Nehéz elhinni, hogy miközben a világ zenei élvonalába került, Franciaországban szándékosan mellőzték, számait alig játszották a rádiók.

Pimaszul sokszínű és egyéni hangú muzsikájának himnusza lehetne a punk ikonikus The Clash számának arab átirata: a Rock el Casbah. A híres dal keletkezéséről egyébként is legendák keringenek – Rachid Taha elmesélései alapján elképzelhető, hogy egy Párizsban 1981-ben átadott demokazetta ihlette a slágert.

Roppant nehéz lehet a megújulás egy ilyen termékeny karrier csúcsán, de az oráni születésű, szeptemberben ötvenöt éves Taha nincs híján kreatív energiáknak. Márciusban megjelent kilencedik szólóalbuma, a méltatlanul kevéssé ismert Justin Adams gitáros-zeneszerző-producerrel közösen készített Zoom, komoly meglepetésekkel szolgál. Műfaji kavalkádjából átüt a punk rock, az egyiptomi folk, a spagettiwestern, a country és a klasszikus rock’n’roll. Mielőtt megijednénk: az egészet keményen összefogja Rashid Taha hadaró, hajlékony, fűrészes, fűszeres torokhangja.