Második vonalban
Az idei Sziget sem múlhat el a vérbeli tribute zenekarok tombolása nélkül. Az egyre nagyobb elismertségnek és népszerűségnek örvendő műfaj sokkal inkább szenvedély, mint megélhetés. A jelenség magva tagadhatatlanul a fanatizmus és a vágy, hogy az ember egy pillanatra annak az idolnak érezhesse magát, akivé válni szeretne. Az őrület ugyan az Elvis- és Beatles-hasonmások áradatával indult, de még mindig nincs vége. Bár a tribute-bandákban közös, hogy kizárólag az általuk favorizált zenekarok dalait tartják repertoáron, maga a jelenség a nyilvánvaló kötöttségek ellenére is döbbenetesen sok lehetőséget rejt.
Újszerű megközelítés például az ABBA Ramones-hangszerelésben, vagy a Led Zeppelin reggae stílusban. Az ilyen megoldások már a paródia kategóriáját súrolják. Az is előfordul, hogy az eredetileg színpadon izzadó férfiak színpadon izzadó nőknek adják át a helyet, mint a kemény csajokból álló The Iron Maidens esetében. Legmesszebb az a két brit Blues Brothers-fanatikus ment, akik felvették a Mr. Blues családnevet, sőt a világon egyedül az ő jogosítványukban és útlevelükben szerepelhet napszemüveges kép. Ritka és megható pillanat egy tribute band életében, amikor a sztárzenekar közülük választ új tagot. Az ellenkezőjére is van példa: Ian Paice, a Deep Purple dobosa néha beült a Purpendicular dobszerkója mögé.
