Ezt már a kijárat felé menet halljuk éjjel, körbenézünk, sehol egy jó tűz, fáról lementeni való kiscica vernyákolását sem halljuk, ez utóbbi mondjuk nem csoda, a Szigeten egy szekérderéknyi, fáról lementeni való kiscica vernyákolását sem hallanánk. Mert az lehet, hogy – mint olvassuk a Sziget ingyenes SMS-hírszolgáltatásának hétfői kiadásában – Puskás Péter óbudai alpolgármester mindent rendben talált a vonatkozó zajszintméréskor, de idebenn azért van hangzavar rendesen. A fenti mondat hangsúlyát újraértékelve aztán nem tudunk nem arra gondolni, hogy itt valami mélyről jövő óhajnak vagyunk tanúi; hogy ez már költészet! A lírai képet viszont most nem bontanánk ki.

A keresés különben nem csak az idézet forrásának, egy ugyancsak harmincas nőnek a privilégiuma, mi például már délután elkezdtük a dolgot, tűzoltó helyett beértük volna például egy óriás gombával, aki a bokorba ránt minket, hogy ott mindenfélére kényszerítsen, vagy mondjuk egy azonosíthatatlan lénnyel, aki ugyancsak a susnyásban szorgalmazná, gyónjuk meg bűneinket. Mert állítólag ilyesmire is számíthatott az, aki a nulladik napon a Szigetre jött, a Quimby Csodaországa ugyanis ehhez hasonló szürreáliákat ígért. De biztos nagyon elfoglalt volt a gomba meg a gyóntató zombipap, mert hozzánk konkrétan senki se szólt, leszámítva a csíp tikit! csíp tikit! hiányos tőmondatot (hogy ugyanis cheap ticket, olcsó jegy) mantraszerűen ismételgető idegentől, akiben egyébként valóban találtunk némi valóságon túlit, mégis tudni lehetett, hogy ez még nem a műsor része. Azt mindenesetre kiválóan jelezte, hogy megérkeztünk, tehát helló, Sziget!

A terület nemzeti dohányboltja délután még egészen könnyen megközelíthetőnek tűnt, a nagy tömeg nyilván majd a fesztivál igazi beindulása után várható, nem is merünk belegondolni, hogyan keresi magát hülyére a trafikos ez alatt az egy hét alatt, de azért gratulálunk hozzá. Ennél érdekesebb, hogy ha gombába sajnos nem is, zsonglőrökbe azért belefutottunk a főutcán. Különösebben senki nem lepődött meg a különféle dolgokkal ügyeskedő kompánián, amelynek tagjai jól kenték amúgy, nyilván nem először fogtak buzogányt. Azonnal vettünk valami italt is, ilyen iszonyatos melegben csakis a gyenge fröccs tűnt megfelelő opciónak, minden erősebb öngyilkosságnak lett volna, a folyadékbevitel kívánatos intenzitásának következményeképpen ugyanis alkalmasint csakhamar a hiába várt gomba mellett végezzük valamelyik bokorban. Vigyáznunk kell magunkra Csodaországban.

Megnéztük jól a Micsodaország tematikájú meghívásos slamversenyt, s így tettek rajtunk kívül még viszonylag sokan, köztük hamarabb érkező külföldiek is, akikről nem tudjuk, menynyit értettek a kemény politikai áthallásokból, mindenesetre szemmel láthatóan jól szórakoztak végig. A kétfordulós versenyen Basch Péter első, Süveg Márk Saiid második, Gábor Tamás Indiana pedig harmadik helyezést ért el, a zenei kíséretért a Varga Liviusszal (Quimby) alkalmilag kvartettre hízott Amoeba trió felelt.

Kicsit odébb valaki letett egy rétre egy biztonsági kerettel ellátott óriásmagnót, és az artistaképző növendékei olyan villámműsort verettek valami zenére a negyven fokban, hogy szégyellni kezdtük magunkat, amiért nekünk még az egyszerű séta is hihetetlenül nehéznek tűnik ilyen időben. Később egy másik réten megismételték ugyanezt, akkor már oda se mertünk nézni. A VOLT melletti cateringszekcióban meg arra lettünk figyelmesek, hogy tucatnyi, értelmezhetetlen formájú és jelentésű kalapokban pompázó, sugárzó arcú fiatal véletlenszerűen csap le a túlárazott pizzaszeletet, hamburgert, piadinát és egyebeket békésen falatozó társaságokra, körbeállja őket, és szép tiszta énekszóval a frászt hozza rájuk. Két ilyen kört láttunk, az Ég a várost még mosolyok kísérik, aztán egy másik asztalnál már az Omen sorozat főtémájára hajazó, de aztán persze egészen más hangulatba csapó szólamok nyomán érkeznek a zavart pillantások, hogy ez most mi. Ez is Csodaország.

Közben a világzenei helyszínen a Muzsikás már egy ideje elkezdte ünnepelni a negyvenedik szülinapot, ez is Csodaország, ha nem is a Quimbyhez kapcsolódó. A népi kultúra terjesztésében, a minőségi népzeneközvetítésben elévülhetetlen érdemeket szerző bandának mindenki meghajlással tartozik, akinek kicsit is fontos a magyar dallam, a magyar szó, zenghetné mondjuk tíz millió (plusz)torok, hogy boldog szülinapot, de ennél azért egy kicsit kevesebb zengte kora este. A hangulat viszont rendben volt.

A fél kilenckor kezdődő nagyszínpados Quimby-koncertműsorát, mint azt Kiss Tibi be is mondta előzékenyen, úgy 90-93 százalékban a rajongók állították össze szavazásilag. Ezzel mondjuk elegánsan kitértek a setlist összeállításával kapcsolatban esetleg felvetődő kifogások elől. Nem mintha kifogásoltunk volna bármit is: a legnagyobb slágerek közé került néhány kisebb is, a körülöttünk álldogáló rajongók például az egész műsort fújták. A szemmértékünk rettenetes, de talán nem nagy csúsztatás, ha azt mondjuk: kis híján teljesen megtelt a nagyszínpad előtti rét. A Sziget Eye, vagyis a fesztivál óriáskerekének tárcsáján folyamatosan film pörgött, a színpad pedig az aktuális hangulathoz illeszkedő árnyalatokban játszott. Jó, nem valami elképesztően grandiózus vizuállal kínálta meg a Quimby a közönséget, de aki eljött, annak nyilván nem a parasztvakítás volt a fontos, meg a tűzijáték, meg a lufik, meg a Tim Burton agyából kipattant lampionok, bármit jelentsen is ez. Így volt jó. A szükségesnél és elégségesnél egy pillanatnyival sem hosszabb összekötő szövegek, a kivetítők nyomán figyelemmel kísérhető zenészmimika és a másféle gesztusok, a jónak tűnő hangzás és persze a többnyire remek dalok helyre tettek mindenkit a réten. Talán még azokat a külföldieket is, akiknek lövésük sem volt, mi ez az egész, kik ezek a színpadon, és mit akarnak, milyen nyelven beszélnek. A nulladik nap fantázianevéhez méltón egyszer csak jött Alice, akiről megtudtuk, hogy (talán) indonéz, s hogy szívét egy magyar fiú rabolta el korábban, szóval, jött Alice, és elénekelte a Most múlik pontosant... A háromszámos ráadás, illetve az összesen két és negyed órás koncert végére (konfetti!) aztán végképp kiderült, hogy Csodaország legnagyobb feketemiséjét minden kétséget kizáróan a Quimby celebrálta. Úgyhogy tiszta lélekkel tudtunk sok szerencsét kívánni a tűzoltókereséshez.

A koncert műsorát a rajongók állították össze