Így gondolunk rá
Az est házigazdái, Boros Lajos és Bochkor Gábor megosztották velünk személyes élményeiket a felejthetetlen Cipőről.
Lali Király, akit alkotmányos monarchiára hajazó elvei miatt Köztársaságunk vezetése nagyrabecsült álomférfinek tart, egy balatonboglári tehetségkutató versenyen látta először játszani a Republicot. Utolsó éve volt ez a Hungarotonnál popzenei főszerkesztőként. A sok egyforma zenekar után egyszer csak egy megvadult csoport rontott fel a színpadra, magyar zászlót lobogtatva, egyikük elkiáltotta magát: „Indul a mandula!” Már az első taktus előtt Boros kiadta parancsba, hogy amint elhagyták a fiúk a színpadot, azonnal le kell őket szerződtetni. Meggyőződése, hogy ott és akkor, és azóta is, Cipő volt a hajtóanyag a rakétában.
Bochkor Gábor nem a zenészre, sokkal inkább egy különös barátra emlékezik. Akkoriban a Koktél Bár tévéműsort vezette, ebben lépett fel a Republic. Éppen változott a zenekar felállása – az egyetlen eset, amikor új tag érkezett: Bochkor gyerekkori barátja, Patai Tomi lett a gitáros. Így kezdődött ismeretsége a zenekarral. Elkísérte őket vidéki koncertekre, sokat járt velük turnézni. Ma is nevetve emlékszik vissza a Cipővel folytatott hosszas beszélgetésekre – ezek többnyire magvas tőmondatokból, hosszú egymásra bámulásból, és halk kacagásból álltak. Nem volt szükség mellébeszélésre.
Cipő mindig magának választott barátot, csak azzal alakított ki barátságot, akit igazán megszeretett. A Bumerángot tartotta az egyetlen punk rádióműsornak, és ha véleménye volt valamiről, azonnal felhívta Bochkort, akár az élő műsorban. Attól sem riadt vissza, hogy a rádióssal együtt énekeljen a színpadon.
Emlékszünk még a Két fura fazonra? Boros és Bochkor közös lemeze az ezredfordulóról. Az albumhoz Borosnak voltak kész dalai – helyzeti előny a múltjából –, Bochkornak nem. Cipőt hívta segítségül. A mai napig Bochkor életének egyik meghatározó élménye, a személyesen róla, neki írt dalt.
A szép emlékeket mindenki magában dédelgeti. Egészen más érzés felmenni a színpadra, felkonferálni sorra az előadókat, gördülékenyen tolni az estét. The show must go on! Vegyes érzelmek? Ennél is cifrább. Persze, az ember érti és tudja, hogy ezeknek a daloknak tovább kell élniük, az élet nem áll meg, a zenekar dolgozik tovább. Másfelől… ahogy végignéznek a hiányos zenekaron, indul egy Republic-szám, ott az árva mikrofon, valaki odalép és megfogja – összeszorul a gyomruk, gombóc lesz a torkukban.
