De versenyt futottam az idővel, ha nem állok meg a parkolóban, lemaradok erről az élményről, pedig olyan fényeket és olyan árnyékokat jó pár száz év múlva láthatnék legközelebb.

Tehát nem láthatnék.

Most egy holtág mellé sodort az élet, épp azokban az izgalmas pillanatokban, amikor bekövetkezett a digitális átállás. A Tisza-parti városban, ahonnét hatalmas karrierek íveltek fel, és futottak még magasabbra, mi több, országunk vezetője is élt itt csekélyke időt, töretlen a fejlődés. A focipályát akkora fény világítja, hogy elvakítja a város felé haladó sofőröket. Ha szeretném a focit, most jó dolgom lenne, kritikát is írhatnék róla, lassan mást se látni a tévében esténként, csak focit. Felüdülés, amikor ezeréves sorozatok szakítják meg a trendet, például a Rózsa Sándor, főműsoridőben. Így megállapíthatjuk újfent, hogy Oszter Sándor szép és sármos, de azért mi továbbra is Cserhalmi Györgyről gyűjtenénk az újságokból kivágott képeket, ahogyan kamaszkorunkban. És azt is, hogy kevesen tudtak úgy egyetlen szóba sokat összesűríteni, mint Szirtes Ádám.

„Bakfitty.”

És rácsodálkozunk arra is, így, még mélyen benne az analóg világban, hogy a filmaláfestő nótát elvágják és lekeverik, mielőtt az a rész következne, hogy „így fogták el Rózsa Sándort örökre...” Mert régen erre is gondoltak, hogy összhang legyen mindenben, nehogy már lelőjék a poént, hogy ez a csinos fekete férfi egyszer csak börtönbe kerül és ott senyved az idők végezetéig. Hát ezért jó, ha újra vetítenek ilyen sorozatokat, mert ezek a kis nüanszok így ennyi év után kerek egésszé állnak össze, igaz, legfeljebb országszerte abban a tíz, uszkve húsz nézőben, akik nem a focit nézik, vagy más, kevésbé hazafias sorozatot.

Itt a holtág melletti kis házban van tévé. Nem ősrégi, nem is új. Egyike annak a nyolcszázezernek, amelyik digitális vételre nem alkalmas. Elszaladt mellettünk a világ. „Az elmúlt évtizedekben a televízió-gyártás rohamos fejlődése mellett a televízió-csatornák széles kínálata jelent meg hazánkban, és a műsorok terjesztésénél is számos új lehetőség közül választhatnak a tévénézők. Ilyen például a kábeles, műholdas vagy digitális sugárzás. Ennek ellenére összesen még mintegy nyolcszázezren a mára már elavult földfelszíni analóg sugárzás segítségével tévéznek. Ez azonban ma alapjaiban változott meg, amikor az EU-irányelvekkel összhangban, 14 magyarországi megyében kapcsolják le részben vagy egészében az analóg adótornyokat, és állnak át a korszerű digitális sugárzásra – ez az átkapcsolás valódi korszakváltást hoz a magyar lakosság számára” – olvasom a legnagyobb hazai tévégyár közleményében.

Az antennát, amelyikkel hellyel-közzel, és erősen bolhásan eddig három csatornát tudtunk fogni, valamelyik nap elcsavarta a szél, az egyik adás elszállt. A digitális átállással elvesztettünk még egyet. Itt maradtunk hírek, sorozatok, foci nélkül. Analóg. Majd mesélek e fájdalmas veszteségről a jégmadárnak, amelyik úszás közben előttem vágott be a vízbe egy kis halért. A fügebokornak, amely születése óta először hozott tengernyi termést. A szárcsának, amelyik pár órája a stég melletti nádasból úszott elő, három fiókájával a nyomában. A mézédes, magvaváló szilvának. Vagy annak a fekete macskának, amelyik épp most puhálkodott el az asztal mellett, ügyet sem vetve a kérdésre, hogy hát te ki vagy, és mit keresel itt?