Különös hír szállott fel Debrecenből a közelmúltban: megszületett a cívisváros „himnusza”, vagy ha jobban tetszik, dala. A sajtó gonoszabbik része persze azonnal ráugrott az opuszra, többek között erősen kétségbe vonva, hogy az megért volna kétmillió forintot, de ezen részint túl vagyunk, részint pedig minket inkább az izgatott, mit dob ki még a net lokális himnusz, vagy ha jobban tetszik, városdal címen nekünk, és hogy mit gondol e művekről a zenei szakértő. Gyűjtögetni kezdtünk, majd kettesben leültünk e szakértővel egy szépen szóló hangszóróra kötött számítógép mellé.

A tisztesség kedvéért kezdjük a gondolatébresztő darabbal, tehát a debrecenivel. Az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársaként tevékenykedő Halász Péternek – nem tehet róla – valami különös ok folytán az volt az első észrevétele, hogy a barackfás hangulatú dalmű leginkább a Republic együttes 67-es út c. slágerét idézi, de a hasonlóság nyilván a véletlen műve – figyelmeztetett. A komponistát nyilván az a cél vezérelte, hogy a (szerinte) lehető legnépszerűbb, tehát a helyi tömegek által leginkább szerethető felfogásban szülessen meg a darab, ezért a popmuzsikát választotta. Nem valószínű azonban, hogy ne lett volna jobb megoldás. A friss, dallamos, de nehezen megjegyezhető „Miért ne lehetne úgy, ahogyan kéne?” kezdetű szerzemény a YouTube-on ügyes fiatal énekesekkel, pompás zenekari kísérettel harsan fel, ilyenformán a műfaj kedvelőinek, pláne, ha még elkötelezett lokálpatrióták is, minden bizonnyal tetszik. De abba kicsit hátborzongató belegondolni, hogy ugyane dal hogyan szólna egy focimeccs előtt száz érces férfitorokból, hangszeres védelem nélkül. Vagyis nagy kérdés, beválik-e, megrögzül-e „himnuszként” a közösségi együvé tartozás szimbólumaként. Halász szerint aligha. Egyébként a legtöbb kibökött művel kapcsolatban ugyanígy vélekedik.

Popslágereket, igaz, jóval öregebbeket idéz fel a Keszthely dicsőségét zengő dal is. A nyolcvanas évek édeskés, patetikus melódiáihoz igazított, Mesék városa c. szerzeményből valószínűleg szintén nem lesz tömegdal – állapította meg a zenetörténész, mi viszont azt állapítottuk meg, hogy a youtube-os kommentelőknek tetszik az opusz, mi több, van, aki kifejezett remekműnek tartja. Döntsön az olvasó. A popvonalon fut a megosztók által Nyíregyháza himnuszaként megjelenített dalköltemény is, amely a megindító Hitből, homokból címet viseli. Egy musical fináléjával van dolgunk ez esetben voltaképp, amely –értettünk egyet Halásszal – a húszhuszonöt évvel ezelőtti, kortárs városi környezetben játszódó romantikus magyar tévésorozatok főcímzenéjének is eminens lett volna. Akárhogy is, a vizsgált felhozatalt tekintve ez a leghaloványabb zeneszerzői produkció –összegzett beszélgetőtársunk.

A Győr városa előtt saját muzsikával tisztelgők esete némileg bonyolultabb, legalábbis ami a műfajt illeti. A hangulatos, leginkább a tágas kisalföldi rónák délibábos atmoszféráját idéző, pásztorsípszóval indított kompozíció részben erős magyaros hatásokat mutat, amennyiben a Tavaszi szél vizet áraszt c. méltán népszerű népdal köszön vissza benne némileg parafrazeálva, az ősi dallam azonban hamarosan összevegyül egy másik zenei stíllel, amelyet úgy hívtak, hogy polbeat. Bár érezhető, hogy az alkotási folyamat aligha izzaszthatta csatakosra a szerzőt, valószínűleg nem vadászta az ihletet hónapszám a klaviatúra fölé görnyedve, szétrágott tollszárral a szájában, a munka ezzel együtt mégis elég jól sikerült: könnyen belemászik a fülbe és nem könnyen mászik ki belőle. Erről tehát már el lehet képzelni, hogy betölti misszióját – vélekedett a hozzáértő.

A Leghűségesebb Város képviselő-testülete által 2001-ben egyhangú igennel támogatott soproni himnusz afféle kakukktojás: egy elismert zeneszerző, a szakmai céh jeles figurája, a Kossuth-díjas Soproni József írta – nem akkora meglepetés tehát, hogy zeneileg ez a legjobb darab. Soproni egy középkori motívumokkal dúsított evangélius, kvázibarokk korállal örvendeztette a publikumot, igen szépen karolva fel a helyi tradíciókat. A templomi énekek által ihletett opus ugyan nem mestermű, és ugyancsak nem focimeccsre kalibrálták, de az Isten házában, városi, iskolai ünnepélyeken kitűnően működhet. Profi – tudniillik a városi karnagy – szerzé Pápa város ugyancsak himnuszként hirdetett dalát, amely szintén meghatotta Halász Pétert, tekintve, hogy a komponista tűpontosan, remek érzékkel ki tudta számítani, hogy miből, mennyit és miként adagoljon a pápai amatőr fúvószenekarnak ahhoz, hogy a bemutató ne forduljon tragikomédiába. A mű amúgy egy kissé gyászos, kissé régimódi, lassú induló, de viszonylag könnyen memorizálható –tisztességes munka.

„Nem nagyon nagy igényű, hanem inkább eléggé szerény mű” – ezt viszont már a Hódmezővásárhely (a megosztón csak: per Vásárhely) himnuszaként feltálalt alkotásról mondta Halász Péter, aki,mint bevallotta, igen jót mulatott a szerzeményen, ugyanis a dallama Cseh Tamás meglehetősen sikamlós szövegzetű Díszünnepély c. szerzeményét juttatta eszébe. Jegyzem meg, így tényleg elég nehéz lehet komolyan venni egy himnuszként elővezetett művet. A középkorias fordulatokkal szerelt, „Ó, te Vásárhely, ó, te békehely” kezdetű, „Te vagy az Alföld Párizsa” végű magyaros melódia ugyancsak a hagyománytisztelet jegyében született, nyilvánvalóan hagyományteremtő szándékkal – kiderül, mire mennek vele.

Halász Péter kedvence mindent egybevetve egy Százhalombattához kapcsolt dalmű. A nagyon kedves, vidám, popos darabot hallgatva az volt a benyomása, hogy egy igen jókedvű közösség írta saját magának, mintegy ajándékként – és kell ennél több? A refrénje ríme kicsit idétlen („Százhalombatta / Nekünk az életet adta”), de e helyt ez is bőven respektálható. És nem mellesleg: már az első találkozás után könnyedén fütyülhető.