A holland festőművész hatvanhárom eredeti rézkarcának nyomata először látható Szlovéniában, és meglehet, hogy lendvai bemutatásuk az utolsó alkalom lesz, mivel a gyűjtemény restaurálását tervezik. Ez két-három-négy évig tarthat – meséli a hőségben pihegő múzeumi munkatárs –, azután pedig nem viszik a műveket külföldre. Megviseli őket az utaztatás, aki kíváncsi rájuk, menjen Bécsbe. A lendvai Várgalériába a bécsi Künstlerhausból került ugyanis az anyag – oda pedig egy hagyatékból.

A gyűjtemény Aloisa Ranftltől, Johann Ranftl festő özvegyétől jutott az Osztrák Képzőművészek Egyesülete tulajdonába 1868-ban. A kor sok más festőjéhez hasonlóan Ranftl is a XVII. századi holland festészet és rézkarc mestereit tekintette példaképének, igaz, azt nem tudni, kitől szerezte a 63 eredeti Rembradt-nyomatot és a néhány kortárs másolatot. A Künstlerhaus sokáig nem törődött a gyűjteménnyel, évtizedeken át az intézmény és az Albertina trezorjában porosodtak a művek; a közönség csak száz évvel az adományozás után, 1968-ban láthatta először a kollekciót. Azóta viszont behozták a lemaradást, és a világ számos helyére elkerült az anyag. A lendvai bemutatón látható rézkarcok bibliai jeleneteket, mitológiai alakokat ábrázolnak, de számos önarckép mellett a festő felesége, Saskia portréja is látható. Szeptember végéig bárki megtekintheti a kiállítást – invitál a munkatárs –, és vele a vár többi csodáját.

A történészek szerint elképzelhető, hogy a mai lendvai vár helyén már a XII. század előtt is erőd állott, de a legrégibb ismert írásos forrás a középkori Lendváról egy 1192-ből származó oklevél. A várat birtokló Hahót nemzetség, a későbbi alsólendvai Bánffy család tagjai Szlavónia és Horvátország bánjai, Zala vármegye főispánjai, királyi pohárnokmesterek és országbírók voltak. A legmagasabb méltóságot – olvasható a múzeum honlapján – VI. Bánffy János érte el, akit Szapolyai János magyar király nádorrá nevezett ki. A történelem úgy tartja, hogy 1476. szeptember 24-én Mátyás király felesége, Beatrix és kísérete VI. Bánffy Miklós lendvai várában szállt meg. A török is felettébb szeretett volna itt megszállni: a XVI. század végén és a XVII. század elején a várost és a várat rendszeresen támadták, de a lendvai vár sosem került török kézre. 1646 augusztusában a lendvai birtokot a Nádasdyak örökölték. Nem sokáig birtokolták a várat, hiszen Nádasdy Ferencet a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételért 1671-ben kivégezték, a lendvai uradalom pedig a koronára szállt. Néhány esztendővel később Esterházy Pál nádor szerezte meg a volt Bánffy-uradalmat. Az Esterházyak az adományként kapott várakat I. Lipót király iránti hálából „L” alakúra kívánták átépíteni, ami a XVIII. század elején a lendvai vár esetében – a bástyarendszer felújításával együtt – be is következett.

A várfalat a jugoszláv kommunista rendszer időszakában, 1947-ben bontatták le. Az épületegyüttes ma múzeum, ahol a török időket idéző emlékek, népművészeti bemutatók mellett a város neves szülötteinek is emléket állítanak. A legismertebb Mayer György, akit Zala György néven szobrászművészként tisztel az utókor. A századforduló egyik leghíresebb, legtevékenyebb művészének – akinek Ferenc József és felesége, Erzsébet is modellt ült – legismertebb alkotása kétségkívül a budapesti millenniumi emlékmű a Hősök terén. Emlékszobájában érthető módon a miniatűr Hősök tere is látható. Gálics István festőművész és grafikus viszont itthon kevéssé ismert, miközben az elmúlt évszázad legnevezetesebb szlovén fametszői közé tartozik. A Lendván született művész emlékszobája 2008-ban nyílt meg, amelyben a látogatók a művész grafikáit, valamint lepkegyűjteményét tekinthetik meg. A művésznek ihletet adó gyűjteményben közel 400 lepke látható a világ számos tájáról.

Egy különlegesség pedig a padláson várja a látogatókat. Július közepén ért véget a városban a 18. Nemzetközi Ifjúsági Művésztelep – az ifjú alkotók műveit a vár legtetején mutatják be: a gerendákra erősített pallókon lépdelve múlt, jelen és jövő különös egyvelegét érzi itt az ember.

A XII. század végén már állt