− Mi volt a legrosszabb a Nemzeti utolsó időszakában?

− Az, hogy fel sem fogja az ember, hogy már vége. A folyamatos búcsú sem volt könnyű. Ahhoz is nehezen szoktunk hozzá, hogy az ember mindenhez hozzászokik. Hogy a nézők felállnak az előadás végén. Azt beszéltük, ez az ünneplés nem feltétlenül nekünk, az öt évnek vagy Robinak szólt, hanem saját maguknak is: nem tudnak többet eljönni ehhez a csapathoz.

− Könnyebb volt kibírni ezt, hogy közben már próbálta a Kőműves Kelement?

− Semmi köze a kettőnek egymáshoz. Az ember pontosan tudja, hogy szerencsés esetben jön a következő munka. De az előzőt is be kell fejeznie.

− Mikortól számított arra, hogy Alföldi Nemzetijének vége lesz?

− Abban a pillanatban, hogy kiderült: Vidnyánszky Attila pályázott. Akkor tudtuk, egy ilyen kaliberű ember nem véletlenül indul a versenyben. És tudtuk, más nem nyerheti el ezt a posztot, hacsak nem akarnak hülyét csinálni belőle. Az utolsó három év messze nem a színházi munkáról szólt, hanem a politikai csatározásokról, a pártok egymást próbálták hergelni a parlamentben. Voltak, akik minden létező eszközt felhasználtak arra, hogy a Nemzeti Színházat vagy Robi személyét kikezdjék, ennek véget vessenek.

− A nézők szimpátiatüntetésének mennyi volt a politikai alapja?

− Semennyi. Az emberek szerették a színházat. Egészen biztos vagyok benne, hogy volt jobboldali érzelmű is a közönségben. Nekem is van jobboldali barátom, aki szerette ezt a színházat.

− Azt nyilatkozta, hogy a rendszerváltozás óta a Fideszre szavazott. Akkor ön is...

− Persze, de ebből sem következik semmi.

− Akkor most megtört önben valami?

− Nem szeretnék politikáról beszélni. Sok mindent elrontott a Fidesz, máshogy cselekszenek, mint ahogy azt elképzeltem. Ha a ciklus véget ér, a nép majd dönt.

− A börtönbüntetés után milyen volt visszamenni a Nemzetibe?

− Mintha hazamennék. Tudtam, hogyan fogadnak majd a kollégák, mert bejöttek hozzám a börtönbe, karácsonyi műsort is adtak. Egyikük sem fordult el tőlem. És ha már itt tartunk, jobboldalitól baloldaliig volt benn mindenki. Kíváncsi voltam, a nézők elfogadnak-e. A börtön után nem, a baleset után kicsit neccesebbnek láttam a helyzetet. De akkor is nagyon toleránsak voltak, nem azzal foglalkoztak, mit csináltam a színházon kívül. Vagy aki azzal foglalkozott, az nem jött el.

− Más igazgató is ugyanúgy kiállt volna ön mellett, mint Alföldi Róbert?

− Máshol is emberek vannak, és emberi érzések.

− A Katona József Színház előző direktora, Zsámbéki Gábor is ugyanígy tolerálta volna? Ő azért mondott fel önnek, mert túl sokat szerepelt bulvárműsorokban.

− Biztos vagyok benne, hogy ő is elnézte volna. Atyai mesteremként biztos nagy tockost adott volna, de száz százalék, ha abba a társulatba tartozom, ők is tolerálják ezt. Ez egy szűk szakma, tudjuk, kinek milyen emberi és művészi értékei vannak, ki milyen elmebeteg és milyen őrültségeket képes tenni. Velem mindig történik valami, ha kell, ha nem. Egyébként amikor eljöttem a Katonából, más volt a világ. Akkor indultak a kereskedelmi csatornák, minden új volt. Ma már a Katona József Színház színészei is játszanak különböző sorozatokban. Gondolom, akkor Zsámbéki jól döntött – a saját szempontjából. Szerencsére nem úgy vonultam be a színháztörténelembe, mint a Való Világ műsorvezetője, engem már előtte is ismertek a nézők. Szegeden azért akadt némi meló abban, hogy meggyőzzem a szabadtéri színház többezres közönségét, jó Bóni leszek a Csárdáskirálynőben. Azt lehetett érezni: mégis, mit keres itt Stohl András? De az első dal után elkezdtek tapsolni. És mivel én egymunkás csávó vagyok, ez az erőfeszítés egyáltalán nem esett nehezemre.

− Mondja, miért tartotta fontosnak, hogy a börtönévekről könyve jelenjen meg?

− Hogy lássák, egy ember egy pillanat alatt honnan hova jut. Ha valaki azt gondolja, akár csak egyetlen ember, hogy ide nem szeretnék kerülni, akkor már megérte.

− Számított arra, hogy per lesz belőle?

− Nem, mert semmi olyan nincs benne.

− Akkor miért perelték?

− Nem tudom, és erről nem is szeretnék beszélni.

− Érzett olyasmit, hogy a kihagyott öt hónapot kompenzálni akarná a színpadon?

− Egyáltalán nem.

− Attól sem tartott, hogy a karrierjét derékba töri ez?

− A színházi karrierem miatt nem aggódtam. A tévés karrieremnek, úgy látszik, valóban befellegzett. Biztos már öreg vagyok ehhez, 46 éves, jönnek a fiatalok. Meg kevesebb a pénz, a műsor.

− Véget ért volna a tévés karrierje akkor is, ha nem történik ez önnel?

− Valószínűleg akkor a mostani X-Faktort is én vezetném. De lehet, hogy nem lett volna Mephisto. Az élet rendbe hozza a dolgokat.

− Azért hiányzik a tévé?

− Bizonyos szempontból igen, például megélhetésileg erős bázist vesztettem el. Nagyon szerettem a stábot is, kifejezetten családi-baráti viszonyban voltunk. Meg hiányzik az a feeling, hogy milyen hárommillió embernek élőben beszélni.

− Bármennyire alapszínésze ön Alföldinek, nem sok ennyi munka vele?

− Azért a Nemzetiben sok rendezővel dolgozhattam együtt, Andrei Serbantól Mohácsi Jánoson át Sebestyén Abáig. Tény, hogy most egy kicsit összesűrűsödött: Mephisto, Kőműves Kelemen, István, a király, majd a Vígszínházban jön a Danton halála. A Danton végén biztosan unjuk majd egymást, de ez jó munkakapcsolat. Aztán majd megyek a Centrálba, az Operettbe, ott más fog rendezni. Aztán lehet megint együtt dolgozni.

− Nem nyomasztja, hogy egész nyáron dolgoznia kell?

− Nyomaszt, de nem tudunk máshogy megélni. És a színész olyan, mint a kurva, amíg viszik, addig elégedett. Melyikre mondtam volna nemet: a Kőműves Kelemenre vagy az István, a királyra? Lett volna egy film, Parkoló címmel, amit bánok, hogy nem jött össze, a Miklauzic testvérek hívtak, tavaly is forgattam velük. De egyszerűen nem fért bele az István, a király próbaidőszakába.

− Az egész Nemzeti-repertoárt leradírozza Vidnyánszky Attila. Marad az egyetlen Mephisto, amelyet Eszenyi Enikő áthívott a Vígszínházba...

− Majd meglátjuk, egyelőre nincs erről szerződés.

− Arra akartam utalni, hogy csak a Centrál színházbeli szerepei maradnak meg. Alig fog játszani ősztől.

− Azért lesz a Danton, a Centrálban pedig a Jó zsaru, rossz zsaru és az Illatszertár, két-három vagy négy Kőműves Kelemen is megy, az már majdnem kilenc előadás. Most egyelőre ez van. A Nemzeti végén már nagyon leterheltek voltunk. Most lesz szabad estém, kivéve, ha akkor próbálok Robival.

− Sok meghívásból választotta a Víget?

− Igen, sokból. Úgy volt, hogy Robival együtt maradhatunk egy csapatban. Ez nem jött össze, viszont ezt az előadást már nagyon terveztük, és a Víg adott rá lehetőséget.

− Valóban hitt abban, hogy együtt maradhatnak?

− Egy ideig igen, aztán már látni lehetett, hogy csak az időt húzzák. Aztán le kellett szerződni.

− Mit ígért Eszenyi?

− Ígérte a Dantont, és be kell ugranom a Zöld kilences című előadásba, amelyet Ascher Tamás rendezett, és elvileg az évad végén van még egy bemutatóm, azt még nem tudom, mi lesz.

− Átgondolta, hogy Eszenyi Enikő szerződése is lejár egy év múlva?

− Nem foglalkoztam vele. És ha gondolkodom rajta, akkor mi van? Amúgy egyéves szerződést ajánl minden színház. Egyelőre úgy látom: dolgozom tovább, csak az épületre nem az lesz kiírva, hogy Nemzeti, hanem, hogy Vígszínház.

Stohl András: Nem volt könnyű a folyamatos búcsú