– MAGAZIN: Boldog születésnapot! Utólag is.

– JENEY ZOLTÁN: Köszönöm szépen.

– MAGAZIN: Jeney70 a rendezvénysorozat elnevezése. Ünneplik rendesen.

– JENEY ZOLTÁN: Ahogy mondani szokták: már a csapból is én folyok. Köszöntöttek a Zenetudományi Intézetben, a FUGA-ban a tanítványaim saját műveikkel ünnepeltek. Ősszel először a Korunk zenéje programjában, majd a Zeneakadémia felújított Nagytermében lesz szerzői estem. Nem panaszkodhatom. Más kérdés, hogy a jóval korábban egyeztetett műsorokon kénytelen vagyok változtatni, mert éppen költözködöm.

– MAGAZIN: Egy korai művében a sakkot választotta témául. Hogyan?

– JENEY ZOLTÁN: Az Alef című, ’72-ben írt zenekari darabom után, amit határkőnek tekintek a pályámon, az kezdett izgatni, milyen eredményekhez vezetne, ha zenén kívüli rendszerek elemeit hangzásokká fordítanám át. Kezdetben szövegek betűit feleltettem meg hangmagasságoknak, majd egy sakkművészetről szóló könyvben talált önmattfeladvány lépéseit írtam át hangokká. Az önmatt a legősibb tündérsakkféle. Ennek a hét bábuval indított játszmának a megoldásához minimum 298 lépéspár szükséges. Ezt elégséges hossznak éreztem ahhoz, hogy egy megfelelően kialakított szisztéma segítségével zenei folyamatot tudjak létrehozni. Így született meg a Végjáték című darabom.

– MÉLYKUTI ILONA: Volt-e arra szabály, hogy a hangok milyen lépéseket helyettesíthetnek?

– JENEY ZOLTÁN: Csak a lépéseknek van zenei megfelelőjük. Ami nincs átírva, az az, hogy milyen bábu – bástya, huszár – lép. A sakktábla mezőinek feleltettem meg hangmagasságokat, tehát csak a bábuk mozgását követtem, azaz azt, hogy az egyes bábuk melyik mezőre érkeznek. Magukat a bábukat nem különböztettem meg. A szisztéma készítésekor kizárólag zenei szempontok vezettek, ezért a darab hangjaiból a sakkjátszmát nem lehet „visszakódolni”.

– MAGAZIN: Aki meghallhatja ma a darabot, tudja-e, hogy miről van szó?

– JENEY ZOLTÁN: Nem kell neki tudnia. Bach zenéjét is elég meghallgatni.

– MÉLYKUTI ILONA: Éppen Szolomon Volkov könyvét olvasom Sosztakovics és Sztálin kapcsolatáról. Megdöbbentő, hogyan tartotta Sztálin a markában az orosz értelmiséget. Játszott az írókkal, a zenészekkel, úgy rángatta őket, akár a bábfigurákat. Volkov leírja, Sosztakovics a szembenállását hogyan fejezte ki a zenéjével. Óriási sikere volt, a nézők Leningrádban zokogtak az előadás után. Pontosan tudták, miről van szó. Megértették: amit írt, Sztálin elleni kiáltvány. Miközben ezt nem mondta ki senki sem.

– JENEY ZOLTÁN: 1970-ben Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval, Simon Alberttel, Vidovszky Lászlóval megalakítottuk az Új Zenei Stúdiót. 1973 és 77 között rendszeresen följelentettek bennünket a pártközpontban. Ironikusnak tűnhet, de olyan ember biztosított nekünk próbatermet, s állt ki mellettünk, a legvadabb támadásokat is visszaverve, akit sokan ős-sztálinistának bélyegeztek. A Népszabadság akkori zenekritikusának egyik ledorongoló cikkére csak annyit mondott: „ne törődjenek vele, az a jó, mennél többet írnak magukról”.

– MÉLYKUTI ILONA: Azt hittem, nem lesz közünk egymáshoz, de mégis van, mert a hetvenes években egy alternatív színházi csoport tagja voltam, az Orfeo Együttesben játszottam.

– JENEY ZOLTÁN: Ebből lett később a Stúdió K.

– MÉLYKUTI ILONA: Ez a színház hasonló helyzetben volt, mint az Új Zenei Stúdió. Az első bemutatott darabunk Semprun A háborúnak vége című műve volt, aminek lényege, hogy külföldről nem lehet megvívni a forradalmat. Itthon kell. A Hazafias Népfront helyiségében játszottunk, ott ült a nézőtéren a magyar színházi és az ellenzéki értelmiségi elit. Jancsó, Hernádi, Ruttkai Éva, Garas Dezső is vendég volt. Éles támadások értek bennünket. Anyám, aki féltett engem, megkérte egy pártközpontos ismerősünket, hogy beszéljen le erről a „lázadozásról”.

– MAGAZIN: Miért nem maradt színész?

– MÉLYKUTI ILONA: Mert nem vettek fel a színművészetire. A bölcsészkari diploma után pedig elmentem rádióbemondónak. De a szavalómúltam miatt nem tudtam úgy beszélni, mint a klasszikus bemondók.

– MAGAZIN: El akarta játszani a meteorológiai jelentést?

– MÉLYKUTI ILONA: A bűnügyi híreket is inkább szavaltam. Török Tamás rádiórendezőhöz jártam szakmai tanfolyamra, Thomas Mannt és Kosztolányit olvastunk. Utána beültem a mikrofonhoz, és csak annyit mondhattam, hogy: Kossuth rádió Budapest, húsz óra harminc perc. Török egyszer félrehívott, figyelmeztetett, hogy miközben a híreket olvasom, ő azt is hallja, mi a véleményem. „Most még csak én hallom, de vigyázzon, nehogy meghallja más is.” Azokban az időkben sok verset mondtam a rádióban, önálló estem is volt. De aztán jött az újságírás. Esterházyval zártam az előadóművész korszakot, a Kis magyar pornográfia és a Csokonai Lili-könyvből összeállított esttel.

– MAGAZIN: Botrány lett az Undisturbed című darabból is. Ez hogy történt?

– JENEY ZOLTÁN: Lázár Eszter, a rádió zenei szerkesztője, 1974-ben egyórás műsort kért Vidovszkytól, Sáry Lászlótól és tőlem, de egyikőnknek sem volt húsz perc hosszúságú darabja. Úgy döntöttünk, közösen írunk egyet, melyben az egyes, egymástól függetlenül komponált szólamokat egyidejűleg kell megszólaltani. Mi legyen a címe?Mondom Vidovszkynak, üsd föl az angol–magyar szótárt, s én behunyt szemmel rábökök a felütött oldalra. A szó, amit megjelöltem, az undisturbed volt. Még csak nem is a „zavartalanul”, hanem az undisturbed. Egyes körökben mind a cím, mind a komponálás módja iszonyatos felháborodást keltett. „Ezek nem szégyellik, hogy gúnyt űznek magából a zenéből, még a címmel is provokálnak!” De ekkor a másik fontos mentorunk – a KISZ KB kulturális titkára – végigkérdezte a zenei élet prominens tagjait, s válaszaik alapján megállapította, hogy amit csinálunk, nem tekinthető sem rendszer-, sem zeneellenes tevékenységnek.

– MAGAZIN: Volt más, ami nem tetszett a rendszernek.

– JENEY ZOLTÁN: Igen, ’79-ben aláírtam a második Charta-tiltakozást, ezt már nem lehetett a „zenei” tevékenységnek beállítani. Egy nyílt levél volt az akkori vezetőknek, köztük Kádárnak címezve, a levelet a Szabad Európa Rádióban tervezték beolvastatni. Közöltem, csak akkor írom alá, ha megpróbálják egy itthoni újságban közzétenni. A tiltakozás szervezőivel, köztük Petri Györggyel egy óbudai füstös szobában találkoztam. Petri elmondta, hogy a nyílt levél formát azért választották, hogy a tiltakozást minél többen aláírják. De elismerte, hogy teljes mértékben igazam van, majd megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e elvinni az aláírt levelet valamelyik napilaphoz.

– MAGAZIN: Bevitték a Népszabadsághoz?

– JENEY ZOLTÁN: Másnap Solt Ottiliával elmentünk a Blaha Lujza téri székházba, ahol sikerült bejutnunk Rényi Péterhez. Elolvasta, és cinikus mosoly jelent meg az arcán. Azért hozták, hogy én is aláírjam? Mire Ottilia kapásból: erre ugyan nem gondoltunk, de ha aláírja, megköszönjük. Rényi ettől a választól önuralmát vesztve, öklével verte az asztalt, és ordított, hogy ami Prágában történik, az a CIA műve! Ne is próbálkozzunk más újságnál, mert be sem fognak engedni bennünket. Volt egy olyan érzésünk, hogy ott helyben elvitet bennünket. Másnap este a SZER beolvasta a levelet, a rá következő reggelre már az egész apparátus tudott mindenről. Viszont a tiltakozásnak ez a „jogkövető” módja teljesen tanácstalanná tette őket. Egy esedékes firenzei út miatt be kellett mennem az Interkoncert irodájába az útlevelemért. Az igazgatóhoz küldtek, aki úgy beszélt hozzám, hogy zavarában végig a földet nézte, mivel még nem kapott semmilyen utasítást, hogy mi a teendő.

– MÉLYKUTI ILONA: Odaadták az útlevelet?

– JENEY ZOLTÁN: Horváth elvtárs azt mondta, nyugodtan utazhatok, de ne adjak senkinek politikai nyilatkozatot. Nem szoktam, feleltem, és elbúcsúztam.

– MÉLYKUTI ILONA: Erről az jut az eszembe, hogy a nyolcvanas évek szilveszteri bulijain a szekrénybe rejtett Beszélő-példányok alatt lapult a mama által főzött újévi káposztaleves. De ez már nem sokkal a rendszerváltás előtt történt. Amikor Spiró Csirkefejét bemutatták 1986-ban, a Láttuk, hallottuk színházkritikai szerkesztője voltam. Előre megmondták, hogy nem szabad jót mondani a rádióban a darabról. Elmentünk a bemutatóra, ami átütő erejű, mellbevágó, erős előadás volt. Jött másnap Tarján Tamás a rádióba.

– MAGAZIN: Hogy oldották meg?

– MÉLYKUTI ILONA: Úgy, hogy csupa jót mondtunk róla.

– MAGAZIN: Játszanak a mai rádiók kortárs zenét?

– MÉLYKUTI ILONA: A Klubrádió Felütés című műsora komolyzenével foglalkozik. Ugye, ez olyan kereskedelmi adó, amelynek műsorában 40 százalékban kötelező zenét adni. Holott az én rádióm beszélő rádió, ami bonyolítja a helyzetet.

– JENEY ZOLTÁN: Mára csak a Bartókon vannak lehetőségek. A Kossuthról nemcsak a kortárs zene, de a komolyzene is kiszorult. Amikor 1967-ben Rómába kerültem, azért vettem egy rádiót, mert az olasz 3-as csatornán napi három-négy óra kortárs zene szólt. Már ott sincs így.

– MAGAZIN: Attól, hogy szabadabbak voltak, jobb zenéket írtak-e a nyugati kortársak?

– JENEY ZOLTÁN: Nem föltétlenül.

– MAGAZIN: Ezek szerint a tehetség minden körülmények áttöri a falat.

– JENEY ZOLTÁN: Szentgyörgyi Albert szerint az első a tehetség, a második a támogató környezet, csak a harmadik a pénz. Ez igaz. A hetvenes években az Új Zenei Stúdió közönsége jelentett ilyen támogató környezetet. Szinte felvértezte az embert arra, hogy bátran haladjon az útján. Az UZS-nek ekkor olyan erős hatása volt, hogy Walter Zimmermann még ’89-ben is azt tervezte, Kölnből átköltözik Bécsbe, hogy rendszeresen átjárhasson Budapestre. 90-től azonban nagyot változott a helyzet. Abbado működése nyomán az addig abszolút konzervatív Bécsben hirtelen pezsgő kortárs zenei élet lett, Rómában, Madridban, Lisszabonban pedig azonos műsorokat telt házakkal ismételnek meg. Budapest viszont e tekintetben is egyre inkább a perifériára szorul. S akkor még nem beszéltünk Párizsról, Londonról, Berlinről. Ott támogató környezet, nálunk egyre inkább közöny. Nem csodálkozom, hogy volt tanítványaim, ha tehetik, egyre inkább arrafelé orientálódnak.

– MAGAZIN: A rádiózásban milyen kísérletezésre van lehetőség?

– MÉLYKUTI ILONA: A beszélgetés ősi műfaj, sokat nem lehet variálni. Az anyagi helyzet beszorít bennünket a stúdióba. Nem tudunk annyit menni az izgalmas helyszínekre.

– MAGAZIN: A Klubrádió elleni állami kekeckedés felélesztette a hallgatók szolidaritását. Ezt hogyan élik meg?

– MÉLYKUTI ILONA: Hálásak vagyunk érte, de a helyzetünk rengeteg áldozatot kíván. A Klubrádió koldusszegény, és a cél most is a kivéreztetése.

– MAGAZIN: Előfordul, hogy pompás művészeket hallgatok a rádióban, miközben a konyhában hámozom a krumplit. Kicsit méltatlannak is tartom a helyzetet.

– MÉLYKUTI ILONA: De hiszen ez a művészet lényege, hogy a lehető legtermészetesebben jusson el az emberhez.

– JENEY ZOLTÁN: Hát igen, mindenhová követ. Vezetés közben azonban vigyáznom kell. Az a figyelem, amellyel én zenét szeretek hallgatni, nagyon veszélyes lehet.

– MAGAZIN: A rádiós biztos rátapos a fékre, ha valami hülyeséget hall.

– MÉLYKUTI ILONA: Erre azt kellene mondanom, azért nem hallgatok beszélgetéseket, nehogy nekimenjek a fának, de ez nem igaz. Sokat hallgatom a Klubrádiót. A saját műsoraimat viszont nem szoktam visszahallgatni. Régebben a tévés interjúimat azért nem néztem vissza, mert nem akartam viszontlátni a grimaszaimat. Kiábrándító.

– MAGAZIN: Valahol olvastam, hogy amit egyszer már megírtak, nem kell újra megírni.

– JENEY ZOLTÁN: John Cage-t gyakran idézem én is. Úgy hangzik pontosan, hogy ha két ember ugyanazt a fajta zenét csinálja, az egyik zene túl sok zene. De nem ugyanazt mondja Proust is? „Ahhoz, hogy valaki olyan jól írjon, mint Voltaire, azzal kellene kezdenie, hogy másként ír, mint Voltaire”. Ugyanakkor egyikőjük sem a szándékolt „eredetiségről” szól. A jó vers olyan, mint az alma, mondta Weöres.

– MÉLYKUTI ILONA: Van néhány ősi, az emberi lét alapjait érintő történet, azokat járjuk körbe egész életünkben. Szerelem, születés, halál…

– JENEY ZOLTÁN: A nagy művészet mindig egzisztenciális. Létemben érint. Függetlenül a témájától.

– MÉLYKUTI ILONA: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad” – írta József Attila. Ha jót ettél, az is megfelel ennek a kívánalomnak.

– MAGAZIN: Erről jut eszembe: szeret főzni?

– MÉLYKUTI ILONA: Nálunk főleg a férjem a főz. Enni nagyon szeretek. Most épp áttértem a nyers ételekre. Reggelente a banán-spenótvíz turmix kombinációt fogyasztom. Isteni! Imádom a salátákat, sok paradicsommal, kapribogyóval, uborkával. Szeretem a halat és a szószos különleges ízeket.

– JENEY ZOLTÁN: Rómában a pénztelenségem miatt konzerveken éltem, melyek hosszú távon elviselhetetlenek ízesítés nélkül. Szeretek főzni, elsősorban a mediterrán konyhát kedvelem. De szívesen kipróbálom bármelyik receptet Váncsa szakácskönyveiből is.

– MAGAZIN: Már értem, miért maga írta a Szindbád és a Legenda a nyúlpaprikásról című filmek zenéjét.

– JENEY ZOLTÁN: Huszárik Zoltánnal Rómában ismerkedtünk össze. A Szindbád munkája oly mértékben bevont, hogy végigkövettem a film egész vágási folyamatát. Így aztán a producerek által a zeneszerzőknek biztosított „szokásos” öt nap elég volt a zene megírására. A Szindbád zenéje egyébként nagy sikert aratott a filmrendezők körében, rengeteg felkérést kaptam, de ezt valószínűleg annak a félreértésnek köszönhettem, hogy sokan azt hitték, olyan zenét „kapnak”, mint a Szindbád. A Szindbád zenéje azonban stílzene, tehát az én zeném nyilvánvalóan nem lehet olyan. Vigyázni kell az alkalmazott zenével. Ahogy olasz mesterem, Petrassi mondta, az alkalmazott zene írásából sokat lehet tanulni. De korrumpálhat is. 

MÉLYKUTI ILONA

SZÜLETETT: 1953. augusztus 24-én Budapesten.
FOGLALKOZÁSA: újságíró, kommunikációs szakember, 12 éve kommunikációs tanácsadó cégek ügyvezető igazgatója. A Pinceszínház, az Orfeo Stúdió és a Szkéné tagja, a Magyar Rádió, a Nap TV, az MTV munkatársa volt, jelenleg a Nagy Generáció című műsor szerkesztő-műsorvezetője a Klubrádióban. A 168 Óra kollektív Pulitzer-díjasa, Táncsics-díjas. 

JENEY ZOLTÁN

SZÜLETETT: 1943. március 4-én Szolnokon.
FOGLALKOZÁSA: zeneszerző. Pongrácz Zoltán, majd Farkas Ferenc tanítványaként kezdte a pályát, 1967–68-ban Goredo Petrassinál tanult Rómában, majd 1985-ben a New York-i Columbia Egyetem kutató professzora lett. Az Új Zenei Stúdió társalapítója, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének volt elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezető egyetemi tanára és doktori iskolájának volt elnöke, jelenleg professor emeritusa. Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas érdemes művész, 2001-ben megkapta a Kossuth-díjat. 

MÉLYKUTI ILONA AJÁNLJA

KÖNYV: FLÓRI ANNA - ÉRKEZÉSI OLDAL
SZÍNHÁZ: KOVÁCS MÁRTON, MOHÁCSI ISTVÁN, MOHÁCSI JÁNOS - EGYSZER ÉLÜNK, AVAGY A TENGER AZONTÚL TŰNIK SEMMISÉGBE
ZENE: HANEM NŐI ZENEKAR - A FRRRANCBA CÍMŰ DALA

JENEY ZOLTÁN AJÁNLJA

KÖNYV: UNGVÁRY KRISZTIÁN - A HORTHY RENDSZER MÉRLEGE
DISZKRIMINÁCIÓ, SZOCIÁLPOLITIKA ÉS ANTISZEMITIZMUS MAGYARORSZÁGON
FILM: INGMAR BERGMAN - SZÉGYEN
ZENE: KARLHEINZ STOCKHAUSEN - HYMNEN